Megnéznéd, hogyan improvizálnak a Jóbarátok?

A sorozat Ross-a, azaz: David Schwimmer a The Tonight Showban elmondta: reményeik szerint augusztus közepén forgatják a februárban beígért különkiadást. A koronavírus-járvány még közbe szólhat, természetesen a stáb számára is a biztonság garantálása a legfontosabb.

Az extra részben mind a 6 főszereplőt megcsodálhatjuk, valamint az improvizáción lesz a hangsúly, ugyanis nem írtak forgatókönyvet. A hagyományok teljesen nem változnak meg: akárcsak a sorozat régi részeit, az új epizódot is közönség előtt rögzítik.



A Friends 10 évadon keresztül szórakoztatta a hazai és a nemzetközi nézőket, 1994-ben indult, és 2004-ben ért véget.  16 évvel ezelőtt a befejezés 52 millió rajongót csábított a képernyők elé.

A sikeres produkciót máig sugározzák a csatornákon és az interneten is.
A színészek világhírnévre és azóta is stabil egzisztenciára tettek szert azzal a remek döntéssel, hogy elvállalták a kicist bolondos, de nagyon szimpatikus szerepeket.


ForrásSky News

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Mészáros Eszter
Mészáros Eszter
Szia! A nevem Eszti, imádok írni és filmeket nézni. A véleményközlő műfajok a kedvenceim, ebből fakadóan a kritika is. Sokszínű az ízlésem, mindenféle filmet megnézek, de leginkább a művészfilmeket kedvelem. Egy filmkritika írásánál a fókuszba a karaktereket és a történet kidolgozottságát teszem.

Hasonlóak

Spy/Master – Nemzetközi – magyar koprodukcióban készült kém thriller érkezik májusban az HBO Maxra

Az Adina Sădeanu és Kirsten Peters kreátori közreműködésével készült Spy/Master a hidegháború tetőpontján játszódik, és egy kitalált karakter, az Alec Secăreanu (Isten...

A szolgálólány meséjének 5. évada szeptember 15-én érkezik az HBO Maxra

June-nak szembe kell néznie Waterford parancsnok megölésének következményeivel, miközben azzal küzd, hogy újra meghatározza...

Sárkányok háza – bárki nevelhet saját sárkányt a DracARys appal

A Sárkányok háza című új, saját gyártású sorozat augusztus 22-i premierjére készülve az HBO Max ugyanis...