Szóval született egy újabb listám a legjobb szamurájfilmek után, ezúttal itt vannak a legjobb, egy helyszínen játszódó alkotások. Műfaji meghatározásban kicsit bajos a dolog, hiszen ezek részben kamaradrámák, számos közülük kőkemény thriller vagy épp egyenesen horror, de akadnak közöttük komédiák is. Az amerikaiak egyszerűen „contained” vagy „confined” filmeknek hívja őket. Lényeg a lényeg, jellegükben ugyanazok: többnyire egy helyszínen játszódnak, egyesek közülük igencsak limitált helyen, kevés, néha mindössze egy szereplőt mozgatnak, és mindig van bennük valami különleges fordulat vagy trükk. Szeretem őket, mert a popcorn filmgyártás hatásvadász eszközei ellenére a kreativitás felfedezetlen határaira szorítja az alkotókat, ezáltal teremtve valami igazán mást, mint a megszokott filmek. Az elmúlt időszak karanténos hangulatában sokan kényszerültünk arra, hogy kicsit jobban felfedezzük az életterünket, a világ, amit korábban ismertünk, kénytelen volt beszűkülni a négy falon kívül és kivirágozni a négy falon belül. Mert nem kell ahhoz messze menni, hogy csodákat találjunk, azok lépten-nyomon, otthon, általunk jól ismertnek vélt környezetben is fellelhetők. Ezzel az univerzális gondolattal kívánok jó szemezgetést és elmélyülést ezekben az alkotásokban!
Hátsó ablak (Rear Window – 1954)
Alfred Hitchcock a feszültségkeltés nagymestere volt. Melyik másik filmjében lenne ez jobban tetten érhető, mint a rendező egyik legjobbjának számon tartott, négy Oscarra jelölt Hátsó ablak című pszicho-thrillerében. Listám ideális kezdőeleme. A sérülése miatt tolószékhez kötött, fotográfus Jeff (James Stewart) napjai nagy részét szomszédai figyelgetésével tölti. Életek bontakoznak ki és mennek tönkre a szeme láttára, míg a sajátjában őt magát sem kímélik a párkapcsolati problémák: barátnőjével, Lisával (Grace Kelly), úgy tűnik nincsenek egy hullámhosszon. Mikor Jeff úgy véli, hogy a szomszédok utáni kémkedése során véletlenül egy gyilkosság szemtanúja lesz, az események kezdenek felpörögni. Hitchcock parádés szakértelemmel igazgatja a Jeff szeme elé kerülő lakóház világát és hihetetlenül jól építi a feszültséget a tolószékhez kötött Jeff tehetetlensége köré. James Stewart és Grace Kelly elsőosztályú alakításával a Hátsó ablak műfajának egyik, ha nem a legjobb darabja.
Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti – 2016)
Ha azt hiszed, hogy nagyon jól ismered a gyerekkori jó barátodat, férjed vagy nejed, akkor csak nézz bele a legszemélyesebb titkait rejtő telefonjába és kiderül, valójában mennyire is ismered őt. A film, amely megismertette Paolo Genovese nevét a világgal, számos nemzetközi sikert, köztük a Tribeca Filmfesztivál legjobb nemzetközi forgatókönyvének díját és egy Guinness-rekordot is magáénak tudhat, hiszen 18 remake-jével a világ legtöbbet másolt filmje lett. Az olasz rendező kiváló alakításokkal teletűzdelt, kivételes emberismerettel és valódisággal megalkotott filmjében hét ember, köztük párok, házastársak, régi cimborák jönnek össze egy jó hangulatú, közös vacsorára, ám egyikük sem sejti, mi közeleg. Miután kitalálják, hogy az este folyamán megosztanak egymással minden üzenetet, e-mailt és telefonhívást, kiderül számukra, hogy hiába az évtizedes ismeretség, egymás számára teljesen idegenek.
Locke – Nincs visszaút (Locke – 2013)
Ivan Locke, a sikeres építési vezető és elsőosztályú családapa élete a Birminghamből Londonba tartó másfél órás autóúton egy telefonhívásnak köszönhetően kezd darabjaira hullani. A végig az autóban játszódó történet egyetlen látható szereplője Tom Hardy, aki élete alakítását nyújtja ebben a feszült, érzelmi viharokkal teletűzdelt monodrámában. Vezetése közben az autója fedélzeti telefonján beszélve, minden oldalról jövő folyamatos nyomás alatt próbálja megmenteni karrierjét, igyekszik jó apa lenni és kijavítani a múlt hibáit. A mesteri atmoszférateremtés és Hardy kivételes játéka azonnal beránt, és akarva-akaratlanul mi is elgondolkodunk, hogy meghoznánk-e azt a döntést, ami Locke, ha tudjuk, hogy nincs visszaút.
