fbpx
31.5 C
Budapest
szombat, június 19, 2021

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a szamurájok olyanok voltak, mint az idősebb generációknak az indiánok. Profi harcosok, akik gyönyörű tájakon élnek, színes páncélban mászkálnak, hősiesek és a becsület számukra mindennél fontosabb. Persze a valóság sokszor más, mint ahogy azt az ember elsőre képzeli. Ami engem elkápráztatott az nem más, mint egy a világlátásomba csomagolt illúzió, egy valóságszelet. A szamurájok korántsem voltak mind olyan hősiesek és a szó szoros értelmében becsületesek, sőt olykor álnokabbak és alattomosabbak voltak bárkinél, mégis a morális kódexük és a törekvés, hogy minden esetben kövessék azt figyelemre méltó. Érdeklődésem hát a szamurájok története és öröksége iránt még úgy, hogy megismertem igazi arcukat, sem hagyott alább, sőt jobban meg akartam ismerni belsőbb énjüket, emberi mivoltukat.



Így, hát összeraktam egy listát az internet és a saját meghatározásom szerinti legjobb szamurájfilmekről, amikről úgy gondolom, hogy egyrészt érdekes betekintést adnak eme rettegett harcosok és sztoikus filozófusok életébe, másrészt jó néhány darabjuk kikerülhetetlen filmremek. Akira Kurosawa kétségtelenül a szamurájfilmek egyik legnagyobb mestere, ezért is dominálja egyértelműen a listát. Több, mint ötven éves pályafutása alatt vált egy kis rendezőből, világhírű filmforradalmárrá és a műfaj a nyugati filmvilágban való megismertetőjévé. A listában szerepel még pár nem Japán és kevésbé kardközpontú alkotás is, amikről, témájuknál és művészi erejüknél fogva úgy gondoltam méltó tagjai lehetnek ennek a válogatásnak.

A vihar kapujában (Rashomon, 1950)

szamuráj
A vihar kapujában: Tajômaru (Toshiro Mifune) a rabló, Kép: IMDb

Igaz, hogy nem az igazi kardozós szamurájfilm, de szerepe meghatározó nemcsak a japán, hanem az egész világ filmkészítésének szempontjából. Akira Kurosawa egyik korai rendezése, egyben a japán filmgyártás első olyan alkotása, ami komoly nemzetközi elismerésre tett szert, megnyerve az Arany Oroszlánt Velencében és az Életműdíjat az Oscar-on. A sztori Ryūnosuke Akutagawa író két történetén alapul, amely egy szamuráj meggyilkolásának és felesége megerőszakolásának cselekményét meséli el a feleség, a bandita, a szamuráj szelleme és egy favágó szemszögéből. A szereplők által felfedett történések mind hasonlóak, azonban saját igazságuk és jellemük mentegetésére elferdítettek. Egyik főszereplője talán a leghíresebb japán színészként számontartott Toshiro Mifune, aki a szamurájfilmek ikonja lett a későbbiekben. A cím, egyébként a szülőatyja a Rashomon-effektus néven ismert jelenségnek, mely a „szemtanúk közismert megbízhatatlanságával kapcsolatos kifejezés” -re utal, széles körben alkalmazva mind a művészetet, mind a pszichológia, szociológia és a jog terén. A filmművészet számos alkotásában visszaköszön, mint például a Közönséges bűnözők, a Holtodiglan vagy a Hős címmel futó kínai film kapcsán. Utóbbi még magasabb szintre emelte a technikát.

A hét szamuráj (Seven Samurai, 1954)

szamuráj
A hét szamuráj: Kikuchiyo (Toshiro Mifune) a társaival mögötte, Kép: Culture Trip

Akira Kurosawa talán leghíresebb és legnagyobb hatású alkotása. Az egyik legtöbbet újra feldolgozott, hivatkozott film a történelemben, megteremtve az összeverődő csapat formulát, amely a tolvajfilmek, akció-és szuperhősfilmek egyik fő eleme lett. George Lucas-tól Tarantinón át egy sor rendezőt inspirált, többek között John Sturges-t is, aki ennek nyomán csinálta meg vadnyugati pisztolyhősökkel A hét mesterlövész című klasszikus westernt (1960). Kurosawa a szamurájfilmek legendás színészével és gyakori társával, Toshiro Mifune-val állt össze erre a darabra is. A sztori elmeséli hét különböző archetípust megtestesítő vándorló szamuráj (rónin) történetét, akik összeállnak, hogy megvédjenek egy földműves falut egy fosztogató banditacsapattól. A zsoldért küzdést vegyíti a becsületet és a kötelességet mindenek elé helyező szamuráj világképpel. Alaposan megszőtt karakterdráma és mesterien kivitelezett akciójelenetek (eső alkalmazása a csatajelenetekben elsőként) tarkítják a közel három és fél órás játékidőt. Két Oscar-, három BAFTA-jelöléssel a rengeteg egyéb mellett, mondhatni a leghíresebb szamurájfilm.

