Az a bosszú, ha túléljük …
A történelem bugyrait sokkféleképpen meg lehet jeleníteni, feldolgozni, filmvászonra vinni. Van a véres vonal, romantikus szállal, vagy a vér nélküli, de gyászos szál. Természetesen a romantika itt sem hiányozhat.
Az Ígéret pont a múlt egyik olyan szegletébe visz vissza minket, aminek a tényét az elkövetők a mai napig tagadják, pedig bizonyítékok vannak a sötét múlt megtörtént eseményeire. A történet a fényűző Törökországba repít el minket, ahol az örmény kisebbség kisebb-nagyobb szerencsével próbál túlélni.
Mikael Bohosian örményként az ország orvosi karára nyer felvételt és költözik jómódú rokonaihoz, ahol megismerkedik Ana Khesariannal. És itt nagy meglepetésünkre kezdetét veszi a szerelmi szál, ami miatt fogunk mi még sírni a történet közben, mivel Ana egy fotóriporterrel él együtt, aki meg van bolondulva a lányért.
De mi történik akkor, ha a törökök a háború kirobbantával úgy döntenek, miközben a szerelmesek még csak kerülgetik egymást, hogy az örmény nép már nem fér el az országban? Megkezdődik a deportálás, népirtás és folyik a vér le a vászonról, miközben elszörnyülködve emberi mivoltunkon, ökölbe szorított kézzel ülünk a légkondicionált teremben, a pihe puha moziszékekben éppen light colát szürcsölgetve. Terry George, a 64 éves ír rendező nem teketóriázik. Nevéhez már olyan ismertebb filmek fűződnek, mint az Apám nevében, A bunyós, vagy a 2 év múltán. Háborús krimik, filmdrámák, amikben mindig a múlton rágódik az író.
