Felnőtt mesék – Rába Lilla: Variációk című kiállításán jártunk

Rába Lilla kiállítása emberi kapcsolatokról szól. Érzékeny rajzainak feladata van: érzelmeket, lelki rezdüléseket közvetíteni felénk, nézők felé.

Felnőtt mesék elevenednek meg a képeken. Mindnyájan emlékszünk rá, hogy kicsi korunkban meséket olvastak fel nekünk a szüleink. Rába Lilla is hasonló szerepet tölt be, mint ők, de Lilla rajzokkal közelíti meg a befogadó emberek lelkét. Hisz a felnőtteknek is szükségük van mesére, és arra, hogy elvonatkoztathassanak a valóságtól, kiszabaduljanak a mindennapi élet mókuskerekéből. 

A grafikusnő tusrajzai és litográfiái valahol hasonlóságot mutatnak Reich Károly és Szalai Lajos művészetével. Rába Lilla mintha reszkető kézzel és lélekkel, – hol lírai módon, hol szenvedélyesen – rajzolta volna meg a formákat, felszabadítva ezáltal a mi érzékeinket. 

Ki tudja, talán az ő szelleme is ilyen remegő entitás volt, aki érzékenyen fogta az élet jelenségeit, mint egy rádió adó-vevő. Vegyük észre pszichéje működésének lenyomatát. A vidámság és a szomorúság szimbiózisa mellett igazi drámák bontakoznak ki. Folyton változó emberi alakokkal találkozunk, melyek mégis szinte egyformák. Ezeken a pillanatképeken a férfiúi és női alakok itt is mutatnak valami fontosat: jelképpé válnak. Jelentésük általános, nem feltétlenül konkrét emberekről van szó. Az „Istenek születése”, és a „Tűzember” sem átlagos embereket jelenít meg, hanem egy magasabb szférából való valóságot. Mindannyian „Úton” vagyunk.” Együtt” megyünk, mégis külön-külön utazunk, talán egy talán több cél felé, és segítünk egymáson. A „Közösség” azt jelenti, hogy közösen vagyunk benne valami jóban, vagy épp rosszban, esetleg egy érdekes élményben, és egyformán érvényesek ránk az isteni igazságok. 

Rába Lilla: Variációk kiállítás
Forrás: Újlipótvárosi Klub-Galéria Facebook oldal

„Gyűlölök és szeretek”, ez tartja mozgásban a világunkat. Az „Áldozat hozatal”értelme: mindannyian hozunk áldozatot a közös cél érdekében, és így lényegülünk át isteni lényekké, kikövezett útján a „Végtelennek.” Mindez tükröződhet a „Négyszemközt önmagunkkal” című különös önarcképen is. Sok művész alkot önarcképeket, ebben az esetben ez az ábrázolás  különleges, az ő tükrében meglátni az egész világát, melyet ő teremtett a rajzaival.

Rába Lilla sajnos már nem lehet köztünk, 20 éve halt meg, de gazdag életművet hagyott ránk, mely által ő is tovább él. A tárlat június 23-ig volt látható.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Szőke Anikó
Szőke Anikó
1972-ben születtem, Budapesten. Szabadúszó vagyok, képzőművészettel és írással is foglalkozom, és sokat szoktam emellett kreatívkodni is. Mindkettőt nagyon szeretem művelni. Szeretném, ha az olvasók is értékelnék a munkáimat.

Hasonlóak

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

Megérkeztünk – A Néprajzi Múzeum kiállításán jártunk

Az elmúlt 150 év gyűjtését, reprezentatív, műtárgyakká avanzsált népművészeti tárgyait mutatja be a Néprajzi...

Trópusi lepkeház a Magyar Természettudományi Múzeumban

Szeptember 3-ig látogatható a trópusi lepkeház a Magyar Természettudományi Múzeumban. Mindenki nagy örömére nemcsak kívülről...