A hely (The Place – 2017)
Mi lenne, ha milánói vagy római nyaralásod alatt egy apró sarki kávézóba betévedve egy idegen asztalához ülnél le, aki kávéd szürcsölése közben felajánlja neked, hogy teljesülhet legnagyobb kívánságod, ha megteszel valamit, amit tőled kér? Belemész, mert ki ne akarná megtalálni a Nagy Ő-t vagy meggyógyítani a beteg gyermekét, esetleg kibékülni elüldözött fiával. A férfi felcsapja az előtte fekvő hatalmas noteszt, és kiolvassa neked a vágyadhoz szükséges tettet: embert kell érte ölnöd vagy meg kell erőszakolnod egy lányt, esetleg elmismásolnod egy feljelentést. Az üzlet értelmében vissza kell járnod a férfihoz és részletesen be kell számolnod, hogyan tervezed megoldani a feladatot és mit érzel, amikor cselekszel, míg ő hallgat és csendben jegyzetel. Megtennéd? Paolo Genovese mester rendezése ismét egy párbeszéd központú, kivételes érzékkel megszőtt, gyönyörűen eljátszott, metaforikus, olasz film, amely páratlan intelligenciával és pszichológiával taszít emberi mivoltunk határai felé, kíméletlenül nekünk szegezve a kérdést: te meddig mennél el az álmaidért?
7500 (Amazon Prime Video, 2019)
Az Alles wird gut című rövidfilmjével Oscarra jelölt Patrick Vollrath nagyjátékfilmes debütálása a 7500, mely számsor a repülőgépek transzponderkódjai közül a legszörnyűbbre, az erőszakos gépeltérítésre utal. A másfél órán keresztül kizárólag a pilótafülkében játszódó történetben a Berlinből Párizsba tartó járatot terroristák támadják meg, akik mindent megtesznek azért, hogy bejussanak a vezérlőbe, míg a másodpilóta azon dolgozik, hogy levegőben tartsa a gépet, lehetőleg megóvja az utasokat és minden eszközzel kint tartsa a merénylőket. Joseph Gordon-Levitt hatalmasat alakít ebben a felkavaró, realista és fojtogató atmoszférájú filmben. Borzasztó dilemmái az érzelmei és a racionalitás között elképesztő magaslatokig felpumpált feszültséget épít. Egy helyszínre beszuszakolt, példás thriller. Vollrath tökéletesen lakja be a szűk irányítófülkét és hűen dokumentálja a sötét éjszakában a világító kijelzők és gombok által megvilágított Joseph Gordon-Levitt lelki és fizikai haláltusáját.
Oxigén (Oxygen – Netflix, 2021)
A Netflixen debütált (bővebben itt írtunk róla) francia nyelvű sci-fi főhőse, Liz egy egészségügyi kriokapszulában ébred. Részleges amnéziájában fogalma sincs róla, hogy ki ő, hol van és hogyan került futurisztikus koporsójába. Egy biztos, ahhoz, hogy kijusson hi-tech börtönéből, emlékeznie kell az életére és saját magára. Alexandre Aja rendezése kiválóan lakja be a teret, tart a homályban és generálja a feszültséget a rohamosan fogyó oxigénszinttel és a titkolózással, Liz flashbackként beugró emlékeivel. Mélanie Laurent elsőosztályú alakításában lehengerlő érzelmi váltásokat és mélységeket produkál ebben a szűk helyre beszuszakolt filmben, ahol szereplőjének egyetlen társa a búgó hangú mesterséges intelligencia, MILO. Összeesküvés áldozata lenne, vagy ez egy büntetés, esetleg valami egészen más? Csak a végén derül ki, és a megoldás legalább annyira meglepő, mint katartikus.
Shirin (2008)
A modern filmgyártás egyik mesterének számító, a nagy filmfesztiválokra, köztük Cannes-ba és Velencébe már-már hazajáró iráni rendező, Abbas Kiarostami különleges alkotása a Shirin, mely csupán egy moziteremben játszódik, egyetlen beállítással. A nem mindennapi alkotás a másfék órás játékidő alatt több mint 100 híres iráni színésznő, köztük a francia sztár, Juliette Binoche arcát mutatja végig, míg azok egy filmet néznek a moziban. A nők arcán megelevenedő reakciók és a közben előttük pörgő, a női önfeláldozásról mesélő, perzsa mitologikus történetből (Khosrow és Shirin) megálmodott, képzeletbeli film a néző viszonyát igyekszik ábrázolni a látott médiumhoz. Elmondások szerint a felvételeket Kiarostami saját kanapéján készítette és a színésznők, csak egy üres képernyőre meredve saját belső világuk „filmjére” reagáltak, a Khosrow és Shirin csak utólag került bele az alkotásba.
Secret Honor (1984)
Robert Altman különleges, színdarabból készült rendezése csupán egyetlen szereplőt ábrázol egy bezárt szobában. A Philip Baker Hall által megformált Nixon, korábbi amerikai elnök saját dolgozószobájába bezárkózva egy töltött pisztollyal és egy üveg jó whisky-vel, hangfelvevőre rögzíti élete történetét, karrierje fordulópontjait, hibáit és tetteit, amik végül a lemondásához hozzájáruló Watergate-botrányhoz vezettek. Az egész film gyakorlatilag egy nagymonológ Philip Baker Hall zseniális tolmácsolásában.
A kötél (Rope – 1948)
Alfred Hithchcock egyik leghíresebb pszichológiai krimije, Patrick Hamilton azonos című darabja alapján szintén egy helyszínen, ráadásul gyakorlatilag vágás nélkül játszódik. Két barát egy iskolai előadáson felbuzdulva kitalálja, hogy felsőbbrendűségük bizonyítása érdekében véghez viszik a tökéletes gyilkosságot, ezért megfojtják legjobb barátjukat és testét elrejtik a lakásukban az este érkező vacsoravendégek tudta nélkül. A vendégek között ott van az áldozat menyasszonya és édesapja is, sőt az az oktató is, akinek Nietzsche Übermensch-elméletéről tartott előadása rávitte őket a szörnyű tettre. A két fiatal reméli, hogy Rupert (James Stewart) majd elismerően reagál tettükre, de a valóságra ők sem számítottak. Hitchcock magához híven parádés feszültségépítéssel és okos rendezéssel nyúl a témához, így téve klasszikussá ezt az egysnittes alkotást.
