Egy film az elvesztegetett idő és a boldogság megtalálásának fontosságáról.
Nick Hornby, 2009-ben megjelent, azonos című, nagysikerű könyvét dolgozta fel Jesse Peretz, 105 perces amerikai zenés-dráma/vígjáték besorolású mozija. Az eddig főleg sorozatokban (Csajok, Válás, Jackie nővér) jeleskedő rendezőnek pedig sikerült a főszerepre megnyerni két igazi nagyágyút.
A film női főszereplője Rose Bryne (Star Wars, Trója, Koszorúslányok, Rossz szomszédság 1-2.), aki Annie Platt szerepébe bújt. Annie egy tengerparti kisvárosban éli mindennapjait, mint a helyi múzeum kurátora, párjával, Duncan Thomsonnal (Chris O’Dowd – Koszorúslányok, Moone Boy), aki filmtörténetet tanít a helyi iskolában. És nem mellesleg szinte betegesen rajong egy Tucker Crowe (Ethan Hawke – Holt költők társasága, Életeken át, Kiképzés) nevű letűnt rocksztárért, akiről lassan időtlen idők óta nem tudni semmit. Külön weboldalt és fórumot vezet kedvencéről és annak egykori munkásságáról. Sőt fanatizmusa odáig terjed, hogy a házukban, külön, a zenész képeivel kitapétázott szobája is van.
Így élik ingerszegény napjaikat együtt Duncan és Annie. Főhősnőnk egyre jobban érzi, hogy már nem boldog ebben a kapcsolatban, ami régen izgalmas volt, mára eltűnt. Nem könnyíti meg a kapcsolatukat az sem, hogy főleg a férfi javaslatára, de a gyerekvállalás sem napi téma a jövőjüket tekintve. De Anniet mégis más kezdi leginkább zavarni. Az, hogy ebben a kapcsolatban ott van harmadiknak Tucker is, pontosabban a zenész iránti rajongás párja részéről. A film akkor vesz igazán fordulatot, mikor egy gyerekes félreértés következtében Annie és Duncan összevesznek egy CD meghallgatását követően és ennek hozadékából feltűnik a színen a sokat emlegetett rocksztár is.
A film eltér a manapság újra felkapott musical vagy kimondottan zenés filmektől. Nem olyan, mint egy Mamma Mia!, ahol a szereplők két mondat között egy-egy dallal kommunikálnak egymással. Maga a zenék, inkább aláfestő, kiegészítő elemei a filmnek, amik adnak egyfajta hangulatot a történetnek. Végig inkább a romantikus vonalat követik, szóval nagyon jó randizós mozinak is, ahol egyszerre van jelen humor, szerelem, romantika és mellé mondanivaló. Több oldalról meg lehet közelíteni a film üzenetét. Nézhetjük, úgy is, hogy szeretne rávilágítani az idő, de főleg az elmúló idő fontosságára. Milyen gyorsan repülnek a napok, az évek, melyeket már nem hoz vissza semmi, a megtett és meg nem tett dolgok súlya, mikor azon gondolkodsz, hogy azt bánd meg amit megtettél, vagy azt, amit nem, esetleg, amit nem tettél meg, azt nem is bánhatod utána.
Önmagunk, a saját boldogságunk keresése, megelégszünk azzal amink van és elfogadjuk vagy teszünk azért, hogy jobb legyen az életünk. Élünk egy olyan kapcsolatban, melyben nem vagyunk boldogok, ahol nem lehetünk önmagunk vagy erőt veszünk magunkon és meglépjük azt, amitől eddig féltünk. Éljük más valaki életét vagy végre saját kezünkbe vesszük sorsuk irányítását.
A film gondolatot ébreszt a művészet befogadását illetően is. Kinek mit jelent egy zene, de akár bármilyen alkotás, legyen az film, kép, vers vagy könyv. Lehet mást ad át egy hallgatónak az adott mű, mint amit maga az alkotó belegondolt. Ezért is szubjektív a művészet értelmezése, mindenkinek mást és mást jelenthet.
