Barakonyi Zsombor a Falk Miksa utcai Pintér Galériában állította ki legújabb, az elmúlt két-három év alatt készült képeit. Az ötvenedik születésnapjára rendezett tárlat címét Wim Wenders alkotásától kölcsönözte: Távol és mégis közel. Témája mint mindig: a város. Hiszen ő maga is igazi városlakó.
A művész 1996 és 2001 között végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, majd tanársegéd volt ugyanott, végül 2007-ben ledoktorált. A Strabag és a Leopold Bloom díj büszke tulajdonosa. Hitvallása Wim Wenders egyik filmjéből való. A német rendező 1993-as filmjében Cassiel, a könnyek angyala így gondolkodik: „Közelséget hozunk azoknak akik távol vannak.„
A festő feladata tehát adott. Elhozza nekünk New Yorkot, Sanghajt, de új szemszögből láthatjuk Budapest több helyszínét is, így például a Keleti és a Nyugati pályaudvart, illetve a Corvin mozit is.
Elmondása szerint sokat tanult az amerikai filmekből, elleste az operatőrök fogásait, és ezt a tudást kamatoztatta a táblaképein is. Régen, a kilencvenes években a Blue boksz Kinizsi utcai moziklubjában ismerte meg az olyan mozi óriásokat, mint Antonioni, Wim Wenders, Godard. De nemcsak ezeket a művész filmeket szereti hanem a Csillagok háborúja trilógiát is, és ez meg is jelenik a tárlaton. A kilencvenes évektől kezdve fotózik, de később sem hagyta otthon a gépét mialatt külföldi ösztöndíjas útjain volt.
Különböző pillanatokat örökített meg vele: a jelent, mely egy másodperc töredékével később már múlttá avanzsál. De vajon mit értünk ezek alatt a szavak alatt, mint jelen, múlt és jövő? Képlékeny és elvont fogalmak ezek, szinte megfoghatatlanok az idő örvényében. És hogyan hat ez Barakonyi festészetére?
„A múlt mind egy-egy szem az idő gyöngysorán. Csak pillanatok sorozata, mindegyik teljes és tökéletes.„
Lisa Joy: Új múlt
Ő egyszerre fogja meg a három idősíkot, ennek következtében pedig a kép időtlenné válik, és egy adott pillanatban megmerevedik. Sejtelmes, titokzatos fényekből áll össze az utca. Talán pont úgy jelenik meg minden, ahogy elképzeljük agyunkban a történéseket, életünk legszebb vagy legrosszabb pillanatait. Ismerős a helyzet, az úgynevezett „városi enteriőr”, street art.
Abban az értelemben valóban az, hogy a graffiti eszközei is fellelhető momentumok ebben a technikában, melyet a művész alkalmaz. A filmkocka szerű képeken álomképszerű tükröződések, tükörfények jelennek meg. A festő ráteszi kezét a városok ütőerére, úgy érzi át a lüktetést.
És miközben alkot, egy időben ezzel fókuszál és koncentrál. Az úgynevezett „manuál focus” az, amit használ. Ennek ebben az esetben kétfajta jelentése is van: nemcsak a telefon kézi beállításaira utal, mikor fotózik, hanem arra a választásra is, hogy mi a lényeges a képen amit megvág és lefest, mi az amit ki kell emelni, és mit nem.
Egyfajta meditációt végez, ami persze nem a szokványos fajta elmélkedés, inkább relaxációnak mondhatná azt ember. A „meditációs festések„ végeredménye általában egy absztrakt mű, Zsombor azonban figurális, modern képeket készít, melyek egyben realisták, de rejtelmes fényeik miatt szürreálisak is.
Művei transzcendentális nyugalmat árasztanak. Nagyon sok munka van bennük.
Kilenc mm-es rétegelt ezüst nyárfával dolgozik, melyet egy asztalos készít elő számára. Ezt alapozza le szürkével, majd öntapadós fóliával borítja be, végül projektorral vetíti rá a jól exponált fényképet. Aztán jöhet az „ecset”, ami nála egy tollszárba fogott kis, japán penge.
„Direkt vágásokkal, szisztematikusan” alakítja a kép felszínét.