Véres trón (Throne of Blood, 1957)

szamuráj
A véres trón: Washizu (Toshiro Mifune), Kép: The Hollywood Reporter

A rendezése miatt Velencében Arany Oroszlánra jelölt Akira Kurosawa ezúttal Shakespeare Macbeth című darabját adaptálja a feudális japánban játszódó történetre. Az egymással viaskodó hadurak egyik hősies tábornoka Washizu (Toshiro Mifune) az erdőben elkeveredve egy boszorkányba botlik. A diadalittas és büszke harcos eleinte szkeptikus a boszorkány, számára intézett jóslatával kapcsolatban, de ravasz felesége unszolására a hatalom és a Pókláb erőd trónjának megszerzéséért egy véres és önző útra lép. A tipikus királydrámákra hajazó remekmű, kivételes technikai megoldásokkal, Kurosawához hűen valóságos kosztümökkel, emlékezetes képekkel és egy különösen csavaros történettel teszi fel az alkotást a legjobbak listájára.

Rejtett erőd (The Hidden Fortress, 1958)

szamuráj
Rejtett erőd: Yuki hercegnő (Minoru Chiaki), Rokurota tábornok (Toshiro Mifune) és Tahei (Minoru Chiaki), Kép: Screenrant

Kurosawa újabb klasszikusa számos hollywoody-i filmet, köztük George Lucas Csillagok háborúját is inspirálta. Sok eleme mellett, név szerint R2-D2 és C-3PO karakterét ihlette meg a Rejtett erőd két kelekótya főhőse Tahei (Minoru Chiaki) és Matashichi (Kamatari Fujiwara), akik a háborúból menekülve keverednek bele mindenféle kalandba. Hadifogság, bujkálás, éhezés és végeláthatatlan kötözködés kíséri a két egyszerű lelket. Azonban, miután véletlenül rábukkannak egy kupac aranyra, Yuki hercegnőre (Misa Uehara) és mogorva testőrparancsnokára, Rokurota tábornokra (Toshiro Mifune), egy új, jövedelmező küldetés lehetősége kristályosodik ki előttük. A Rejtett erőd a japán rendező többi alkotásához hasonlóan jellegzetes jelenetekkel, izgalmas párbajokkal, korhű jelmezekkel és szórakoztató kalandokkal vonul be műfaja legjobbjai közé. Nem meglepő tehát, hogy a japán rendező Berlinben elvihette a FIPRESCI – díjat és legjobb rendezőként az Ezüst Medvét.

A testőr (Yojimbo, 1961)

szamuráj
A testőr: A szamuráj (Toshiro Mifune), Kép: Culture Trip

Kurosawa ontotta magából a klasszikusokat. Ékes példája ennek A testőr című alkotása is. A hallgatag és az erkölcsileg megkérdőjelezhető magányos hős, Sergio Leone westernjeiben Clint Eastwood karakterén túl a The Mandalorian címadó figuráját is inspirálta. Annyira megihlette az olasz rendezőt, hogy Egy maréknyi dollárért címmel remake-et készített belőle, amiért az eredeti filmet gyártó japán cég, a Toho be is perelte. A testőr központi alakja a magányos rónin, Sanjuro (Toshiro Mifune) egy, két rivális banda által terrorizált kisvárosba érkezik, ahol az igazságosság elvét követve igyekszik rendet tenni. Vérbeli szamurájfilm, amely kemény japán modorával, Kurosawa megszokott dinamikájával, kardozással, klasszikus karakterekkel és a korai westernfilmek inspirálta képi világgal a műfaj rajongóinak kihagyhatatlan. Nem véletlen, hogy Kurosawát Velencében Arany Medvére jelölték, a filmet pedig a kosztüm szekcióban Oscarra.

