Tom Hanks és Paul Greengrass a 2013-as Phillips kapitány után másodjára is úgy döntöttek, hogy közösen csinálnak filmet. Az előző kollaborációjuk után a filmrajongók szerintem nem aggódtak túlságosan azzal kapcsolatban, hogy ezúttal is egy minőségi mozit rittyentenek össze, és a film megtekintése után szerintem összességében elmondhatjuk, hogy most sem csalódhattunk.
Ezúttal a western műfajáról fújták le a port, hogy a zsáner összes jelentősebb összetevőjét egy fazékba tegyék és valami maradandót főzzenek ki belőle. Maga a műfaj talán nem a mai kor legkedveltebb műfaja, ám azért néhanapján belefuthatunk igen jó kis alkotásokba.
1870-ben járunk. A történet központjában a Tom Hanks (Egy kivételes barát) által megformált Jefferson Kyle Kidd kapitány áll, aki gyakorlatilag a vadnyugat Szellő Istvánjaként funkcionál, és városról városra utazgat, ahol egy kis pénzért cserébe híreket, történeteket olvas fel az arra kíváncsi hallgatóságnak. Egyik ilyen útja közben rátalál Johannára, aki évekkel ezelőtt elvesztette a szüleit, és ez idő alatt a kiowa törzsben élt. A kapitány kideríti, hogy még vannak élő rokonai, és magára vállalja a feladatot, hogy több száz kilométert utazva biztonságba helyezi a lányt. A helyzet azonban nem könnyű, hiszen a lány nem beszéli a nyelvét és az út is tartogat számukra veszélyeket.
Az alap story alapvetően semmi újat nem tartogat nekünk. Főhőseinknek el kell jutni egyik pontból a másikba, és lehetőleg legyőzni az út közben eléjük gördített akadályokat. Manapság a westernfilmek többsége hasonló alaphelyzettel operál. Ezt azonban nem kell feltétlenül negatívumként értelmezni, hiszen így is van ezekben a történetekben bőven potenciál. Ugyanis ha valami, a vadnyugati miliő páratlan lehetőségeket rejt arra, hogy ha a történet esetleg nem túl szövevényes, a szép tájban való gyönyörködés hozzáadhat valami pluszt az élményhez. Szerintem ez itt is megvalósul, hiszen végig zseniálisan van fényképezve a mozi. Én még akár erőteljesebben is rájátszottam volna arra, hogy maga a táj, a vadnyugat hangulata még szervesebb részét képezze a történetnek, ugyanis néha azt éreztem, hogy a rendező csak háttérnek használja a vadnyugatot, nem mindig akarta azt, hogy mi is úgy érezzük, hogy az ottani levegőt szívjuk.
A mozi fókuszában ugyanis leginkább a két főhősünk kapcsolata áll. Tom Hanks és Helena Zengel között mindvégig nagyon jól működik a kémia. Ha jobban belegondolunk, alapvetően ezt az alapfelállást is láthattuk már számtalanszor: egy férfi hirtelen nyakába kap egy gyereket, és a kezdeti, kissé távolságtartó viszonyuk a film során fokozatosan elmélyül, hogy aztán kialakuljon egy kvázi apa-lánya viszony. Lehet láttuk már, de az ilyen történeteket mindig szívesen megnézzük, ugyanis ezek általában kellő érzelmi töltetet adnak, és úgy általában a film szívét képezik.
A történet egyébként amellett, hogy alapvetően lassan csordogál, bőven tartogat feszült, izgalmas jeleneteket. Kicsit úgy éreztem a film során, hogy szerkezetileg fel lehetne darabolni a mozit, nagyjából 25 perces etapokra, hiszen megközelítőleg ilyen időközönként kapunk egy újabb konfliktust, vagy egy újabb megoldandó szituációt. Gyakorlatilag ha nem filmként kaptuk volna meg ezt a történetet, simán el tudtam volna képzelni akár egy négy-ötrészes minisorozatként. A történet lehet, hogy egyeseknek lassú lesz, de úgy gondolom, hogy ennek a műfajnak ez jól áll.
A film számlájára sokkal több pozitívumot tudnék írni, mint negatívumot. A film hangulata, képi világa, karakterei mind-mind jól működtek. Negatívumként tényleg csak apróságokat lehetne említeni. Mint azt az elején már mondtam, én a vadnyugatot sokszor nemcsak háttérként szerettem volna látni, hanem sokkal többet kapni ebből a közegből. Emellett pedig kicsit néha úgy érezheti a néző, hogy bár két fő karakterünk van, azért Tom Hanks-re van bízva a film oroszlánrésze. Hanks hibátlan, de én kicsit több teret engedtem volna a kislány karakterének, aki nyilván a nyelv hiánya miatt nem tudott lelkizni a kapitánnyal, pedig én szívesen meghallgattam volna, hogy miken is ment keresztül, mikor mit gondol, de a karakter származása miatt maradt a nonverbális kommunikáció.
A film zenéjét is illik külön kiemelni, hiszen a mindig zseniális James Newton Howard komponálta. A felcsendülő zenei betétek a vadnyugati képekkel pedig már instant meghozzák az ember hangulatát. Ezért is nagy kár, hogy, bár Amerikában limitáltan bemutatták mozikban a filmet, az emberek túlnyomó többsége streamingen fogja megnézni, pedig ez a film is tipikusan az, ami nagyvásznon sokkal többet adhatna.
A kapitány küldetése egy nagyon hangulatos kis western story lett. Hatalmas újításokat nem tartogat, ezúttal is azt követhetjük végig, ahogyan főhőseink eljutnak A-ból B-be, miközben számos veszély leselkedik rájuk. Azonban a film nem érződik elcsépeltnek, mert végig meg van töltve feszültséggel, drámával és megannyi érzelemmel. Hatalmas szíve van a mozinak, aminek alapját a főhőseink közti kapcsolat alakulása adja, ami megágyaz annak, hogy mindkét karakter egy jelentős jellemfejlődésen mehessen keresztül. Tom Hanks pedig bebizonyította, hogy akármilyen szereppel is dobják meg, mindig hozza azt a magas szintet, amit megszokhattunk tőle.
