szombat, október 12, 2024

Trending

Hasonlóak

Akinek egy 18 napos fűrészeléssel indult a karrierje – A Leigh Whannell portré

Az ausztrál Leigh Whannell ma ünnepli a 44. születésnapját. Nem Hollywood legismertebb filmes arcáról van szó, azonban egy olyan figuráról, aki remek fantáziával és látásmóddal rendelkezik, ezzel pedig megcsinálta a maga szerencséjét. Ismerkedjünk meg Whannell karrierjével!

1977. január 17-én Ausztrália fővárosában megszületett Leigh Whannell. Talán már gyerekkorában eldőlt, hogy a filmezés és a történetmesélés mellett fog kikötni. Nem is csoda, hiszen édesapja a tévénél dolgozott, operatőrként kereste a kenyérre valót, egy interjúban pedig Whannell elárulta, hogy a történetmesélésbe az édesanyja révén szeretett bele. Már gyerekkorában folyton járatta a fogaskerekeket a fejében és történeteket kreált.

Még fiatal volt, amikor az ausztrál ABC egy ifjúsági műsorában munkát kapott. A Recovery egy fiataloknak szóló műsor volt, természetesen fiatalokkal. Whannellt eredetileg a házigazda szerepére hallgatta meg a csatorna, végül azonban ezen a fronton nem neki, hanem Dylan Lewisnak szavaztak bizalmat. Whannellt viszont riporterként szerződtették a produkcióhoz, az egyik első interjúját Jackie Channel készítette, de a műsorban filmkritikákkal is rendelkezett. Már ekkor kiderült, hogy nemcsak a történetek megírása érdekli, hanem a kamera előtt is jól érzi magát és színészként is megállja a helyét. Mindez még a 90-es évek utolsó felében történt.

Leigh Whannell Anaconda kritika:

Whannell 20 éves elmúlt, amikor ismét a filmezés kötette le a figyelmét, beült az iskolapadba és mindent meg akart tanulni a szakmáról. Ekkoriban ismerkedett meg egy másik lelkes fiatallal, egy bizonyos James Wannal, aki ugyan Malajziában született, de hétéves korától Ausztrália volt az otthona. A srácok jó barátok lettek és eltökélték, hogy leteszik névjegyüket a filmes szakmában.

Whannellnek egy szakajtónyi ötlete volt, például a Fűrész címet viselő szkript, amelyhez Ausztráliában próbáltak producereket találni. A srácok azonban nem igazán jártak sikerrel, így jól jött, hogy az egyik pártfogójuk Los Angelesbe röpítette a sztorit. A bizalom azonban még így sem volt meg a befektetők részéről, arra ösztönözték a fiatalokat, hogy készítsenek egy rövidfilmet és azzal mutassák meg, hogy mire is lehet képes a Fűrész. A páros nem teketóriázott, összehoztak egy kilencperces anyagot, amelyhez kevés eszköz és forrás állt a rendelkezésükre. Whannell bevállalta a főszerepet, sőt annyira hitt a sikerben, hogy egy kicsit megbabrált medvecsapdát is képes volt a szájába venni. Ez azért is lehetett picit vakmerő, mert, habár a Fűrész filmekben később kellékként előkerült hasonló csapda, erre 2003-ban nem volt pénzük a srácoknak. Egy rozsdás és igazi medvecsapdát viszont be tudtak szerezni, amit egy mérnök cimborájuk picit átalakított, de mondani sem kell, hogy ez a „kellék” nem volt egy életbiztosítás. A rövidfilm viszont jól sült el, Leigh Whannell és James Wan megkapta a lehetőséget, amire annyira vágytak. Az Evolution Entertainment szavazott bizalmat a Fűrésznek, létrehozták a cégen belül a Twisted Pictures-t és adtak egy kis lóvét hőseinknek.

A rövidfilm:

Whannell és Wan izgatott láttak munkához, habár a pénzben tényleg nem dúskáltak, a forgatások javarésze egyetlen helyszínen zajlott, egy nagyobb épületben, ahol a jelenetek többségét egy fürdőszobává átalakított helyiségben rögzítették. Whannell az írás mellett újfent szerepet vállalt a filmben. Jól jellemezi a kis költségvetést, hogy James Wan rendezői széke egy felfordított almás rekesz volt. Cary Elwes színész volt az, aki ezt a producereknél szóvá tette és szerzett egy normális széket Wan számára. Tizennyolc napig tartottak a forgatások, a fürdőszobás jeleneteket hat napig rögzítették, Danny Glover két napig melózott a jelenetein.