Sanjuro (Tsubaki Sanjûrô, 1962)

szamuráj
Sanjuro: A szamuráj (Toshiro Mifune) és a többiek, Kép: Culture Trip

Kurosawa és Toshiro Mifune összeálltak, hogy készítsenek egy sequelt A testőr című filmhez. A legendás Mifune által megformált magányos szamuráj figurája ezúttal kilenc az uruk ellen lázadó szamuráj élére áll az igazságtalanság elleni küzdelemben. A film bár kicsit humorosabbra vette a figurát a többihez képest, mégis kemény üzenettel hirdeti a háború értelmetlenségét és öldöklő pusztítását. A Sanjuro nem kevés szamuráj párbajjal és Tarantinóra hajazó vérfröccsenésekkel, mint klasszikus remekmű, könnyen felkapaszkodott a listára.

Harakiri (Seppuku, 1962)

szamuráj
Harakiri: Hanshiro Tsugumo (Tatsuya Nakadai) és az őt körülálló szamurájok, Kép: High on Films

Masaki Kobayashi filmje a Japán egyesítése utáni időkben játszódik, amikor is rengeteg urát és így kötelességét vesztett szamuráj járta a vidéket.  Hanshiro Tsugumo (Tatsuya Nakadai) is egy ilyen rónin, aki azért, hogy visszaszerezze becsületét megkéri az egyik rivális hadurat, hadd követhessen el rituális öngyilkosságot (harakiri) az ő birtokán. A hatalmasság azonban nem enged, mert neki más tervei vannak a magányos szamurájjal. Masaki Kobayashi filmje bár nem nélkülözi a kardviadalokat inkább az elvek és szavak küzdelméről szól. Egy antik becsületkódex szerint élő szamuráj vergődése a romlott erkölcsű feudális Japán korszakában. Masaki Kobayashi sok filmjéhez hasonlóan a főszereplő itt is lázad a fennálló hatalmi berendezkedés ellen. A rendezőt Cannes-ban Arany Pálmára jelölték, a film pedig az IMDb által legmagasabbra értékelt filmek toplistájában a 32. helyen szerepel.

A végzet kardja (The Sword of Doom, 1966)

szamuráj
A végzet kardja: Ryunosuke Tsukue (Tatsuya Nakadai), Kép: Frame Rated

Kihachi Okamoto – megegyező címen futó regénysorozat alapján készült – filmje egy becstelen, szamurájról szól, aki véres gyilkosságoktól sem riad vissza, ha a kedve úgy kívánja. Ryunosuke (Tatsuya Nakadai) nemcsak vérbeli kardforgatómester, hanem szociopata is. Párbajellenfelét direkt magára haragítja, hogy aztán megölhesse. Folyamatos vándorlás az élete, ahol jár pusztít és az emberek felé irányuló bosszúvágyát izzítja. Egy vérengzés sem tarthat, azonban örökké, úgy tűnik Ryunosuke végzete már a sarkon túl várja őt.

Szamurájlázadás (Samurai Rebellion, 1967)

szamuráj
Szamurájlázadás: Isaburo (Toshiro Mifune), Kép: Screenrant

Masaki Kobayashi későbbi filmje szintén a feudális kor zsarnoksága elleni lázadást helyezi a középpontba. Az elsőszámú örökösét elveszítő daimjó korábbi ágyasát elrabolja férjétől, hogy gondozza az új örökösnek számító közös gyermeküket, így a megbecstelenített családnak el kell döntenie, hogy elfogadják-e az új helyzetet vagy sem. A családfő Isaburo (Toshiro Mifune) és feleségétől megfosztott idősebb fia úgy dönt felveszik a kesztyűt az igazságtalan tett ellen. Az alkotásért Masaki Kobayashit FIPRESCI-díjjal jutalmazták Velencében.

Goyokin (Goyôkin, 1969)

szamuráj
Goyokin: Magobei Wakizaka (Tatsuya Nakadai), Kép: MUBI

A Tokugawa uralom alatt játszódó történet kezdetén elsüllyed egy aranyszállítmánnyal teli hajó, aminek rakományából valamennyit megtalál egy vidéki halász. Hogy az aranyat magának megszerezze Rokugo Tatewaki (Tetsurô Tanba) uraság megöli a halászt és utasítja a vele lévő szamuráját, Magobei Wakizakát (Tatsuya Nakadai), hogy ne árulja el a történteket senkinek. A később urát elhagyó Magobei azonban egy újabb hasonló eset alkalmával úgy dönt, többé nem lesz néma tanúja ilyen szörnyű bűntetteknek. Hideo Gosha filmje egy akcióval, kardcsörgéssel és festői képekkel átitatott megváltástörténet, kijózanodás a korrupt és bűnös világból, klasszikus szamurájfilm stílusban.