A bűnös (Den skyldige – 2018)
Gustav Möller nagyjátékfilmes debütálása szintén egy kis helyre bezárt, másfél órás alkotás, mely apró játéktere ellenére hihetetlenül tág, sokféle és valóságos helyszínt jár be, vagyis járat be a nézővel saját fejében. Tudniillik a film egészében telefonbeszélgetések zajlanak, amint a fegyelmi tárgyalására váró és átmenetileg a terepmunkából felfüggesztett és a vészhívásokhoz rendelt rendőrtiszt, Asger egy különös hívóra bukkan. A telefonálóról kiderül, hogy egy anya, aki elraboltak egy furgonnal és most fogalma sincs, hol van és merre tart. Asger (Jacob Cedergren) mindent latba vet, hogy segítsen a bajbajutottnak, de arra ő sem számított, hogy ennek a jó szándéknak mekkora ára is van. A dán direktor sikerrel éri el azt, hogy a gyakorlatilag egy koszos irodába bezsúfolt világ kitáguljon és a néző elképzelje az eseményeket, szinte lássa maga előtt a helyszíneket, átélje az érzéseket. Hihetetlenül erős film, amely egyszerre pörög a vásznon és a néző fejében.
A Sunset Limited (The Sunset Limited – HBO Max, 2011)
A Tommy Lee Jones által rendezett és Cormac McCarthy saját darabjából írt forgatókönyve alapján készült film két szereplője Fekete (Samuel L. Jackson) és Fehér (Tommy Lee Jones), akik egy sorsszerűnek tűnő találkozás után hosszú diskurzusba elegyednek a világról, vallásról, hitről és földi létünk értelméről. Nemcsak a tökéletes színészi magasságok és a környezet, illetve a téma kontrasztja húzódik itt meg, hanem egy mély és talán feloldhatatlan ellentét: Fehér el akarja dobni az életét, de Fekete ezt nem akarja hagyni. Gyönyörűen metaforikus, első nézésre nem is teljesen interpretálható, sok kérdést felvető alkotás, roppant mód frappáns párbeszéddel megírva. Igazi kultklasszik, az egy helyszínen játszódó filmek egyik etalonja.
Shop-stop (Clerks, 1994)
Kevin Smith mindössze 27 ezer dollárból forgatott, Cannes-ban többszörösen díjazott, legendássá vált kultfilmje szintén limitált helyszínen, egy vegyesboltban és annak közvetlen környezetében játszódik. Kevin Smith első nagyjátékfilmje és egyben első olyan filmje is, amiben megjelennek a későbbi alkotásaiban is visszaköszönő, folyton spanglit szívó Jay és Néma Bob. A komédia két főszereplője a visszahúzódó Dante és a cinikus Randall, akik eladók a vegyesboltban és a szomszédban működő videókölcsönzőben. Egymáshoz járnak át dumálni, szórakozni, zsörtölődni és bosszantani a vevőket. Persze a szórakozás nem minden, a két fickó az élet nehézségeit is kevésbé üggyel, mintsem bajjal viseli. Vérbeli, autentikus komédia a filmkészítés egyik legnagyobb komikusától.
Tizenkét dühös ember (12 Angry Man, 1957)
Sydney Lumet mozifilmes debütálása, a többszörösen Oscar-díjra jelölt, kultklasszik, fekete-fehér alkotás az igazságszolgáltatási rendszer talán legizgalmasabb, legtöbb tétet forgató zugába enged betekintést, egészen pontosan az esküdtek szobájába, azok döntéshozatalába. A hivatalos szabály szerint az esküdtek teljes egyetértése kell az ítélet meghozatalához, ezért is fájó a filmben szereplő tizenegy esküdtnek, hogy a 8-as számmal futó tagjuknak (Henry Fonda) kétségei vannak az egyértelműnek tűnő apagyilkossági ügyben. A film az egy helyszínre bezárt filmek egyik legnagyobbja és talán leghíresebbje. Feszültségépítése, energiaváltásai, cselekményének szövése mesteri. A párbeszédek, a karakterek felépítésének, magának a kérdéses ügynek és nem egyértelmű bizonyítékainak köszönhetően olyan izgalmas elegyet alkot, amit öröm kibogozni.
Pánikszoba (Panic Room, 2002)
David Fincher pattanásig feszülő thrillere pár rövidke jelenet kivételével végig egy New York-i lakásban és annak pánikszobájában játszódik Jodie Foster, Kristen Stewart és Forest Whitaker főszereplésével. Meg (Jodie Foster) és a lánya, Sarah (Kristen Stewart), új lakásba költöznek, amibe nem sokkal beköltözésük után betörnek. Anya és lánya a pánikszobába menekülnek, ám pont ott van elrejtve valami, ami a rablóknak kell. Macska-egér játék indul, amiben Meg-nek mindent meg kell tennie azért, hogy lányát és magát megmentse. Fincher kiválóan lakja be a szűkös pánikszobát és tekeri maximumra a feszültséget különféle külső tényezőkkel. A színészi alakítások ugyancsak mesteriek. A műfaj kedvelőinek vérbeli borzongatást ígér.
