A kertvárosi Sebhelyesarcú
Mióta az eszemet tudom, és falom a filmeket, jónéhányszor belefutottam már egy örök paradoxonba a valós eseményeket alapul vevő mozik esetében. Hol van az a pont, ahol a valóság rekonstruálása túl szárazzá válik, és mikor veszi át a fikció a dominanciát a szórakoztatás érdekében? Személy szerint úgy vélem, a megtörtént eseményeket feldolgozó filmeknek szükséges egy picit csalni, és a valóságnál egy picit színesebbre festenie az eseményeket, de nem szabad túl messzire sem menni a színezésben. Ugyan nem kell túl drasztikusan belenyúlni a történetbe, de mindenképp érdemes találni pár olyan momentumot, ahol egy film szórakoztató játékfilmmé, és nem egy száraz dokumentumfilmmé tud válni. Erre negatív példa a három évvel ezelőtti Jobb, ha hallgatsz, valamint pozitív a Közösségi háló, vagy A Wall-Street farkasa. Doug Liman és Tom Cruise legújabb közös kis vállalkozása, a Barry Seal: A beszállító esetében szerencsére tökéletes arányban van jelen a valóság, és a szórakoztató fikció.
Barry Seal az élet császára volt: Latin Amerikában a CIA megbízásából kémfotókat készített a kommunista erők mozgolódásairól és fegyvereket csempészett a felkelőknek, miközben a Pablo Escobar nevéhez is köthető Medellín kartell kokainját szállította visszafelé az államokba. Seal igazi adrenalinfüggő lévén élvezte ezt az életstílust, mitöbb, csúcsra járatta ezt az egészet mielőtt beütött a krach, és az államok összes létező hatósága rá nem szállt. Ám Seal ebbe sem bukott bele: az élet úgy hozta, hogy a felsőbb vezetés potenciált látott a kartellel való kapcsolatában, és egy titkos akció keretein belül a Fehér Ház informátorává vált, ami végül megpecsételte a sorsát…
Tom Cruise sosem tudott átlagembereket eljátszani, így tökéletes is lett Barry szerepére, aki az átlagember szerepébe beleunva kezdi szerencséjét építgetni. Tulajdonképpen túl tökéletes is, ugyanis karaktere a végsőkig marhára szórakoztató és laza, valamint végtelenül szimpatikus annak ellenére, hogy a saját malmára hajtva a vizet, nyakig merül a fegyver és drogcsempészetbe. Egyetlen percre sem lehet érezni vele kapcsolatban a valódi Barry Seal számító és hidegvérű magatartását. Én hihetetlenül megkedveltem Barryt, de ugyanakkor a kérdést is érdemes feltennem magamnak: a tettei tükrében megérdemli a karakter ezt? De ez nagyon nem baj, pont ez a pont az, amit elöljáróban említettem: a valóság épp annyira lett kiszínezve, hogy a film maximálisan szórakoztatóvá váljon.
Mert bizony Doug Liman filmje már a Universal logó VHS képhibás 78-as verziójának beúszásától kezdve egészen a stáblistáig pörög és szórakoztat. Egyszerre tart görbe tükröt a 80-as évek Reagan-i amerikájának és inkompetens politikájának, és emeli piedesztálra a folyton ügyeskedő „hősét“. Egyszer dráma, máskor abszurd bűnügyi film, vagy politikai szatíra, és nagyon sokszor vígjáték. Liman a témában rejlő komolyságot lazaságra cseréli, ami jó döntésnek bizonyult: így vált filmje az augusztusi felhozatal egyik (ha nem a) legjobbjává.
A pozitívumok között említhetném a karaktereket, és az őket kitűnően játszó színészeket, Domhnall Gleeson CIA ügynöke, a Barry feleségét játszó Sarah Wright, vagy a Kartell bármelyik tagja elsőrangú. Mindemellett nagyon jól érezhető a 80-as évek korlenyomata. Tulajdonképp sorolhatnám tovább is a dolgokat, hogy mitől is jó film a Barry Seal, de végeredményében úgyis oda lyukadnék ki, hogy maga a címszereplő miatt, minden más szinte mellékes is. Félelmetes látni, hogy a szerepeiben csakis a maximumot ismerő Tom Cruise milyen komolyan vette itt is a munkáját: hiába, egy igazán élvezetes szerep kedvéért ő maga egyedül is képes elvezetni egy kisrepülőt a bolíviai dzsungel felett. Sőt, ha arról van szó, még egy kertvárosi kényszerleszálláshoz sem igazán kéri kaszkadőrök segítségét. Ebben szerintem mindig is verhetetlen fog maradni.
Bár az igazi Barry Seal egy pocakos, kövérkés emberke volt, Tom Cruise nem a külső jegyeket használta fel a szerepre: azt a pofátlanságot és lazaságot, ami Seal sajátja volt. Ez a film Seal életének szolgai feldolgozása helyett inkább személyiségének megidézése. Vakmerősége teszi igazán szórakoztatóvá, a valóban megtörtént dolgok pedig átélhetővé. Ugyanakkor a veszett tempó és a valóság kiszínezése picit felszínessé is tesz pár dolgot (Escobar és társai rendes átmenet nélkül válnak véreskezű drogbáróvá üzletemberből), mégis a film annyira egy veszett hullámvasút sebességével száguld, hogy ez nem zavar egy percre sem.
A Barry Seal: A beszállító egy ízig-vérig szórakoztató két órás hullámvasút, ami megtörtént események egészen abszurd sorozatát dolgozza fel, a főszerepben egy olyan „hőssel“, aki furcsamód annak ellenére igazán kedvelhető, hogy gyakorlatilag csak és kizárólag morálisan megkérdőjelezhető dolgokat tesz a teljes játékidő alatt. Olyan picit, mint Tony Montana egy szerethetőbb, kertvárosi kiadásban. Barry Seal az átlagember Sebhelyesarcúja…
