csütörtök, február 29, 2024

Közös nevező: Farkas Attila és Farkas Éva kiállításán jártunk

2021-ben nyitotta meg kapuit a Bura Károly Galéria. Itt élt a híres prímás, Bura Károly, aki a 30-as években halt meg. A Kőfaragó utca 5. jelenleg a Roma Parlament Egyesület Művészeti Galériájaként működik. Bura Károly ugyanis azt szerette volna, hogy halála után múzeum legyen a lakásából. Ez a végakarata csak nemrégen érvényesült.

Egy házaspár kiállítása látható most ott, a címe: Közös nevező. Azért kapta ezt a címet, mert sok hasonlóság van férj és feleség között: például mindketten a vendéglátóiparban dolgoznak, „ a szeretet, a békés egymás mellett élés” jellemzi őket, ahogyan Attila fogalmaz, illetve szabad idejükben közös műteremben festenek. A hobbi, és az együtt töltött meghitt pillanatok kovácsolják őket össze.

Mindkettő művész színekben gazdag műveket alkot.

Éva már gyermekkorában nagyon tehetségesnek számított, mégis csak nyolc hónapja kezdett el igazán festeni, férje biztatására. Általában akrillal dolgozik. Mesebeli világ alakul keze nyomán. Illusztráció jellegű képeket készít; egy mese, egy utazás, vagy emlék ragadja meg képzeletét. Fotók alapján is fest. Kedvelt motívuma a macska, mely sokszor visszaköszön a képekről. Enteriőröket, csendéleteket látunk. Témái nemcsak ezek: vannak itt hangulatos erdő részletek, kis vasút ahogy robog, tengerpart, kastély, stb. Jövő tavasszal egy önálló tárlatot szeretne rendezni műveiből. Ami még nagy öröm számára, hogy kapott egy illusztrációs felkérést is, egy mesekönyvhöz kell majd rajzokat készítenie.

Attila kilenc éve alkot komolyabban. Nagy hatással van rá Picasso. Egy-egy képének a részletét festi meg más kontextusban, és környezetben. Grafikáit tussal, tollal, vagy filccel készíti, festményeit pedig olajjal. Mozgalmas és expresszív látványban van részünk, kubista formákkal manipulál a művész. Témái a zene, a mozgás, csendéletek.

Néhány képe a Roma Parlament Képtárában, a Cigány Ház gyűjteményében, és a Műszaki Egyetem R klubjában látható. Amit pedig még meg kell osztani az olvasókkal: a brüsszeli parlament kiállító termében lesz egy tárlata, a roma nap keretében. Két festményt és hat grafikát állít ki majd ott. Ezt a rendezvényt Ferkovics József festőművész szervezi.

A Bura Károly Galériában nem lesz finisszázs, a képeket február 9-ig lehet megtekinteni, főleg előzetes bejelentkezéssel, egyébként minden kedden és csütörtökön 3 és 5 óra között látogatható.

Köszönettel tartozom az információkért a galériának, és a két művésznek.

Friss

A felszín alatt (Under the Skin – 2013) kritika

Jonathan Glazer videóklip- és filmrendező legújabb műve, az Érdekvédelmi terület 5 Oscar-jelölést kapott, így...

Megjelent Jurisits Tamás első lemeze a Connect The Dots

Elérhető és meghallgatható Jurisits Tamás Group: Connect The Dots című világszínvonalú fusion lemeze, mely...

Bejelentették a Sand Land animét

Az egész világon híres Dragon Ball alkotójának Akira Toriyama-nak egy kevésbé ismert története a...

27. filmjét kapja meg a Meitantei Conan franchise

A Meitantei Conan, vagyis a baromi régóta futó Conan, a detektív folytatódik, hiszen jön...
Szőke Anikó
Szőke Anikó
1972-ben születtem, Budapesten. Szabadúszó vagyok, képzőművészettel és írással is foglalkozom, és sokat szoktam emellett kreatívkodni is. Mindkettőt nagyon szeretem művelni. Szeretném, ha az olvasók is értékelnék a munkáimat.

Hasonlóak

Körkérdés: Gábor Áron kiállítás a Műcsarnokban

Gábor Áron 1954-ben született Budapesten. Tanulmányait a Moholy-Nagy Stúdióban és a Magyar Képzőművészeti Főiskolában...

A Cat Museum Budapest interaktív macska kiállításán jártunk

Mindenkinek eszébe jut valami a macskákról. Van aki szereti őket, és van, aki nem....

Alice Csodaországban: A Garden of Lights kiállításán jártunk

Ki ne ismerné Lewis Carrol meséjét, de legalább a címét. Az Alice Csodaországban egy...