A túlzott moralizálás, a tanulság szájbarágása sok filmet fenyeget. Ezek ugyanis könnyűszerrel agyoncsaphatják a filmélményt, meg persze a film által bemutatott értékeknek sem tesznek jót. Ebből kifolyólag a mozgóképek többsége igyekszik óvatosan moralizálni, tanulságuk csak sejtetve vagy átvitt értelemben jelenik meg. De mi a helyzet akkor, amikor egy film több mint másfél órányi tömör moralizálás?
Marielle Heller (The Diary of a Teenage Girl, Can You Ever Forgive Me?) filmje pontosan ilyen. Ahhoz képest viszont, hogy ez mindössze a rendező harmadik nagyjátékfilmje, egész jól boldogul a túl nagy fával, amibe a fejszéjét vágta. Nagy fának két tényező miatt számít a film. Egyrészt igaz történeten alapul – Tom Junod, az Esquire-ben megjelent „Can You Say … Hero?” című 1998-as cikkén –, melynek középpontjábban az amerikai televíziózás egyik közkedvelt figurája, Fred Rogers (Tom Hanks) áll. Elég kényes terep, de Hellernek nem jelent gondot. Ebben persze óriási szerepe van Tom Hanks-nek (nem hiszem, hogy bárkinek be kellene mutatnom), játéka a film egyik – ha nem a legnagyobb – pozitívuma. Persze sem Matthew Rhys-ra (The Americans, Perry Mason), sem Chris Cooper-re (Adaptáció, Amerikai szépség) nem lehet panaszunk, de dolguk valamivel nehezebb, mint a jutalomjátékot adó Hanks-é.
Itt jön a képbe az első bekezdésben feltett kérdés és a másik „nagy fa” tényező. Heller filmje ugyanis amellett, hogy – kisebb részben – egy legendáról való megemlékezés, sokkal inkább egy tanmesével kevert nagy lelkifröccs. A minden percben moralizálás, bármilyen könnyen lehet azonosulni Vogel-el (Rhys) és bármilyen szerethető is Rogers, egy idő után fárasztó. Ráadásul Hanks karakterének „szépségét” is sokszor zavarják meg bugyuta szcénák, amik az esetlegesen túlzott komolyságot hivatottak ellensúlyozni. Pedig milyen lenne egy film, aminek az egyik főszereplője egy gyerekeknek szóló tanmesesorozat házigazdája – és egy végletekig empatikus ember –, a másik főszereplője pedig egy súlyos lelki gondokkal küzdő újságíró?
Az Egy kivételes barát ambivalens alkotás. Egyszerre mély és felszínes, magával ragadó és unalmas, bölcs és bölcselkedő. Színészei elsőrangúak, karakterei kevésbé. Zenéje kreatív, de nem elég emlékezetes. Képi megoldásai olykor egyediek, máskor komolyanvehetetlenek. Váratlan dalra fakadások veszélye fokozattan fennáll!