Az ördög fogadója (Inn of Evil, 1971)

szamuráj
Az ördög fogadója: Sadashichi (Tatsuya Nakadai), Kép: MUBI

A külföldi kereskedelemtől elzárt feudális Japánban is akadtak ügyeskedők és csempészek, akik a szabályokat megkerülve igyekeztek vagyonra szert tenni. Egy ilyen csoport törzshelye a címadó fogadó is, ami egy elzárt, nehezen megközelíthető szigeten álldogálva figyeli, ahogy körötte kibontakozik a dráma. Egy nap egy idealista fiatalember érkezik a fogadóba, egy marék lopott pénzzel, hogy megváltsa bordélyházban tengődő feleségét. A Szamurájlázadást és a Harakirit jegyző Masaki Kobayashi ezzel a filmjével is tovább viszi a klasszikus szamurájfilmek stílusát. Továbbra is fekete-fehéren forgatta és talán még magasabb fokozatra kapcsolva alkalmazta a kifejezőeszközöket, ragaszkodva a kis számú karaktert megmozgató formulához és feszültségteremtéshez. A listában ott a helye.

Árnyéklovas (Kagemusha, 1980)

szamuráj
Árnyéklovas: Takeda Shingen (Tatsuya Nakadai), Kép: ERIC SAN JUAN

Japán egyesítésének korában járunk az 1500-as évek végén, amikor is Oda Nobunaga hadúr a fejébe vette, hogy egy kéz alatt központosítani fogja a szigetországot. Ez volt a „sengoku jidai”, azaz a hadakozó fejedelemségek időszaka. Az érát és Nobunaga történetét, köztük az ebben a filmben játszódó eseményeket is feldolgozza a Netflix nemrég debütált dokumentumsorozata a Szamurájok kora: Harc Japánért.  Nobunaga egyik nagy ellenfele volt a keleti fekvésű Takeda klán és annak hírhedt feje Takeda Shingen. A történet szerint a haldokló Shingen (Tatsuya Nakadai) felbérel egy tolvajlásból élő hasonmást, hogy halála után vegye át a helyét és vezesse diadalra a népét. George Lucas és Francis Ford Coppola executive producerként ott szerepelnek a film nemzetközi stáblistáján, mivel a 20th Century Fox-on keresztül finanszírozták az anyagi gondokkal küzdő film befejezését. Az alkotás Kurosawához méltó tisztelettel és klasszikus stílussal nyúl a történelmi témához, ezúttal színes páncélok, lobogók és mozgalmas csatajelenetek közben. A film számos díj mellett meghozta az Arany Pálmát és a BAFTA-díjat Kurosawa számára, bezsebelt két Oscar-és egy Golden Globe-jelölést.

Káosz (Ran, 1985)

szamuráj
Káosz: Hidetora Ichimonji hadúr (Tatsuya Nakadai), Kép: Motion State Review

Kurosawa utolsó grandiózus alkotása, amelyben még magasabb szintre emelte a filmes kifejezőeszközök, színek és formák alkalmazását. Ha létezik film, amelyre nyugodtan lehet használni az angolból a nyelvünkbe szivárgott „epic” szót, akkor az ez. Sokan nemcsak a mester, hanem minden idők legjobb filmjei között tartják számon. Számos neves díjat és jelölést begyűjtött, köztük a legjobb jelmeztervezés szekcióban egy Oscart is. A történelmi legendákon és Shakespeare Lear király című drámáján nyugvó történet főszereplője az idősödő Hidetora Ichimonji hadúr (Tatsuya Nakadai), aki uralmát három fiára hagyja, akik telhetetlenségükben egymás és apjuk ellen fordulnak. A film egyik különlegessége, hogy a főszereplőt alakító Tatsuya Nakadai színészi játéka sokban hajaz a híres japán nó színház stílusára. Egyrészt a már-már szellemre hajazó sminkje, másrészt kifejező gesztusai. Az egyik pillanatban statikus mozgások és higgadtság, míg a másikban egy lendületes és vad kirohanás váltakozása sugalmazza a karakter kíméletlen, szenvedéllyel teli és céltudatos mivoltát. A lista kötelező darabja!

