Erdő, rengeteg, ligetek, kisebb facsoportok. Sulyok Gabriella kimegy a természetbe, és ott rajzol; képeiből vizuális naplót készít. Az erdő misztériuma sajátos hitvallásként kíséri végig életét.
Fái elszigetelt valóságban léteznek, lehetnek egyszerre démoniak és isteniek is. Alig érthetően beszélnek, csak az fogja fel szavaikat aki képes a természetben átszellemülni, meditálni. Helyhez kötöttek, védtelenek, mégis oly erősek. Bennük szellemek, és igaz lelkek élnek.
Világuk az egekbe nyúlik. Kézen fogják a mennyboltozatot, olykor csókolóznak vele. Majd megszülik azt, és fordítva: az égboltozat szüli meg a fákat.
Sok csápú állatokként érzelemmel teljes, buja módon élnek, kacérkodnak a felhőkkel. Néha siratóasszonyokként állnak, öreg, aszott kezeikkel felnyúlnak a mennyig. Fekete, csipkés ruhákban gyászolják az anyaföldet és az embert.
Egyszer-egyszer érezhetjük, ahogyan susog a szellő. Olykor azonban „állnak a felhők, a fák, pedig fúj a szél…” Jász Attila verséhez így illik Gabriella grafikája.
És bár nem mozdulhatnak el, mégis úgy érezzük, mintha lépésről lépésre utánunk lopóznának. Drüaszok rejtőznek előlünk, akik együtt élnek-halnak ezekkel a fákkal. Ha kivágná őket valaki vajon megbüntetnék az olümposziak? Elénk léphetne Daphne, a kis nimfa, akit Apolló üldözött, de végül babérfává vált. Találkozhatnánk a Meliákkal, akik a kis Zeuszt dajkálták…
A „sziget” talán Prospero szigete, ahol sok szellem él Sycorax boszorkány varázsában, és alig várják, hogy kiszabaduljanak a fogságból…
A magányos fa ábrázolása szomorúságot gerjeszt, a művész egyedüllétét jelképezi. Orfeusz éneke című triptichonjában felfedezzük a zenész baljós szomorúságát, a néhol áthatolhatatlan sötétséget, melyben utak és remények keresztezik útját.
Titkokat, elfelejtett dallamokat, suttogásokat hallunk. „Akinek van füle, hallja meg.” Az „ és harmadnapon… „ grafikájában sziklán burjánzó cserjék, bokrok hirdetik a megváltást, és a feltámadást. Mindannyiunknak a mennyben lesz otthona: a Megváltó valósága és igazsága végül mindenhol érvényesül. Az ágas-bogas lombok mindent és mindenkit megölelnek. Majd leveleik felröppennek, mint madarak az égbe, szabadon, hogy egyesüljenek vele.