2004. január 19-én a Sundance Filmfesztiválon mutatkozhatott be a végeredmény és ezzel Leigh Whannell és James Wan tényleg betoppantak a filmes világba. Már a fesztiválos közönség is szerette a filmet, viszont az októberi, tengerentúli premier elég jól sült el. A nyitó hétvégén bezsebelt 18 millió dollár nem tűnik egetverőnek, de a kiadások majd tizennyolcszorosát jelentette, végül pedig világszerte kicsivel több, mint 100 millió dollárt termelt a film.

Leigh Whannell
Leigh Whannell/ Kép: Lionsgate film

Whannell a következő két rész esetében még megmaradt forgatókönyvírónak, sőt a harmadik részhez néhány jelenetet is leforgatott. Ám a további folytatásoknál Whannell és Wan producerként voltak jelen, de inkább csak a nevüket adták – Wan például egy interjúban egyszer megfogalmazta, hogy nem tartja tökéletesnek, hogy torture pornba fordult át az egész franchise.

A Fűrész és a folytatások sikere azonban a producerek és a stúdiók pénztárcáját is jobban megnyitotta. 2007-ben jött két újabb közös munka. Igaz, a Halálos ítéletben Whannell csupán egy kisebb szerepben tűnt fel, Wan révén. Viszont a Halálos hallgatásnál újból a Fűrészes koncepció érvényesült, Wan rendezett, Whannell pedig a forgatókönyvet írta, igaz, ez alkalommal szerepe nem volt. Ez utóbbi már 20 millió dolláros büdzsével bíró film volt, más kérdés, hogy végül alig lett nullszaldós a dolog.

Leigh Whannell
Leigh Whannell és James Wan/ Kép: Zimbio

A 2010-es Insidious így ismét kisebb költségvetésből jöhetett össze, de a bevételek a Fűrészhez hasonlóan remekül alakultak. Whannell és Wan egy újabb franchise-t hívtak életre. Ezt követően részben külön úton folytatódott a két srác karrierje. Whannell két újabb forgatókönyvet körmölt, A futárt az Insidiousból ismerős Angus Sampsonnal közösen álmodták meg, míg a Tetves porontyok esetében is kivette az írásból a részét cikkünk főhőse. Mindkét filmben szerepet is vállalt, kisebb költségvetésű, de szórakoztató darabok voltak ezek. Viszont ekkoriban az Insidious 2. része is elkészülhetett, a korábbi sikerrecept szerint. Wan rendezett, Whannell a forgatókönyvet írta.

2015-ben azonban változott a koncepció az Insidious-franchise esetében. Wan nem vállalta a rendezést, így Whannell amellett döntött, hogy az írás mellett ezen a területen is szeretné kipróbálni magát. A próbálkozás nem sült el rosszul, habár nyilván az is jó döntés volt, hogy egy már működő és számára tökéletesen ismert franchise esetében jött ez a tapasztalat.

Ezt követően néhány filmes beugró szerep következett, az íze kedvéért, a Lavalantulában, a Bye Bye Man-ben és a Gyilkolj vagy meghalsz-ban is láthattuk Whannellt, közben pedig egy újabb saját projektre készült. Megírta az Upgrade – Javított verzió forgatókönyvét és sikerült is szereznie 5 milliót, hogy elkészítse a filmet, szintén vállalva a rendezést. Az eredeti ötleten alapuló történetben egy fickó kapja a főszerepet, akit egy technikai újítással felturbóznak és egy chip segítségével szuperképességei lesznek. A kicsit talán ponyva jellegű sztori mégis remek volt, a rendezést sem érhette panasz. Jó példa erre, hogy úgy tűnik, a közeljövőben sorozat is készülhet a történetből.

Az eddigi legnagyobb dobás azonban még hátra volt.

