Nos erre talán választ adhat nekünk a Netflix egyik legújabb animációs filmje a „The House”, ami másfél órában mesél el három különböző történetet ugyan abban a házban.
Ha őszinte akarok lenni, eszembe sem jutott volna, hogy megnézzem a furcsa szövetanyagból készült legújabb mesét, az „Egy ház, három családot”-ot, amikor felkeltem reggel. Egy napos unszolás hatására azonban rászántam az estémet, hogy elviekben egy nyomasztó, sötét, bizarr filmet megnézzek, hogy a barátom szavaival éljek. Fogtam hát a pudingomat és a legrosszabbra számítva ültem le a tévé elé, majd másfél óra múlva szavak nélkül keltem fel. Nehéz volt megszólalni utána. Nem azért, mert annyira nyomasztó volt, hanem mert olyan kevés, de mégis sok.
Hogy mégis mi volt egy „mesében” olyan extra, ami ezt tudta kiváltani? Minden. A hang, a kép és az összes sztori kiváló, valamint volt bennük valami egyedülálló és különleges. Minden történet valakihez szól, lehet egyeseknek a második vagy a harmadik lesz lényeges, mert akár saját, egyedi problémáinkra világíthatnak rá a mesék.
Az három történetből áll: a szegény család, akiknek egy gazdag úr felajánlja, hogy épít egy gyönyörű házat teljesen ingyen, az egér, aki minden vagyonát a ház felújítására költötte, hogy el tudja adni és a fiatal cica, aki a teljesen lepusztult házból egy virágzó szállót szeretne létrehozni bármi áron. A házon kívül teljes mértékben különálló esetekről van szó, nem függenek össze a történetek, csupán abban, hogy valami nagyon fontos dolgot próbálnak elmondani. És érdemes meghallgatni őket.
A Családi ház
A család története arról szól, ahogy az apa, fittyet hányva meghitt családi életüknek feladja régi házát és egyben otthonát csak azért, hogy egy fényűző házban lakhassanak ingyen a domb tetején. Szerződést írnak, beköltöznek és hirtelen egyfajta transzba kerülnek a szülők, a gyerekek pedig folyamatosan csak az otthonukra vágynak. Ezzel a szülők mit sem törődnek, sőt, még az alapvető szükségleteiket sem adják meg a gyerekeknek.
A történet kicsit mesés, a gyufaárus kislányt juttatták eszembe, amikor groteszk érzése van az olvasónak vagy ez esetben nézőnek, mivel egy felnőtt tartalmat gyerekeknek szóló történetbe csomagoltak. Mondhatjuk úgy is szokatlan. Az első mese egyébként nagyon jól megalapozza az egész film hangulatát. Nyomasztó, érthetetlen és aggasztó. Kívül maradunk, csak megfigyelők vagyunk, de ez éppen elég, hiszen így folyamatosan megpróbálhatjuk megfejteni mi is a történet tanulsága.
Egérlyuk
Egy kicsit furcsa, bolondos egér minden pénzét a ház felújítására szentelte, hogy azt eladhassa jó áron, ha végez a munkával. Azonban élősködőkkel találkozik, amiket pánikolva és kissé hánya-veti módon próbál eltüntetni a nyílt napig, amin igazából minden a lehető legrosszabbul sül el. Ám (bal)szerencséjére egy groteszk kinézetű párt „nagy érdekel a ház”, így be is költöznek még aznap, anélkül, hogy bármit fizetnének. Majd megjelenik a szélesebb családi kör és hirtelen élősködőkkel lesz tele a ház…
A sok furcsaság között elrejtve találhatjuk meg a történet értelmét, és amilyen mélyen elrejtették pont annyira mély és fontos problémáról van szó.
Cicalak
Egy foltos cicalánnyal találkozunk, aki a házban nőtt fel, ám egy nagy áradás után víz alá került a legtöbb földterület. Most a házat próbálja rendbe hozni, hogy kiadhassa a szobákat és egy virágzó szállóvá válhasson. Mindezt úgy, hogy összesen két lakója van, a környéken pedig egy lélek sincs. Sőt, az a két lakója is hajóra száll, miután egy Tibetben járt, mélytorok énekes macska megjelenik. Felmerül a kérdés: egyedül maradjon az álmaival, vagy menjen az ismeretlenbe szeretteivel?
Ez a történet kicsit kilóg a többi közül, ami sokakat zavar, de valahol érthető a pozitívabb hangvétel a végén. Ezzel a ház elveszíti az „átkozott” jelzőjét és ráébredhetünk arra, hogy nem a hellyel van legtöbbször a probléma, hanem saját magunkkal. Habár mindhárom történetben erről van szó, itt egyértelműen kimondásra kerül az elhajózás szimbólumával.
Elképesztő látvány és hang
Kihagyhatatlan megjegyezni, hogy a látvány egyszerűen fenomenális. Egyáltalán nem ütnek el egymástól a különböző anyagok, az animálás hibátlan és mindennek jelentőséget ad. Furcsa érzetet kelt, hogy a szálas anyag válik az emberivé, a makulátlanul animált képek pedig hideggé és művé. Nagyon érdekes és veszélyes választás volt ezt a technikát alkalmazniuk a készítőknek, ám az eredmény önmagáért beszél.
Szót érdemel a filmekben megjelenő minden hangeffekt, zene, de főleg a szinkron. Nem mindennap dicsérjük a magyar szinkront, de ahogy a képi világnál, itt is keményen oda tették magukat a résztvevők és valami csodálatosat alkottak. Maga a zenelista pedig akár egy külön elemzést is érdemelne, úgyhogy csupa gratulációt érdemel a filmet készítő brigád.