A fülke (Phoone Booth – Disney+, 2002)
A Joel Schumacher által rendezett, csupán egy telefonfülkében, valós időben játszódó, körömrágós, neo-noir thriller a műfaj egyik oszlopos darabja. Az arrogáns New York-i publicista, Stu (Colin Farrel) egy utcai telefonfülkéből hívást kap, amiben egy rejtélyes idegen (Kiefer Sutherland) azt állítja, hogy ha nem teszi meg, amit mond, végez vele, szándékát pedig egy lesből leadott, jól irányzott lövéssel szentesíti is. A mesterlövész által sakkban tartva Stu elindul egy olyan úton, amelyben a hazugságokra felépített élete kezd szépen darabjaira esni. A lövöldözés végett kiérkező rendőrökkel a dolgok kezdenek visszafordíthatatlanul száguldani a lejtőn. Stu a lövész és Ramey kapitány (Forest Whitaker) által szorongatott közegben kényszerül jó döntéseket hozni. A folyamatosan fokozódó tétek és Colin Farrel autentikus játéka nem kevés izgalmat ígér.
Az őslakó (The Man from Earth, 2007)
A népszerű sci-fi-író, Jerome Bixby forgatókönyve alapján készült alkotás a tudományos-fantasztikus műfaj iránti rajongók talán legkedvesebb, egy helyszínen játszódó sztorija. John Oldman (David Lee Smith), a közkedvelt egyetemi professzor búcsúztató buliján felveti kollégáinak, hogy ő valójában egy többezer éves ősember. Az egész film gyakorlatilag Oldman lakásában játszódik, ahol kollégái hitetlenkedve hallgatják az életéről és a világról mesélő professzort.
Fűrész (Saw, 2004)
A többnyire egy koszos fürdőszobában játszódó, azóta több folytatást megélt kulthorror a műfaj kedvelőinek igazi kedvence. James Wan alacsony költségvetésű, de annál parádésabb rendezésében két férfi, Adam (Leigh Whannell) és Lawrence (Cary Elwes) egy hulla mellett ébrednek fel egy bezárt fürdőszobában, ahová a „Kirakós gyilkos” zárta őket. A kijutásuk és életben maradásuk csak úgy lehetséges, ha megteszik azokat a gyilkos és borzasztó feladatokat, amiket ő kér tőlük. A halálos csapdákkal teleszórt szabadulószoba ötlete részben az egyik főszerepet is magára öltő Leigh Whannell (a róla készült portrénkat itt olvashatjátok) érdeme is, aki magát a forgatókönyvet is jelentős arányban jegyzi James Wan mellett. A Fűrész egy igazi, bőr alá kúszó horror, amely a rettegtetés egy másik dimenziójában alkalmazza az egy helyszínre bezsúfolt formátumot.
Malcolm és Marie (Malcolm & Marie – Netflix, 2021)
Az HBO-n futó Eufóriát jegyző Sam Levinson csupán két szereplőt és egy helyszínt felvonultató filmje az első hollywoodi film, amely teljes egészében a pandémia alatt született. Miután a filmrendező Malcolm (John David Washington) és barátnője, Marie (Zendaya), hazatérnek a premierről, a diadalittas férfi észreveszi, hogy párja nem osztja lelkesedését. A másfél órás filmben szemtanúi lehetünk egy pár magánéleti válságának, amelyben hihetetlenül erős monológok, parádés lendületváltások és két ragyogó színészi alakítás segít elmerülni Rév Marcell fekete-fehér képein keresztül.
Várj, míg sötét lesz (Wait Until Dark, 1967)
Az Audrey Hepburn főszereplésével készült filmben a legendás színésznő egy vak nőt játszik, akinek lakásából három bűnöző, köztük az Alan Arkin által megformált Roat akar ellopni egy heroinnal töltött játékbabát. Kihasználva, hogy a nő vak, a rablók mindig másnak kiadva magukat igyekeznek közel férkőzni hozzá, ezzel elindítva egy sor visszafordíthatatlan eseményt és egy veszélyes macska-egér játékot. A történet szövetének lyukait Audrey Hepburn finom és elegáns játéka teszi feledhetetlenné ebben a klasszikus, jóformán egy lakásban játszódó thrillerben.
Meggyanúsítva (Under Suspicion, 2000)
A Gene Hackman, Morgan Freeman és Monica Bellucci főszereplésével készített film a limitált helyszínen játszódó thriller-krimik egyik rejtett gyémántja. Az alkotás John Wainwright Brainwash című regénye és az 1981-es, francia Őrizetbevétel (Garde à vue – egyébként érdemes ezt is megnézni) című filmen alapul. A gyakorlatilag végig egy helyszínen játszódó sztori szerint a tehetős ügyvédet, Henry-t egy rutinkikérdezésre hívják be a rendőrkapitányságra egy kislány meggyilkolásának ügyében, azonban a kihallgatás során az ügyvéd maga is gyanúba keveredik. Gene Hackman lenyűgözőt alakít ebben az érdekfeszítő thrillerben, amiben a megoldás nem olyan egyértelmű, mint elsőre tűnik.
