Gyulai Líviusz, a tavaly elhunyt grafikus kiállítását február 20 -ig nézhetjük meg a Műcsarnokban.
A magyar grafika nagy generációjának egyik utolsó képviselője volt ő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Erdélyből menekült át Magyarországra édesanyjával, életét Sopronban folytatta. Az ottani könyvtárban ismerte meg Gustav Doré metszeteit, és a Verne illusztrációkat, mondhatni, ez adta meg az első lökést művészi pályája felé. Először rajzkörbe járt, majd a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban tanult, később felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol többek között Kmetty János volt a tanára.
Illusztrációk és animációs filmek jegyzik útját. Számos díjat tudhat magáénak, és több, mint 500 könyvet illusztrált. Képeit nézegetve belecsöppenünk egy vidám, pajzán, groteszk mesevilágba, olyan szemszögből láthatjuk a műveket, ahogyan ő látta őket. Linómetszeteiben, litográfiáiban, fametszeteiben, rézkarcaiban, és tollrajzaiban komikus, ironizáló, karikaturisztikus és pajzán képi világ elevenedik meg. Egy interjúban ezt mondta: „Rakom a pöttyöket, mint a légy, ezek azok az idézőjelek – az én kis meghasonlásaim, groteszk kérdőjeleim –, melyeket a vonzódásaim köré ki kell tennem.”
Ábrázolásmódja közvetlen, így a néző könnyedén el tudja képzelni magát ebben a sajátos világban mely pontról pontra, pöttyről pöttyre passzol a műhöz, melyhez illusztrációként szolgál. Ugyanazt a nyelvezetet tükrözi amilyen módon a mű íródott. A „Valóra vált képzelet“ címet viseli a tárlat, hisz ez a lenyűgöző képi világ megjeleníti az ő sokoldalú és ugyanakkor gyermeki fantáziavilágát. Aprólékos, finom rajzaival önálló tereket teremt, sajátos technikájával lenyűgöz. Bejárhatjuk a régi mesehősök, és figurák útját, legyen az Münchausen báró vagy Lipitlotty, a pesti gavallér, és Robinson.
Weörös Sándor könyvének, a Psychének illusztrálásával lett hírneves grafikus. A kiállításon megtekinthetők a Diabolós hölgy, Balzac: Borsos történetekhez készült rajzai, vagy utazhatunk mi is az öreg Casanova kocsijával, és megtekinthetjük Rinocéroszát. Megjelenítette Sterne: Érzékeny utazásait, Molière: Fösvényét, Leacock: Gertrúdját és Csokonai: Karnyónéját.
A papírra leképezett jelenetek, mesehősök, nagy humorról, pajzánságról, adott esetben erotikáról árulkodnak, szinte kedvet kapunk a mű elolvasásához is.
S habár az illusztrációt általában nem szokták külön műfajként kiállítani, mégis ezek a rajzok önállóan is kiváltják azt a katarzist, amely egy-egy mű olvasatában alakul ki bennünk, nézőkben.
De ő nem állt meg az illusztrálásnál, kipróbálta magát az animációs film területén is.
Első filmje a Delfiniába (1976), mely Gyulai Líviusz kislányról szól, és az ő iskolába vezető útjáról.
Második filmje az Új lakók (1977) , ez egy nagy bérházban lakó kentaurcsaládról, és a folyton akadékoskodó, veszekedő, házmesternőről szól, mely utóbbit Gyulai Líviusz saját élményeiről mintázta meg.
A Jónásban, (1997) szintén humorral színezve kerül mozgóképre a szegény próféta, amint a hajószerűen ábrázolt cethal gyomrában próbál tovább élni, megfelelni életfeladatának. Értelme hogy mindenkinek van egy feladata amit el kell végeznie, és ezzel a Jónás figurával Gyulai Líviusz markánsan tudott azonosulni. A filmet a cannesi filmfesztiválon mutatták be.
A Szindbád, bon voyage! (1998), hőse egy szakadt hajléktalan, aki kukázik és talál egy varázsszőnyeget, majd beutazza a világot.
Az én kis városom (2001) Gyulai régi, gyermekkori Sopronáról szól, és az ő emlékei elevenednek meg a filmben.
Ars poétikája szerint:
„Utazóféle vagyok. De sosem csak átutazó. Arra vágyom – s tudom, e kívánságom mind elérhetetlenebb –, hogy elidőzhessek egy-egy munkám világában, a képzelet számomra nagyon is valóságos színhelyén.”
