Ritka, mint a fehér holló, hogy egy sorozat folytatását így várják az emberek, de ez a kedves kis francia mese ezt is el tudta érni! Netflix-rajongók tömegei várták, hogy Omar Sy újra magára öltse a tolvaj jelmezt és Lupinként tovább lopkodja el a szívünket és lám eljött ez a nap is!
A 1. évad (részletes ajánlónkat ide loptam be) az izgalmak tetőfokán hagyta abba a mesélést, ezért joggal várjuk, hogy a 2. évad hatalmas elánnal nyit. Oof, de még mekkorával! Ugye a záróepizód végén Normandia szürke tengerpartján intettünk búcsút Assane-nak (Omar Sy), amikor is elvitte a kis családját a Lupint szerző Maurica Leblanc emléknapra, ahol köpenybe és cilinderbe öltözött rajongók között elvegyülve szédültek bele hőseink egy gyermekrablásba. Assane fiát, Raoult ugyanis Pellegrini bérgyilkosa elrabolta, a tehetetlen apa pedig a háta mögött megjelenő Guedira nyomozóval nézhetett farkasszemet. Lám, az egyetlen kompetens rendőr az őrsön végre rátalált az égen-földön keresett nyakéktolvajra! A kapu bezárult, az egér fogságba esett.
Csakhogy az epizód nem teríti ki ilyen hamar a lapjait. Egyrészt a nyitány hamar összefoglalja, hogy került oda Guedira Assane háta mögé – eddig sikerül betölteni fejben, hogy mi is történt az előző évadban –, majd a tolvajt és a nyomozót összezárja egy autósüldözésre a kis Lupin-rajongó Raoul és elrablója után. Ha voltak az előző évadban is izgalmak, akkor itt vannak csak igazán, nemcsak jól sejtet a sztori, hanem meg is trükközi a szemedet, de úgy, hogy inkább hagyod, hadd vezessen kedvére, amerre csak akar. Nélkülözi a korábbi részekben fel-felbukkanó narratív lyukakat és hiteltelenségeket. Érző szívű, rafinált és kreatív. A kicsi Claire–kicsi Assane flashbackekkel pedig újfent tovább színezi a két volt szerelmes közt régóta tartó, bonyolult viszonyt.
Pörög, zörög, elröppen úgy, hogy észre sem veszed, amolyan tipikus évadközepi karakter mélypont, egy olyan zárással, hogy már nyomod is a következő részt, mert ahogy ebből Assane majd kimászik, azt több, mint látni kell!