Először a világos és sötét foltokat kaparja ki, majd festi meg akrillal, és sprayvel. A sok réteget fokozatosan hozza létre, szelektál. A fába is belevág, megfesti, ezután ezeket a festék rétegeket teljesen simára csiszolja fel. Az alapozott rétegekkel addig dolgozik, amíg összeáll egy folt rendszer, aztán stencilezik, és régi retro festőhengereket alkalmaz. Az arany és bronz pigmentek esetleges használata miatt néha megjelenik egy furcsa és utánozhatatlan ragyogás a felszínen. A végeredmény pedig egy aránylag sima, félfényes felület, ami majdnem olyan tökéletes mintha kinyomtatták volna. „Dobozképnek” hívta először ezeket a műveket.
Mostanában napi hét órát fest. Mióta ezt a technikát alkalmazza, el is tudja adni a képeit. De ezekért az órákért sok mindent túl kellett élnie, küzdenie kellett. Volt már raktáros, díszítő festő, dolgozott képgrafikai programokkal, és akkor, 2006-ban, úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a hagyományos olaj vászon festészetet. Akkoriban sokat kísérletezgetett a műtermében, először gördeszkákra festett, melyek hétszer rétegelt lemezből álltak. Maga az ötlet a saját múltjához kapcsolódott, ugyanis a nyolcvanas években sokat gördeszkázott. Végül elkezdett nagyméretű rétegelt fára alkotni, és lassan kialakult a „barakonyi standard”, mely megfelel az aranymetszés arányának, 1 méter x 1,5 méter. A kisebb, 50 cm x 75cm-es képeinél pedig nem véletlen, hogy a Mona Lisa méretei dominálnak, és külön érdekesség, hogy maga a Mona Lisa is ezüst nyárfa táblára készült.
Mostanában Huawei telefonnal készíti fényképeit, saját bevallása szerint pontosan úgy, mint egy turista.
Ahogy ő mondja: messze van már az az idő, a kilencvenes évek, amikor sokat fotózott a fényképezőgépével és járta a várost; ez már történelem.
Gyakorlatilag ezekből a korai fotókból születtek meg a 2000-es években az első, különleges képei. Ami fontos az alkotásain, és jellemzi őket, hogy az épp aktuális perspektíva segítségével mutat meg nekünk valamit, ami lehet egy lépcső, zebra, vagy épület. Ehhez képest kell aztán a többi történést néznünk, a téma pedig könnyedén elénk tárul.
A mostani bemutatón céllal rakta ki egymás mellé az alkotásait, tájolásuk szerint helyezte fel a Keleti és a Nyugati pályaudvart, így érzékeltetve a két világtáj közti különbséget, a mi kis hazánk köztes helyzetét prezentálva.
És hogy ez a jövő vagy a múlt? Ki tudná megmondani. Mindenesetre jelentős szerepük van, hiszen a szomszédunkban folyó ukrán-orosz háború konfliktusai miatt ezek az állomások nemrég még tele voltak menekültekkel.
A War is over című alkotáson Elvis Presley graffitiként, reklámként ábrázolva egy kislányra szögezi tekintetét. A festő gyermeke sok képen szerepel, mivel ő az egyik múzsája.
A pesti utcarészletek némelyike pedig mintha a francia fővárost jelenítené meg. Sokan mondják Budapest belvárosára, hogy olyan, mint egy kis Párizs, és ez a Bajza utcai kisföldalatti megállójának ábrázolásakor vissza is köszön.
Barakonyi elmondása szerint az ő missziója az, hogy olyan pillanatokat ragadjon meg, amelyeket senki nem vesz észre.
Az idő fontos kapocs ezen a tárlaton. Az előtűnő majd hamar elmúló percek, másodpercek alatti kis történések, időbeli fragmentumok leképezései azok, amelyek odavonzanak minket látogatókat a képek elé. Ahogy a festő maga is kiemelte egyik kedvenc filmjéből, a Lisa Joy rendezte Új múltból való idézetet: „A legszebb pillanataid nem a múltban vannak, hanem várják, hogy megérkezz.„
A kiállítás május 13-ig látható, a galéria nyitvatartási idejében. Tárlatvezetést pedig április 30-án, délelőtt 11 órától tart Barakonyi Zsombor.
