A Balaton, latinul Lacus Pelso, vagyis sekély tó, sok művészt megihletett, Egry Józseftől Gárdonyi Gézáig, hiszen hazánk egyik legszebb tavaként van számontartva. Szőke Péter Jakab nagy szerelme a Balaton; ezt festette meg. De ne tájképeket, hegyeket, völgyeket képzeljünk el, ő élményeket vetít elénk, és ezeknek az élményeknek, „vászon filmkockáinak”, a Pintér Galériában adtak helyet. A kiállításmegnyitón Nagy Gergely Gero zenéjével kapcsolódhattunk be egy filmvetítésbe, ami a művész családját, de főként a gyerekeit mutatta be a Balaton parton, vagy épp a tóban játszva. Később a moderátor, Oláh Jetti olvasta fel Gárdonyi Géza Balaton című versét.
„Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom: Balatont álmodom s melléje magamat.”
Képzeljünk el egy sétát a késő délutáni órákban a Balatonnál, és hunyjuk be a szemünket….
Mi is sétálhatunk egyet a vízparton, a füredi nyaralók mellett, ahol biciklizők, napozók bukkannak fel, emlékképekké avanzsálódva.
Ezeken a „vásznakra festett filmkockákon” megjelennek a vitorlázás, a biciklizés, a balatonfüredi nyaralók, a család, gyerekek, nők, és a művész gyermekkori televíziós, mozifilmes emlékei. Az olyan híres szereplők, mint Chaplin, Elvis, Jackie Chan és a többi népszerű híresség ábrázolása kissé banálisnak tűnhet a hétköznapi valósággal megteremtett légkörben, de mégsem az, inkább mosolyra fakaszt, derűt ébreszt bennünk.
A festmények részben transzfer technikával, részben olajjal és akrillal készültek. Expresszív színek teszik mozgalmassá a történetet, merthogy mindegyik kép egy történetet dolgoz fel. Külön teret képeznek, egyszerre van velünk a jelenkor és a múlt, a Balaton tükrében montázs szerű víziókat, álmokat látunk. Az építész múlt és a gyermekkori fotós műterem látogatások nyomai nemcsak a festő lelkében, hanem alkotásain is nyomot hagyott.
A művész először az épületet és/vagy néhány alakot applikál vászonra, majd irányított gesztusmozdulatokkal használja a festéket, csurgatja, csöpögteti, foltszerűen ráteszi, ahogyan érzi. A kép ilyenkor magát alakítja, a színek maguktól bomlanak fel, néha vadabb máskor nyugtató kavalkádban, ösztönszerűen táncol a türkiz a napsárgával, pirossal, zölddel. Emberábrázolásai sokszor csak egy vonallal megfogalmazva adnak kézzelfogható eredményt. Részint képzelt emlékek, momentumok bemutatóját láthatjuk tehát, és mint egy régi-új filmben, úgy elevenednek meg ezek a pillanatok.
Ámde nemcsak a füredi villákat és a családot láthatjuk, hanem nyaralókat is. A meztelen nők is több képen keresztül bukkannak fel, lírai erotikával gazdagítva a repertoárt, de ezek az élmények is csak részben igaziak. Átláthatjuk Szőke Péter jelenlegi életét, benézhetünk csigaházába, melyben „Könnyű terhét” cipeli, hiszen ez az, amit a gyermekek és házassága jelent neki.
És ahogyan „Az idő kerekei” pörögnek, úgy pereg le előttünk ez a sok filmkocka, vászonra applikálva.
Hogy mindez álom, vagy valóság? A mi dolgunk eldönteni.