A platform (El hoyo – Netflix, 2019)
A Netflixen debütált spanyol sci-fi-horror szintén egy helyszínen, egy mély „börtönben”, filmbéli nevén Vertikális Önirányítási Központban játszódik, amelyben több száz szint mélyen szintenként két ember tengeti kietlen napjait. A szintek közepén egy négyzet alakú lyuk, amin minden nap egy kajával megrakott platform indul el lefelé, de mire az aljára ér, gyakran már por sem marad rajta. A metaforikus és húsba vágó horror elgondolkodtató képet nyújt egy egyenlőtlen berendezkedésű világról és az abból való kitörés lehetőségéről. Hosszabb értekezésünk itt olvasható róla.
Az öldöklő angyal (El ángel exterminador, 1962)
A világhírű, spanyol származású, mexikói filmrendező, Luis Buñuel híres alkotása ez a kisebb közjátékokkal nagyrészt egy szobában játszódó történet, melynek gazdag és előkelő főszereplői egy vidám vacsoraestre gyűlnek össze egyikük villájában. Az este azonban váratlan fordulatot tartogat, hiszen a vacsora végével a vendégek egyszerűen képtelenek kimenni a szobából. Buñuel méltán híres alkotása metaforikus költőiséggel nyúl a matériához, és egy különösen érdekes, már-már fantasy jellegű filmet tesz le az asztalra.
Cloverfield Lane 10. (10 Cloverfield Lane – SkyShowtime/Netflix, 2016)
A Dan Trachtenberg által rendezett, részben az Oscar-díjas Damien Chazelle (Whiplash, Kaliforniai álom) által írt és J. J. Abrams produceri közreműködése alatt született posztapokaliptikus thriller a lista stabil versenyzője. Az egy helyszínen, csupán egy földalatti bunkerben játszódó sztoriban Michelle (Mary Elizabeth Winstead) az exkatona Howard otthonában ébred, amit a férfi túlélőbarlangnak épített. Itt van még velük Emmett (John Gallagher Jr.) is, akit Howard fogadott be, mert segített neki a bunker építése során. Michelle megtudja, hogy balesetet szenvedett, és amíg nem volt eszméleténél, addig Howard ápolta, és a világ, amit korábban ismert, lángokban áll, mert földönkívüli támadás érte a Földet. Lévén kint szinte minden elpusztult egy fertőzésben, legalább két évig kell a bezárt bunkerben lakniuk. Michelle azonban kezd rájönni, hogy megmentője más, mint akinek mutatja magát. Székbe szegező, idegtépő, körömrágós thriller, ahol a limitált helyszín még rá is tesz az izgalmakra.
Minden odavan (All Is Lost – SkyShowtime, 2013)
A J. C. Chandor által írt és rendezett túlélőfilm az alkotó második filmje, amelyben ezúttal csupán egyetlen szereplőt vonultat fel, aki mindössze 51 szót szól az eredeti, feliratos változatban. A Robert Redford által megformált vitorlás egy tankhajóval való ütközés után egyedül kénytelen túlélni sérült hajójával a háborgó tengeren. A film igazi diadalívet állít az akaraterőnek a legendás színész egyik legnagyszerűbb alakításával. Kemény dráma és szívfacsargató utazás oda, ahonnét csak a bátorság, az elszántság és a hit menthet meg. A film a legjobb hangvágás kategóriában Oscar-jelölést, míg Robert Redford alakításáért Golden Globe-jelölést kapott.
Élve eltemetve (Buried, 2010)
A Rodrigo Cortés rendezésével készült, angol nyelvű, spanyol pszichológiai thriller egyedül megjelenő szereplője Paul, az Irakban dolgozó amerikai kamionsofőr, akit Ryan Reynolds alakít. Paul arra ébred, hogy a föld alatt elásott koporsóban fekszik és csupán egy toll, egy öngyújtó és egy mobiltelefon van mellette. Minden jel arra utal, hogy elrabolták. Paul őrült versenyfutásba kezd az idővel és rohamosan fogyó levegőjével. Cortés filmje a zsáner alapdarabja, ami másfél órás játékideje alatt egy maximálisra felpörgetett, fullasztó thrillert ígér. A kameraszögek és az öngyújtó lángjának halovány tánca tökéletesen megy Ryan Reynolds professzionális alakításához. Muszáj darab!
Mesterdetektív (Sleuth, 2007)
Alapjaiban hasonlít az 1972-es, azonos címmel futó alkotásra, egyrészt azért, mert mindkettő Anthony Schaffer darabján alapszik, másrészt mindegyikben szerepel Michael Caine, de nem ugyanazt a karaktert alakítja. Most az újabb verziót említem, de a korábbi is igazi klasszikus, egy helyszínen játszódó sztori Laurence Olivier és Michael Caine főszereplésével, Joseph L. Mankiewicz utolsó rendezésében. Na de, 2007-es film, amely aligha mondható remake-nek, inkább az eredeti darab átdolgozott megfilmesítésének, Kenneth Branagh rendezői zsenijének terméke. Egy idősödő krimiíró, Andrew (Michael Caine), és egy fiatal, állás nélküli színész, Milo (Jude Law) szellemi küzdelméről szól, amiben az író felesége a tét. Milo elcsábította a nőt és áldásért megy az öreg íróhoz, de annak más tervei vannak. Ráveszi Milót, hogy az raboljon el tőle egy drága ékszert, amiért aztán vastag biztosítás üti a markát, a színész meg a nyaklánc értékéből jó életet biztosíthat a hűtlen feleségnek. Az ötlet mögött azonban csavaros titkok és csapdák húzódnak meg. A két színész nagyszerűt alakít ebben a különös, egy nagy villában játszódó duodrámában.