A Universal Pictures 2016 környékén úgy döntött, hogy leporolja régi rémfilmjeit és azok hőseit, hogy Dark Universe néven egy franchise-t hívjanak életre. Nem bánthatjuk őket az ötletért, a filmes franchise-ok rendkívül dübörögtek ezekben az években, ők is szerettek volna szelethez jutni a tortából. Pénzt és paripát nem sajnálva, Tom Cruise főszereplésével és számos ismert arccal elkészülhetett A múmia, ami az első fecske lett volna. (Bár talán Az ismeretlen Drakulát is megemlíthetnénk, ám ott a stúdió talán még maga sem volt biztos az univerzumépítősdiben). 125 millió dollárt sem sajnált a stúdió a projektre, ami a nyitó hétvégén csupán 31 milliót termelt az USA-ban, a fejvakargatásra pedig a folytatásban is volt ok. A film végül világszerte 400 millió dollárt ugyan bezsebelt, de az USA-ban kétségtelen bukás volt, a Universal filmes univerzuma pedig rosszul összerakott kártyavárként omlott össze. A stúdió ezt eleinte nem feltétlenül mondta ki, de a nagyszabású tervek körül nagy lett a hallgatás. Nem készült a Johnny Depp főszereplésével ígért A láthatatlan ember remake és Angelina Jolie is parkolópályára került mint Frankenstein menyasszonya.

Leigh Whannell
Elisabeth Moss és Leigh Whannell a Láthatlan ember forgatásán/ Kép: Los Angeles Times

A Universalnak annyira elment a kedve az egésztől, hogy A láthatatlan ember ötletét, mint kiderült, teljesen kukázták, a Blumhouse viszont lecsapott a lehetőségre és Whannell gondjaira bízta egy sztori megálmodását. Whannell erről úgy számolt be, hogy egy nap, amikor a Blumhouse és a Universal megbeszélésre hívta, azt hitte, az Upgrade kapcsán akarnak vele dumálni, amit pont akkoriban fejezett be, viszont nem így történt, A láthatatlan ember került szóba.

A történetmesélő egy klasszikushoz nyúlt, azonban hitte, hogy ennek is lehet saját szájízt adni. Az eredeti sztorit teljesen átgondolta, fontos társadalmi kérdés köré építette fel gondolatmenetét, a drámai vonal mellett megőrizve a horrort. A rendezés is nála landolt, a stúdiók pedig hétmillió dollárt adtak a munkálatokra. Whannell pedig ismét megcsinálta, immáron rendezőként. A láthatatlan ember ugyanis közönségsiker lett 2020-ban, kis híján A múmia nyitóhétvégéjét is überelni tudta, és végül a tengerentúlon legalább akkora siker lett, mint Tom Cruise rossz szájízű próbálkozása. A pandémia persze ennek a filmnek is keresztbe tett, volt, ahol keveset volt falon a film, mégis sikeres projekt lett, a kiadásokat meghúszszorozták a készítők.

Leigh Whannell
A láthatatlan ember forgatásán/ Kép: Leigh Whannell hivatalos twitter

A siker mondjuk nem volt kódolva. A láthatatlan ember első előzeteseit látva a közönség nagyon dühös volt, sokan úgy gondolták, hogy hiba volt Whannellnek adni a projektet. Persze nem hiába, a trailer kicsit félrevezető volt. A rendező viszont ragaszkodott hozzá, hogy ne mutassanak többet, pedig még Jason Blum is próbált rá hatni, hogy talán érdemes volna egy új előzetest bedobni a közösbe. Szerencsére a nézőket azért nem ijesztette el teljesen az előzetes és bizalmat szavaztak a produkciónak.

A stúdiók annyira elégedettek voltak a végeredménnyel, hogy eldöntötték, hasonló vonalon próbálják meg a Dark Universe felépítését, amit talán már nem is ezen a néven emlegetnek, de rémisztő karaktereik ott lehetnek a vásznon. Nem nagyszabású, milliódolláros produkciókban gondolkoznak, hanem kisebb költségvetésű, a jól ismert sztorit alaposan megreformáló darabokat akarnak. Ráadásul ebben Whannellnek is szerepe lesz, hiszen az már biztos, hogy a Farkasember-filmet, amely Ryan Gosling főszereplésével futhat be, ő rendezheti.

A filmes melóknak pedig itt sincs vége. A fentebb említett Upgrade-sorozat is készülőben van, valamint Leigh Whannell egy remake rendezését is megkapta, John Carpenter 1981-es klasszikusát, a Menekülés New Yorkból című filmet álmodhatja újra vászonra.

Afelől pedig ne is legyenek kétségeinek, hogy a fogaskerekek most is dolgoznak, a történetmesélő pedig újabb sztorikat fog szőni. