Persona incognita – ez Gaál József festő és grafikusművész kiállításának a címe. A tárlat hétköznapi emberek, katonák portéiból áll. Az elnevezésnek több jelentése van, ahogy ő beszél erről: „identitás problémák lépnek fel, a persona itt ambivalens értelmű, görögül maszkot, latinul embert, személyt jelent.”
Eddigi életművében nemcsak rajzokban és festményekben, hanem kisplasztikákban, szobrokban is megörökíti az emberi ősvaló groteszk maszkjait, ezeket sokszor agyagból, fából formálja, néha lószerszámokból és szegecselt bőrszíjakból állítja össze saját képzetét, régi korokhoz visszanyúlva, az ember sötétebb lelki világát megmutatva nekünk.
Minden embernek vannak démonjai. A művész azért szerencsés, mert ezeket le tudja festeni, kiadja magából, ahogyan ő mondja: „száműzi őket a művészet birodalmába.” Sőt feladata is ezeket írásba, szóba vagy képbe belefoglalni. Gaált már évtizedek óta foglalkoztatja a téma, az ember igazi mivolta. A Persona Fragmenta, 2014-es kiállításán is portrékat mutatott be, ahogy azt akkor Széplaky Gerda esztéta bemutatta: „ezeken a lemeztelenített arcokon ….nem választható külön testi és szellemi entitás.”
A most megtekinthető képek folytatásai ennek a bemutatónak. Egyedi, és általános, groteszk és torz megjelenésükkel vetítik nekünk a lényeget.
Az emberiség történetében mindig fontos szerepet játszottak a maszkok. Lehet az kőkori maszk az afrikaiaknál, színházi az ógörögöknél, a kínaiaknál és a japánoknál, halotti maszk az egyiptomiaknál, és még sorolhatnánk. Gaál groteszk maszkjai a történelem előtti időkben gyökereznek, mélyebb jelentéseket hordoznak.
A most kiállított képek valójában a háborúban megviselt átlagos katonáknak kényszerű, álságos arc hordásának víziói, mely nem az igazi önvalójuk, hanem a félelmekből, vérből, háborús mocsokból álló ismeretlen ember álarcának, maszkjának ábrázolása. Mintha ismerősök lennének valahonnan, zöld zubbonyaik az „eltávos” bakák portréit idézhetik fel bennünk a kommunizmus idejéből. Ezek a katonák nem a jelenkor, hanem az elmúlt első és második világháború alatt szolgáló harcosok megjelenítései.
Mindenkinek vannak olyan nagyapái, ükapái, akik a gulágon, vagy más munkatáborokban sínylődtek, és a világháborúkban harcoltak. Az ő nagyapja így a mi nagyapánk is lehetne. A társadalom és a háború által befolyásolt szerepvállalás nem saját arcuk megjelenését tükrözi, csak halványan emlékeztetnek a régi fényképeken szereplő emberekre, a háború áldozataira. Az áldozat itt nemcsak a halottakat jelenti, hanem a lélek halálát is. Hiszen ha valaki a földi pokolban háborúba megy, ha túléli egy része, akkor is meghal egy kicsit.
A maszk mögött Akárki lehet. „Hogyan lesz az Akárkiből valaki?” kérdezi Gaál József a kiállításhoz írt esszéjében. Az akárki aki még semmilyen, de később lehet ilyen vagy olyan, mégis egy idő után valaki lesz, mely az igazi arca, a portré pedig a még mindig maszkot viselő személy öntudatra ébredésének pillanatában ragadja meg lényegét. De sokáig rejtve marad ez az igazi arc. „Ahogy az ember megszületik, már determinálva van , és mégis igyekszik kiiktatni a sorsot.” -mondja a művész.
Gaál József saját családi fotóiból, felmenőiből – és fiatalkori önmagáról – készítette ezeket az alkotásokat, melyeket az elmúlt két-három évben festett. Ismeretlenek abból a szempontból is, hogy nem találkozott velük személyesen. Ezek kisemberek; az uniformizált katonák tömegéből ki-kiragadott egyformának ható mégis különböző arcok, kissé groteszk ábrázatok. Technikailag több rétegből állnak össze. Alakjai térben és időben rétegzettek. A sötétéből előbújó vagy épp a világos háttérben megbúvó formák reszketegnek tűnő, már-már nyomorék kezükkel nem ijesztőek, nem horrorisztikusak, hanem megviselt, fájdalommal teli emberek. Ezeken az expresszív jellegű képeken, mint torz kamerán keresztül láthatjuk az egyszerű munkás, paraszt ember portrékat.
A hatalmas arc pedig ami rögtön szembetűnik amikor belépünk a kiállító térbe, a megnyitó előtt két-három nappal készült, reflektálva az ukrán-orosz háborúra. Vérvörös és éhes bujaságával talán azt a vezért jelenti, aki uralkodik a katonák felett, és rajtunk is uralkodni akar, mint egy „Nagy testvér”. A tárlat tavaly novemberben nyílt volna meg de elmaradt a vírushelyzet miatt, és ott nem lettek volna megmutatva ezek a képek. Itt most Sturcz János művészettörténész javaslatára állította ki őket Gaál József, a háború a szomszédunkban pedig már a véletlen műve volt.