Ernelláék Farkaséknál (It’s Not the Time of My Life, 2016)
És íme, egy szuper magyar alkotás is a listán. Hajdu Szabolcs csupán egy helyszínen játszódó filmje a bivalyerős történet mellett több különlegességet is tartogat. Egyrészt maga a film teljes egészében Hajdu Szabolcsék lakásában játszódik, másrészt a rendező maga a film főszereplője is, és nem mellesleg a felesége és két gyereke is a film aktív színészei. A nagyjából nullás költségvetésből forgó filmnek ugyanakkor 13 operatőre volt, ugyanis a Metropolitan Egyetem filmszakos diákjai álltak a kamera mögött. A történet alaphelyzete egyszerű: a nagy, belvárosi bérlakásban élő Farkasékhoz váratlanul beállítanak családostól rokonaik, Erneállék, akiknek skóciai letelepedési tervei nem igazán sültek el jól. Farkasék befogadják őket, de csakhamar olyan mély konfliktusok bontakoznak ki közöttük, amire egyikük sem számított. A gyerekneveléstől kezdve a házaséleten át rengeteg, az életben alapvetőnek és természetesen hétköznapinak felfogott dologról vet fel kérdéseket, masszív átértékelésre késztetve ezzel a nézőt. Igazi remekmű, ami a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb filmnek járó Crystal Globe-bal jutalmaztak, nem mellesleg Hajdu Szabolcs a legjobb színész díját vihette haza.
Halálos nyugalom (Dead Calm, 1989)
A Nicole Kidman, Sam Neill és Billy Zane főszereplésével készült ausztrál pszichológiai thriller, egyesek szerint már-már horror szintén a nyílt tengeren hánykolódó jachtokra szorítja nézőit. Rae (Nicole Kidman) és férje, John (Sam Neill) rátalálnak a tenger közepén veszteglő, hajótörött Hughie-ra (Billy Zane), akit be is fogadnak hajójukra. A vendégről azonban kiderül, hogy egy idegbeteg gyilkos, de mire John figyelmeztetni tudná feleségét, Hughie elrabolja őt a házaspár hajóján, egyedül hagyva a férjet a gyilkos lerobbant jachtján. John őrült rohanásba kezd az idővel, hogy utolérje és kimentse bajba jutott feleségét. A csupán két hajón és a végtelen tengeren játszódó film tipikus műfaji elemekkel, de annál érdekfeszítőbb izgalmakkal támadja látószerveinket.
Az élet küszöbén (Nära livet, 1958)
Ingmar Bergman a filmművészet egyik valaha élt legmeghatározóbb alkotója. Számos mesterművet hagyott hátra életművéből, mint például A nap vége, A hetedik pecsét, a Persona vagy a Fanny és Alexander. Munkássága alatt kilenc Oscar-díjra jelölték, szinte már hazajárt Berlinbe, Cannes-ba és Velencébe is. Egyik korai alkotása Az élet küszöbén, amely három idegen nő egymásra találásának történetét meséli el egy szülészet falai között. A nők látszólag idegenek, de ugyanazzal a kérdéssel szembesülnek: tartsák meg a gyereket vagy adják örökbe másnak. Bergman hihetetlen pszichológiai rálátással és emberismerettel nyúl ehhez a hatalmas horderejű, emberi drámához.
Visszajátszás (Tape, 2001)
A modernkori filmgyártás egyik különc, ám annál egyedibb és mélyebb üzenettel rendelkező figurájának, Richard Linklaternek az alkotása a Visszajátszás, amit csupán egy videókamerával rögzítettek. A mindössze három szereplőt felvonultató, kamaradráma jellegű történet két régi, iskolai barát szembenállását dolgozza fel. Az egész film a drogdíler és önkéntes tűzoltó, Vin (Ethan Hawke) motelszobájában játszódik, ahol fogadja egy filmfesztiválra készülő cimboráját, Jont (Robert Sean Leonard). Nosztalgiáznak, régi sztorikat idéznek, szóba kerül Amy (Uma Thurman), akivel mindkettőjüknek volt afférja, majd felszínre törnek az eltemetett sérelmek és titkok. A helyzetet bonyolítja, hogy Amy vacsorára hivatalos Vinhez, aki tiszta vizet akar önteni a pohárba azzal kapcsolatban, hogy Jon korábban valóban megerőszakolta-e a nőt. A három színész remekel ebben a mély, pszichológiai drámában, folyamatos meglepetéseket tartogatva húznak elő váratlan fordulatokat a tarsolyukból.
Az öldöklés istene (Carnage, 2011)
A díjnyertes színházi darabból Roman Polański által rendezett kamaradráma egy lakásban játszódik, ahol két, egymással összekapó gyermek szülei esnek egymásnak. A Jodie Foster, Kate Winslet, Christoph Waltz és John C. Reilly főszereplésével készült film gigászi oszlopot állít a gyermekek egymás közötti ügyében kotnyeles és hipoallergén szülői viselkedésének. A legkisebb semmiségektől a legnagyobb, életközepi válságokig minden felszínre kerül, ahogy a két házaspár egymásnak, majd saját párjának esik. Keserédes, fekete komédia, amelyet kiváló színészi alakítások és elsőosztályú nyelvezet emel fel eme listára.