Az alkonyat harcosa (The Twilight Samurai, 2002)

szamuráj
Az alkonyat harcosa: Seibei (Hiroyuki Sanada), Kép: Gamesradar

Yoji Yamada rendező Szamuráj-trilógiájának első darabja a XIX. századi Japánban játszódik. A sztori az alcsony rangú, bürokrataként élő szamuráj, Seibei (Hiroyuki Sanada), történetét meséli el, aki özvegyen él együtt két lányával és beteg édesanyjával. Az „Alkony Seibei” nevet viseli, mivel sötétedéskor mindig siet haza a munkából, hogy ellássa demenciával küzdő mamáját és lányait. Egy nap azonban, fiatalkori szerelmének a városba érkezése zavarja fel egyhangú életét, elindítva ezzel egy sor végzetes esemény kialakulását. A filmet a Japán Filmakadémia 12 díjjal tüntette ki és még a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért is versenyben volt, míg a rendezőt Berlinben Arany Medvére jelölték. A szamurájok végnapjait feldolgozó, romantikus, lassabb hangvételű történet a műfaj egyik kivételes, modern remekműve.

A szamuráj (Zatoichi, 2003)

szamuráj
Zatoichi: A címszereplőt megörökítő Takeshi Kitano, Kép: Time Out

Egy többször feldolgozott, számos filmben és még sorozatban is szerepelt karakterről szól Takeshi Kitano filmje, aki a rendezés és forgatókönyvírás mellett a főhős szerepét is magára öltötte. Zatoichi egy vak masszőr és mesteri vívó, aki a botjába rejtett karddal szolgáltat igazságot, odavan a szerencsejátékért és meglehetősen keserű figura. Kitano filmje bár modern, techno zenére ütemezett köntösbe bújtatta, mégis igyekszik megtartani a klasszikus szamurájfilmek stílusát, mind színvilág, mind történet terén. A sztori szerint Zatoichi egy hegyi városkába érkezik vándorlásai során, amit két bűnbanda szorongat. Az egyik felbérel egy kiváló kardvívó rónint, Hattori Genosuke-t (Tadanobu Asano), hogy döntse végre el a küzdelmet. Zatoichi ebbe a kalamajkába kerül bele és találkozik két gésával, akiknek szintén megvan a maguk titkolnivalója. Takeshi Kitano különösen véres filmje erős szimbolikával és abszurd humorral fűszerezve szolgálja ki látószerveinket. Az alkotás számos díjat és jelölést zsebelt be, köztük Velencében egy Ezüst Oroszlánt Takeshi Kitano rendezőnek és egy Arany Oroszlán-jelölést magának a filmnek.

Az utolsó szamuráj (The Last Samurai, 2003)

szamuráj
Az utolsó szamuráj: Katsumoto (Ken Watanabe), Kép: Wallpaper Cave

Edward Zwick méltán híres, 4 Oscarra-jelölt nagyszabású szamurájos története a kivénhedt és összetört amerikai katona, Algren (Tom Cruise) százados karakterét helyezi a középpontba, akit egy zsíros megbízás a modernizáció határán álló Japánba repít. A démonaival küzdő, tapasztalt katona a császári vasutakat fosztogató szamurájok ellen kell, hogy hadsereget verbuváljon a fegyvert soha nem látott parasztokból. Az első összecsapás váratlan fordulatot vesz és Algren a szamurájok vezérének Katsumotónak (Ken Watanabe) a fogságába kerül. A film, bár részben megtörtént alapokon nyugszik valójában egy kiszínezett, fiktív történet az 1870-es években a haladás útjára lépett, de még a hagyományaihoz erősen kötődő Japán időszakából egy nyugati katona szemszögén keresztül. Erkölcs, becsület, tisztesség és önfeláldozás, mindaz, aminek Edward Zwick filmje igyekszik kolosszust állítani. Egy felemelő és hihetetlenül mély utazás az eldugott, hangulatos japán falvakból a csatatérre és a császári palota tróntermébe. Gyönyörű képek, szívfacsaró történet és lehengerlő színészi alakítások Hans Zimmer zseniális zenéjével egy nem japán, de kifejezetten stílusos alkotásban. A listában a helye.

