Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem csak a kosaras körökben kultfilm egy remaket fognak készíteni. Bár az elmúlt években kialakult nagy remake hullámban ez sajnos nem meglepő. Ilyenkor esik meg az, sajnos túl gyakran, hogy a stúdiók úgy döntenek, hogy a régi kultikus filmekből muszáj valamiért egy újra hangszerelt változatot készíteniük. A megjelent kedvcsinálók alapján ez a Disney+-ra érkező újrafeldolgozás nem tűnt többnek egy izzadtságszagú erőlködésnél. Noha csodát senki se várjon, de egy meglepően kellemes filmmel gazdagodtunk.
A történet szerint Kamal (Sinqua Walls – A dada) egy vérbeli sztárkosaras volt a középiskolában és a következő nagy feltörekvő reménységként kezelték, de egy meccsen kiderült, hogy nem tud uralkodni az érzelmein és ez tettlegességig fajult, aminek következménye az lett, hogy sosem került be a profik közé. Ő az, aki éppen régi középiskolájában labdázgat, amikor megjelenik a totálisan röhejes kinézetű Jeremy (Jack Harlow – Dave) és egy kis szócsata rögtön dobópárbajba torkollik. A prológus igenis megadja a jó alaphangulatot és innentől kezdve a film egy egész jó tempót diktál.
A két totálisan különböző karakter meglepően gyorsan egymásra talál, és szorgosan elkezdik gyűjteni a skalpokat a környező pályákról, és kaszálnak. Viszont semmi sem csak napfény és szivárvány, mert nem kell sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a csontvázak elkezdjenek kihullani a szekrényből. Hiszen az alkotás második felében megérkezik a dráma menetrendszerűen, ami hála istennek egyáltalán nem sótlan vagy monoton, mivel kiválóan beleillik a film szövetébe. Egyetlen probléma vele az, hogy a forgatókönyvön még lehetett volna csiszolni, mivel a két karakter köré írt drámai háttérsztorik tekintetében nincs meg az egyensúly. Az írók túlságosan is Kamalra és az ő viselkedésbeli problémáira koncentráltak, miközben Jeremy karaktere mögött sokkal több minden húzódik meg. Kamal karaktere szimplán düh problémákkal küzd, amik romba döntötték a karrierjét. Emellett még az apja betegsége az, ami befolyásolja a sorsát, de erre a szálra nem helyeztek elég nagy hangsúlyt. Ezzel szemben Jeremy önmagával küzd. Mindenáron megakarja ragadni az utolsó esélyét, hogy bekerüljön a profi ligába és a sérülések által kizsigerelt testét újra felépítse. Ennek az álomnak a hajszolása közben pedig megfeledkezik mind arról, ami fontos az életében. Viszont ezt sajnos az alkotók többnyire csak felületesen tárják elénk.
Feltűnhet a kedves olvasónak, hogy nem ejtek sok szót az 1992-es filmről, és nem bocsátkozok összehasonlításokba sem. Ennek nagyon egyszerű oka van, az, hogy nem érdemes. A White Men Can’t Jump nem egy klasszikus a régebbi filmet és életérzést majmolni akaró alkotás, hanem egy olyan film, aminek saját identitása van. Igen, természetesen felhasznál jó pár szimbólumot az alapanyagból, de ezeket többnyire elegánsan építi be. Sajnos elkerülhetetlenül becsúszik néhány ronda nyúlás, de ha ezeken túl tudunk lépni, akkor meglátjuk azt, hogy mennyi mindenben más a két film. Főleg abban a tekintetben, hogy bár a felütés és a lezárás elég hasonló, mégis maga az alapsztori kiválóan van modernizálva és átírva.
Abszolút az előnyére válik, hogy egy lazán kezelt remakeről beszélhetünk. Walls és Harlow között megvan a kémia. Nyilván felesleges azt várni, hogy azt a szintet fogják hozni, amit Snipes és Harrelson képviselt az eredeti változatban, vagyis, ha képesek vagyunk a régitől elvonatkoztatni, akkor könnyen meg tudunk barátkozni velük. Mindkét karakternek jó dumái vannak, talán meglepő, de Jeremy hozza a jobb szövegeket és a nagyobb poénokat. Emellett pedig a mellékkarakterek között is van elég telitalálat. Kamal haverjai egyszerre tudnak fárasztóak és marha viccesek lenni, és az NBA-s, valamint rassz alapú beszólások is többnyire ütősre sikeredtek.
Összeségében ez a film egy szórakoztató, egyértelműen streamingre készült ártalmatlan remake. Főleg, ha el tudunk és el akarunk vonatkoztatni az eredeti változattól. Igen megvannak a maga hibái és néhol nagyon sugárzik belőle, hogy 2023-ban készült. Viszont nagyon jót tesz neki, hogy az alapanyagnak csak a vázát tartja meg és, végülis, meg tud állni a saját lábán.
