A Mise éjfélkor hangulatában, feszültségében, történetében is arat. Egy elzárt kis sziget, ahol a közösség a templomi csodák és a szegénység között ingadozik. Mi kell más egy igazán jól sikerült horror sorozathoz?
Kell például egy rendező: Mike Flanagan. Egy direktor, aki már nem egyszer bizonyította, hogy ért a borzongatás művészetéhez. Rendezőként ő fémjelzi a Gerald’s Game (Stephen King), Álom doktor (Stephen King) filmeket, de A Bly-udvarház szelleme és A Hill-ház szelleme sorozatokat is. Ebben a szériában sem adja alább. Olyan hangulati elemekkel operál, melyek mellett nem is kell igazán megmutatni semmit, akkor is érzünk a mellkasunkon valami fura, kényelmetlen nyomást, és ez csak a valóban jó rendezők sajátja. Ezek után nem csoda talán, hogy a Bly-udvarházból a rendező után nem egy színész ebben a sorozatban is szerepet vállalt: Kate Siegel, Henry Thomas, Rahul Kohli, Alex Essoe.
A történet főszereplője egy börtönből szabadult férfi, Riley Flynn (Zach Gilford), aki részegen elgázolt egy fiatal lányt. Flynn megérkezik, megpróbál beilleszkedni egy széteső közösségbe, és a történet elindul az útján. Felsorakoznak a jól ismert Stephen King-féle karakterek (sheriff, doktornő, gyerekek, polgármester és így tovább), és megjelenik a helyi plébánost lecserélő Paul atya (Hamish Linklater) is, aki mellékszeplőnek tűnik ugyan, de mégis komoly részt vállal a sorozat sikerében. Aztán különös, idegen hangok lepik el éjszaka a szigetet, mintha benézne valaki az ablakokon, rejtélyes halálesetek történnek, állatok hullanak el, miközben a templomban a hívek csodás események szemtanúi lehetnek. Persze mehetne mindez a szokásos klisék szerint, azonban ez a sorozat már az első részétől is jóval több, mint csupán egy feszültségkeltő rendezői ujjgyakorlat.
Ez egy gondolkodós sorozat. Manapság rájöttek arra (mármint azok, akik jó sorozatokat szeretnének tető alá hozni), hogy az igazi jó történethez nem elég a cselekmény, sőt, még a látvány is kevés. Kell hozzá gondolkozni való is, valami kis étel az agy számára. Nahát! Felfedezték, hogy az értelmes témák, néha akár filozófiai mélységű kis ötperces párbeszédek (van, amelyik szinte unalmassá is válik) nem hogy tompítják, de emelik a minőséget (jó példa erre a „Törvény nevében” 1. évada). Ebben a sorozatban mindez a vallás és a hit szálára van felfűzve, mégpedig rendkívül okos és jól emészthető módon. Paul atya és Flynn beszélgetései kifejezetten üdítő, gondolatébresztő pillanatok az amúgy zseniálisan nyomasztó, szinte mindig felhős sziget légkörében.
A sorozat tehát nem kis mértékben a vallásról, a hitről annak megtalálásáról és elvesztéséről szól.
És még valamiről! Annak bebizonyításáról, hogy nem kellenek állandóan szörnyek. Ez a sorozat éppen azért remek, mert az első négy epizód során gyakorlatilag nem látunk mást, mint jól fotózott jeleneteket, jó színészeket, remek hangulati elemeket és rengeteg kiváló, egymásra épülő történet-mozaikot. És mégis úgy érzi az ember, hogy történt valami, hogy megy előre a sztori. A szörny csak később jön, szépen, fokozatosan jelenik meg. Természetesen azok, akik az 1perc/2frász+5 halott típusú horror sorozatokat kedvelik, ebben mindenképpen csalódni fognak, de persze egy-egy székből kiugrasztó jelenet itt is ráköszön a nézőre. Azonban akik a lassan építkező, hangulati elemekkel dolgozó, talányokat lebegtető, vérfagyasztó szériára harapnak, azok miden percét élvezni fogják ennek a remek kis alkotásnak.