Rejtett penge (The Hidden Blade, 2004)

szamuráj
A rejtett penge: Katagiri (Masatoshi Nagase), Kép: Opus

Yoji Yamada rendező Szamuráj-trilógiájának második darabja az elődhöz hasonlóan szintén Shuhei Fujisawa japán szerző történetén alapul és ismét a szamurájok alkonyának időszakába repít el minket. A kulturális és katonai átalakuláson átmenő Japánban a hagyományos hadviselést megtestesítő szamurájok nyögik a reformokat. A történet főhőse Katagiri (Masatoshi Nagase), az apja korábbi ügye miatt alacsony rangú szamuráj, aki igyekszik kapcsolatát helyrehozni házvezetőnőjével és egy közeli barátjával. A csavaros történet és a művészi kivitelezés méltó helyre emeli a trilógia részeként a szamurájfilmek között.

Szerelem és becsület (Love and Honor, 2006)

szamuráj
Szerelem és becsület: Shinnojo (Takuya Kimura), Kép: Netflix

Yoji Yamada romantikus szamurájdráma trilógiájának záródarabja egy vak szamurájt és feleségét helyezi a középpontba. Shinnojo (Takuya Kimura) ételkóstolóként dolgozik egy uraság udvarában azonban egy ételmérgezés következtében elveszíti látását. Felesége nagy áldozatot készül meghozni, hogy megvédje férje becsületét. A Japán Filmakadémia 13 díjra jelölt alkotása méltó lezárása Yoji Yamada trilógiájának.

13 bérgyilkos (13 Assassins, 2010)

szamuráj
13 bérgyilkos: Kujuro (Tsuyoshi Ihara) és Shojiro (Masataka Kubota), Kép: Roger Ebert

A szamurájoknak nem ismeretlen az öngyilkos küldetés fogalma. Minden ellenséggel és eséllyel dacolva belevágnak a célba még, ha tudják is, hogy nincs belőle visszaút. Ezt diktálja a becsületkódexük. Annak ellenére, hogy európai fejemnek ez nehezen felfogható, valahol mégis nagyon tiszteletre méltónak találom. Hinni valamilyen eszmében úgy, hogy az egyes életek mellette eltörpülnek. Az eszmét nem a szavak teszik naggyá, hanem az érte hozott áldozatok. Bár a 13 bérgyilkos alattomos terve, hogy megöljenek egy kegyetlenkedő, gonosz hadurat közel sem a legbecsületesebb módja a szabadságért való küzdelemnek, mégis át lehet érezni a pattanásig feszülő drámaiságot. A nemzetközileg elismert, kritikusok által „kötelező darabnak” kikiáltott szamuráj eposzt sokan Kurosawa mesterműveihez hasonlítják. Igaz, hogy az 1963-as A tizenhárom gyilkos című film remake-je, mégis képes felnőni a klasszikusok magasságaihoz, sőt képes még hozzá is tenni kicsit a filmművészet varázsából.

47 ronin (47 Ronin, 2013)

szamuráj
47 ronin: Ôishi (Hiroyuki Sanada) és szamurájai, Kép: UmbriaOggi

A japán mondavilágot és igaz történeten alapúló eseményeket igyekszik feldolgozni a 47 Ronin című alkotás, egy korábbi klasszikus alkotás színes remake-je. Miután vezérét – Lord Kira (Tadanobu Asano) ravasz tettel tőrbe csalta és „megölette” – Ôishi (Hiroyuki Sanada) maga köré gyűjti szamurájait, hogy kiköszörülje a családja és földje becsületén esett csorbát. A számkivetett Kai (Keanu Reeves) is csatlakozik az uruk haláláért revansot venni igyekvő földönfutóvá vált szamurájokhoz. A társaság nem kis megpróbáltatások árán, magukat a vidék démonjain átverekedve indulnak Kira nyomába. A film különleges fantáziavilága és a látványos csatajelenetek olyan excentrikus hangulatot teremtenek, hogy az mindenképp említésre méltó. Szamuráj történethez híven van önfeláldozás és rituális öngyilkosság – seppuku – is, meg persze rengeteg kardozás. Keanu Reeves karakterének a film végén elhangzó mondatai pedig sokáig velünk maradnak.


Érsek Ádám
Üdv a fedélzeten! A filmek világa már akkor elragadott, amikor még azt hittem, hogy a filmeket apró emberek csinálják élőben a televízióban. A film számomra egy lelki utazás, szenvedély és hivatás. Azért munkálkodom, hogy minél többekkel megosszam azokat a csodákat, amik a képernyőn nyújtózkodnak felém.
Hírdetés

LEGFRISSEBB