A tényújságírás sajátossága, hogy nem moralizál vagy foglal állást, hanem egyszerűen összeszedi a tényeket, közli, és hagyja, hogy az olvasó maga döntse el, hogy mit gondol egy adott témáról. Természetesen az, hogy egy újságíró milyen szeleteket prezentál, hogy mit mutat meg, vagy milyen sorrendben, az már egy szubjektív döntés: a lényeg, hogy minél alaposabban informálja az olvasót. A riport egy olyan sajtóműfaj, ahol az újságíró részese lesz annak, amiről ír: abban él gyakorlatilag, együtt dobog szíve cikkének alanyaival. Az Egy nap azért egy igazán egyedi és különleges film, mert a magyar valóságot, az anyalétet, azt, hogy milyen ma nőnek lenni, egy sajátos, riportszerű stílusban tárja a nézők elé.
A film a háromgyermekes Anna egy napját mutatja be, kezdve a tegnap estével, kiemelve a legfontosabb, a téma szempontjából legjelentősebb mozzanatokat, és lezárva a másnap reggellel. Azért hihetetlenül egyedi, mert a lehető legegyszerűbben, és a lehető legtermészetesebben jeleníti meg, hogy milyen egy alsó-középosztálybeli nőként, illetve anyaként és feleségként élni ma Magyarországon. A néző pedig azért figyeli majd érdeklődve a filmet, mert rádöbben: Anna a szomszéd nő. Vagy az, aki fáradtan keresi a sonkát a boltban. Aki rossz helyen parkol már megint. Aki az iskolatáskával botorkál be késve a fiával az iskolába, és sorolhatnám, de talán a lényeg: Anna valamilyen formában egy nyomasztó tükör, akiben magunkat láthatjuk.
Szilágyi Zsófia forgatókönyvének és a rendezésének jellegzetessége az a természetesség, amivel megközelíti és megszólíttatja karaktereit. Hétköznapi párbeszédekből, apró gesztusokból, a villamoson történő merengésből, rövid jelenetekből egy végtelenül komplex emberi élet tárul elénk, egy nőről, aki érez, létezik és borzasztó módon a hétköznapok mókuskerekének áldozata, miközben gyötrik a kételyek saját anyasága és férje hűsége terén is. Gyermekeit hozza-viszi, foglalkozik velük, főz a családra, emellett dolgozik, de őt is gyötrik magánéleti problémák, amik pedig súlyos lepelként borítják be hétköznapjait: amiből mi gyakorlatilag csak egyet nézhettünk végig.
Érdekes nézni a filmet, de egyben kimerítő is, ami hatalmas erénye, ugyanis kiválóan testesíti meg azt, hogy milyen leterhelő egyetlen ilyen nap – hát még egy ilyen élet. Szamosi Zsófia fantasztikusan alakítja a szerepet, ahogy Füredi Leó is a férj karakterét: a gyerekek pedig tökéletesen azok, amik – gyerekek. A mellékszereplők itt inkább Anna tükrében értelmezhetőek csupán, viszont ezzel nincs is baj: azért vannak, hogy hassanak rá, és ránk, valamilyen formában, és tovább ki lehessen bontani jellemét. Szerencsére a humor sem idegen a filmtől, viszont sajnos a pillanatnyi derű sem képes elfeledtetni Annával – és velünk sem – a halmozódó, elkerülhetetlen terheket. Az operatőri munka pedig folyamatosan közelről veszi a főszereplőt és környezetét, amitől tényleg olyan az egész, mintha ott, a helyszínen lennénk tanúi a történéseknek. Mintha láthatatlan utazók lennénk egy összetett élet apró szeletében, ami bőven elegendő ahhoz, hogy megértsük, min megy keresztül.
Az Egy nap azért igazán különleges, mert végtelen empátiával, de mégsem moralizálva vagy szájbarágósan tárja elénk gyakorlatilag saját életünket: van, aki kicsit, van, aki nagyon magára, vagy környezetére ismerhet, de azt garantálom, hogy ismerősek lesznek bizonyos szituációk. A mű pedig azért ennyire eredményes, mert teljesen máshogy közelíti meg a témát, amitől egy nagyon valós, és nagyon természetes életkép elevenedik meg, amely másfél órára úgy köt le, hogy a hagyományos értelemben véve semmilyen formabontót, vagy különlegeset nem látunk. Na és pont emiatt annyira különleges. Egy csendes, nem az égbe kiáltó, de mégis fenomenális hódolat ez a hétköznapi nőknek, anyáknak és asszonyoknak, ami egyrészt elgondolkodtató, másrészt fájdalmasan közeli.