Gyilkosság telefonhívásra (Dial M for Murder, 1954)
A Hátsó ablakkal és A kötéllel ellentétben Hitchcock itt nem használ annyira jól működő eszközöket a feszültségkeltéshez, így ez a film inkább egy kissé könnyedebb, mégis jól eljátszott, egy helyszínre épített, klasszikus kamaradráma. Tony, (Ray Milland) a volt teniszbajnok úgy dönt, hogy meggyilkolja feleségét, Margot-t (Grace Kelly), miután megtudta, hogy neje hűtlen volt hozzá. A férj rafinált tervet eszel ki, hogy véghez vigye tettét, de nem számolt a rafinált Hubbard főfelügyelővel (John Williams). Annak ellenére, hogy kicsit lassan melegszik fel a sztori, a színészek csodálatosat alakítanak. Aki szereti a lassabb hangvételű filmeket vagy vágyik a klasszikus hangulatra, adjon egy esélyt neki.
Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs – HBO Max/Amazon Prime Video, 1992)
Quentin Tarantino rendezői debütálása az Empire magazin szerint minden idők legjobb független filmje. Kétségtelen, hogy a modern filmgyártás egyik sarokköve lett, ahogy Tarantino is rövid idő alatt vált közkedveltté jellegzetes stílusának köszönhetően. Az alkotás néhány kisebb jeleneten kívül egy elhagyatott gyárépületben játszódik, ahová egy balul elsült gyémántrablás elkövetői térnek vissza, akik azt gyanítják, valaki közülük feldobta a társaságot, mert a rendőrök nagyon hamar a nyomukra bukkantak. A film szereplői között ott van Harvey Keitel, Tim Roth, Chris Penn, Steve Buscemi, Lawrence Tierney, Michael Madsen és Edward Bunker is. A filmben megjelennek olyan visszatérő elemek Tarantino későbbi alkotásaiból, mint az idősíkok keverése, a popkulturális idézetek, a heves káromkodások és az erőszakos-véres jelenetek. A film eredeti címe (Reservoir Dogs) onnan ered, hogy a videótékában, ahol Tarantino akkortájt dolgozott, egy vásárló úgy hivatkozott Louis Malle Viszontlátásra gyerekek! (Au revoir les enfants) című alkotására, hogy „az a reservoir dogs film”.
Nem félünk a farkastól (Who’s Afraid of Virginia Woolf – HBO Max, 1966)
Mike Nichols rendezői debütálása ez a színdarabból filmre vitt fekete-komédia, ami csupán egy helyszínen és mindössze négy szereplővel igyekszik levenni a lábáról nézőit. George (Richard Burton), az egyetemi történelemprofesszor és felesége, Martha (Elizabeth Taylor), aki az igazgató lánya, vacsorára várják az új biológiaprofesszort és feleségét. A megkeseredett és az alkoholtól delíriumossá vált, idősödő házaspár, bemutatva a társas élet illúzióit, egymásnak ugrasztja a fiatal házasokat. Életközepi válság és egzisztenciális kérdések mind felszínre törnek ebben a különleges, 13 Oscar-díjra jelölt alkotásban. Egyébként a 13 jelöléssel a kettőből az egyik olyan film, amelyet minden elérhető kategóriában jelöltek. Mind a négy szereplőt jelölték valamilyen kategóriában, és ezzel az egyetlen filmmé vált, amiben az egész színészgárda jelölést kapott. Öt jelölést sikeresen díjra is váltott, köztük Elizabeth Taylor számára a legjobb színésznőnek, illetve a fiatal feleséget alakító Sandy Dennis számára a legjobb női mellékszereplőnek járó nominációt.
Őszi almanach (Almanach of Fall, 1984)
A magyar modernkori filmgyártás egyik nagy mesterének számító Tarr Béla extravagáns, egy helyszínen játszódó filmje az Őszi almanach. A rendező ezúttal szakít a rá oly jellemző fekete-fehér formátummal, és ebben az alkotásában komoly szerepet szán a színeknek. A film gyakorlatilag rövid, kétszemélyes dialógokból áll, ahol a szereplők egy idős asszony lakásában témáznak félelmeikről, vágyaikról, hibáikról. Az asszonyon kívül megjelenik annak fia, ápolónője, ápolónőjének szeretője és a fiú régi tanára is. Tarr Béla különleges, arcokkal kitöltött kameraképei erősítik az egy helyre passzírozott sztori klausztrofobikus hatását.
Vizsga (Exam, 2009)
A Vizsga egy brit pszichológiai thriller, amely egy kitalált Angliában játszódik, ahol egy titokzatos cég felvételére nyolc jelentkező pályázik, akiket egy bezárt szobába ültetve vizsgáztatnak. A vizsgafelügyelő ismerteti a szabályokat és elmondja, hogy csupán egyetlen kérdésre kell válaszolniuk, csakhogy az elébük rakott papír teljesen üres. A jelöltek hol egyéniben, hol csoportosan igyekeznek kicselezni a szabályokat és megfejteni a rejtvényt. A Vizsga egy vérbeli szabadulószoba-jellegű, izgalmas thriller, annak minden tartozékával együtt. A listán egyértelműen ott a helye.
