Clint Eastwood lassan hetedik évtizede dolgozik a filmiparban, színészként és rendezőként egyaránt ikonikus pillanatokkal ajándékozva meg a nézőközönséget. A művész számos témát feldolgozott, az utóbbi időben pedig többször is megjelent vélekedése az amerikai társadalomról, arról, hogy általánosságban milyen irányba tart a világ, mennyire érezhetőek a generációs különbségek. A csempész egy megtörtént eseményeken alapuló karaktertanulmány, amely az említett témákkal foglalkozik, és amely rendezője és főszereplője is Eastwood.
A közel 90 éves Earl díjnyertes műkertész, akinek virágait csak úgy kapkodják törzsvásárlói. Imád a középpontban lenni, száraz humora jellemének szerves része, viszont míg növényeibe időt, pénzt és energiát fektetett hosszú éveken keresztül, családját jelentősen elhanyagolta. Szeretne azonban segíteni iskolába járó, hamarosan házasodó unokáján, és a sors furcsa fintoraként a világot látott férfi egy drogkartell legértékesebb csempészévé válik, miközben szembesül a valósággal: az elveszett időt már nem kaphatja vissza.
A mű kiválóan mutatja be központi karakterét, viszont különböző, filmtani problémáktól szenved. Ugyan ClintEastwood karaktere sokoldalú, bizonyos mellékfigurákat zsákutcákként vezet fel az alkotás, hogy végül ne kezdjen velük semmit. A zene tudatos hiánya, illetve a fő konfliktus kései eljövetele – és strukturális felépítése – pedig kissé tompává teszik az élményt, megfosztva olyan izgalmaktól, amelyeknek érezhetően ott lenne a helye. Eastwood fantasztikusan adja át egy olyan idős embernek a létét, aki nem tud, sőt nem is akar lépést tartani a rohamosan fejlődő, száguldó világgal. Az internet és az okostelefonok használata, a társadalmi szintű változások, illetve a politikai korrektség aktuális formája idegenek számára, és meglepően komikus módon éleződnek ki az ilyen jellegű generációs ellentétek a drogkartell tagjaival. A film fókusza kizárólag Earl, esetenként idegen családja, viszont a körülötte lévő nyomozást és a bűnözőket is érinti nyomonként, ami sokoldalúbbá, még ha kissé darabossá és kidolgozatlanná is teszi a filmet.
Bradley Cooper és Michael Peña egy a nagy fogásra váró nyomozópáros, akik indítékait és pszichológiáját csak felületesen érinti az alkotás – bár utal arra, hogy a letartóztatások mennyisége gyakran fontosabb, mint a minősége. Sokkal árnyaltabban jelenik meg Earl családja, akit Dianne Wiest, Alison Eastwood és Taissa Farmiga nagyrészt hitelesen játszik el. Annál izgalmasabb viszont a drogkartell, ahol kisebb szerepben még Andy Garcia is feltűnik: kiválóan és szórakoztatóan ábrázolja a film, hogy miként viszonyulnak ezek a keményfiúk egy általuk szeleburdi vénembernek vélt alakhoz.
Clint Eastwood véleménye a modern amerikai helyzetről talán a legjobban egy rövid, de annál inkább kifejező jelenetben kristályosodik ki, ahol a rendőrség a kartell csempészét üldözve egy mexikói származásúnak vélt férfit állít le: a figura többször is kihangsúlyozza, hogy „statisztikailag életének öt legveszélyesebb perce” az az idő, amikor a rendőrség igazoltatja. Ötletes fricska, hogy hiába néz ki mexikóinak, gyakorlatilag egy szót nem tud spanyolul.
A domináns üzenet pedig az, hogy sosem késő szembenézni a hibáinkkal, és sosem késő letérni arról az útról, amely életünk során egyre szűkebbnek tűnhet. Earl tisztában van vele, hogy nem a legjobb döntéseket hozta meg, és fokozatosan döbben rá, hogy még tehet szeretteiért. A kartell jelenléte pedig érdekes dinamikát kölcsönöz egy olyan személynek, aki rengeteget látott már, és akinél a megfélemlítés egyáltalán nem járható út: hiszen alig van vesztenivalója. Ezt pedig a 88 éves Eastwood fantasztikus módon testesíti meg. A csempész egy mély, és meglepően szórakoztató film, amely ugyan lehetett volna rövidebb, de ennek ellenére is remekre sikeredett. Hiába vannak kisebb-nagyobb hibái, központi üzenete és témaválasztása, valamint annak átadása kiemelik a hagyományos drámák soraiból. Humoros, megható és elgondolkodtató – egy újabb, bár kissé repedezett drágakő Eastwood masszív repertoárjában.
