péntek, március 29, 2024

Trending

Hasonlóak

A kisváros visszavár: Virgin River 2. évad premier (Virgin River, Netflix – 2020) kritika

Virgin Riverben felpörögtek az események. Az első évadot ott hagytuk abba, hogy Mel összepakolt és elment, Hope és Doki mégsem válnak, Atya megtalálja Paige és Christopher vérnyomait, és Jack… nos, Jack dühös. November 27-e óta tehát elérhető a Virgin River második szériája, az első rész pedig máris sejteni engedi, hogy itt bizony a habos romantika mellé megérkezett a dráma és az izgalom is. Na meg a pletyka, hogy várható a harmadik évad is, de ennyire ne szaladjunk előre.

Virgin River
Fotó: NETFLIX (c) 2020

A helyszín továbbra is a kedvenc kisvárosunk, a szereplők is ugyanazok, és az első epizód mindannyiuk elejtett történetszálát felkapja. Spoiler nélkül nehéz mélyebben belemenni az eddig látottakba, viszont annak ellenére, hogy a sorozat a megszokott és sokszor látott eszközökkel formálja tovább a történetet, bőven lesz meglepetés. A szinte bántó hiányérzet, ami a karakterek előzményeinek helyenként szellős bemutatása miatt keletkezett, kezd nyugvópontra jutni, ugyanis az első rész dialógusait úgy szerkesztették meg, hogy a szereplők múltjáról egész vaskos információköteget kaphasson a néző. Néhol kicsit szájbarágós egyik-másik megoldás, de ismét hangsúlyozom, hogy a műfaj és a forma leginkább a Szomszédok hosszúságára van kitalálva, ezért a sietség és az egyszerűsítés igenis elnézhető egy tízrészes-per-évad méretű sorozatban.

A reflektorfény továbbra is Mel és Jack történetén van, amit az első évadból hozott anyagként Charmaine terhessége fűszerez. Meg nyilván az, hogy Mel ukmukfukk elhúzott, de majd erre is kapunk magyarázatot. Lesznek majd új figurák is (őket rejtse most el a spoilermentesség jótékony leple), akik inkább a második részben bújnak elő, de fontosak lesznek. A főszereplők mellett – az első rész után ki merem jelenteni, hogy szerencsére – több figyelmet kapnak a sztori egyéb szereplői is, mint például Atya, illetve a harmadik egykori bajtárs, Brady egy szem jelenete is „ígéretes bonyodalmak” megjelenését sugallja.

Virgin River
Fotó: NETFLIX (c) 2020

Az első rész (és aztán a második is) úgy ér véget, hogy ha valaki kedveli a sorozatot, azonnal meg akarja nézni a következőt, így javaslom, hogy aki igazán rajong, az két vödör pattogatott kukoricánál ne adja alább, garantáltan hamar le fogja darálni a teljes szériát. Most megyek és én is megnézek még belőle pár epizódot, hogy az első után felmerülő kérdéseimre választ kapjak. Izgi lesz!

Majer Judit
Majer Judit
Műfajtól függetlenül képes vagyok rajongani filmekért és sorozatokért, igyekszem bennük meglátni a jót, és szeretem őket részletekbe menően is elemezni. Objektív kritika nem létezik, de törekedni kell rá.