Születésnap (Festen, 1998)
Thomas Vinterberg neve mostanában ismerős lehet, hiszen ő rendezte a 2021-es Oscar-jelölt Még egy kört mindenkinek című alkotást. 1998-as filmje kevésbé humoros, inkább drámai pillanatfelvétel az élet piszkos és álszent oldaláról. A népszerű, elismert üzletember, Helge (Henning Moritzen) éppen 60. születésnapját ünnepli családja körében, amikor megtalálja korábban öngyilkosságot elkövetett lánya búcsúlevelét. A vacsorán a levélről nem szól semmit, de egyik fia, Christian (Ulrich Thomsen) azzal vádolja, hogy gyerekkorukban molesztálta őt és öngyilkos testvérét. A többi testvér és a feleség szeme láttára Helge élete kezd darabjaira hullani. A csupán egy hotelben játszódó történet nem árul zsákbamacskát az életről és nem igyekszik mázba csomagolni sem azt. Valahol ez a Lars von Trier és Thomas Vinterberg dán rendezők által elindított Dogme 95 filmes mozgalom egyik alapköve is.
Aljas nyolcas (The Hateful Eight, 2015)
Tarantino a párbeszédek mestere, ezért is tudnak akkorát szólni az egy helyszínre megálmodott filmjei. Így van ez az amerikai polgárháború utáni időszakban játszódó western-thrillerével is, amiben nyolc idegen verődik össze Wyoming egy hegyvidéki szatócsboltjában a kint tomboló hóvihar elől. Volt katonák, leendő sheriff, fejvadászok, pisztolyhősök és egy túsz kényszerül rá, hogy megossza egymással a helyet, ám az egyéni érdekek, úgy látszik, hamar egymás ellen fordítják a vihar által fogva tartott sorstársakat, elindítva ezzel egy rettentő izgalmas ki-kicsoda meccset. A szereplők között ott van Samuel L. Jackson, Kurt Russell, Jennifer Jason Leigh, Walton Goggins, Demián Bichir, Tim Roth, Michael Madsen, és Bruce Dern. A film három Oscar-jelölésből egyet díjra váltott: a világhírű Ennio Morricone megkapta érte egyetlen Oscarját a legjobb filmzene kategóriában.
Kocka (Cube – Amazon Prime Video, 1997)
A Kocka egy kanadai, független horrorfilm, mely nem sokkal megjelenése után kult alkotássá vált szürreális helyszíne és kafkai jellege miatt. A szabadulószoba-filmeket részben megalapozó alkotásban hat teljesen idegen embert, egy rendőrt, egy rablót, egy pszichológust, egy matematikust, egy építészt és egy autistát zárnak be egy kocka alakú szobába, amely minden lépésüknél halálos csapdákkal fenyeget. Érdekfeszítő és idegőrlő horror, a műfaj kedvelőinek muszáj darab.
Kánikulai délután (Dog Day Afternoon, 1975)
A Sidney Lumet által rendezett, hat Oscarra jelölt, abból a legjobb eredeti forgatókönyv kategória jelölését díjra váltó alkotás megtörtént eseményeken alapul. A történet középpontjában három botcsinálta bankrabló áll, akik úgy döntenek, hogy kirabolnak egy bankfiókot, hogy a pénzből finanszírozni tudják társuk, Sonny (Al Pacino) szerelmének nemváltoztató műtétjét. A film az első olyan, amely egy homoszexuális figurát állít a főszerepbe. A rablás azonban balul sül el, a bank, úgy tűnik, üres, így a kiérkező rendőröktől megijedve a rablás túszejtésbe csap át. A film rettentő izgalmasan, megfelelő humorral és kellő drámával nyúl a kétbalkezes, de jószándékú rablók történetéhez, Al Pacino bravúros játékával a középpontban. A film egy igazi klasszikus alapmű.
Parajelenségek (Paranormal Activity, 2007)
A Parajelenségek egy természetfeletti horrorfilm, mely szintén csupán egy házra koncentrálódik, amiben egy fiatal párt egy démon tart rettegésben. Az Oren Peli által írt, rendezett, fényképezett és vágott film főszereplője Katie (Kathie Featherston) és Micah (Micah Sloat), akiknek az életét megkeserítik a különféle, otthon előforduló para-jelenségek. A film zaklatott, idegőrlő jellegét erősítik, hogy az operatőri munka nagy részét különböző pozíciókban rögzített videókamerák végzik, ezzel egyfajta rejtőzködő jelleget kölcsönözve a titokzatos jelenségeknek. A hátborzongató film rengeteg folytatást megélt, a műfaj kedvelőinek egyik kedvence.
Tükör által homályosan (Såsom i en spegel, 1961)
Ingmar Bergman Oscar-díjas filmje 24 óra leforgása alatt játszódik, amikor egy család és elmegyógyintézetből kiengedett lányuk újra egyesülnek távoli, svédországi szigeten fekvő otthonukban. A film egy lélektani dráma, amelyben ellentétek, elnyomott vágyak és érzelmek látnak napvilágot Max von Sydow, Harriet Andersson, Gunnar Björnstrand és Lars Passgård főszereplésével. A helyzetet bonyolítja, hogy az intézetből szabadult Karin úgy véli, hogy az Úr beszél hozzá és látogatja. A film rengeteg mély jelentést és utalást hordoz az önbecsapással szeretettől megfosztott életekről, amiket a tükör által csak homályosan képes látni az ember.
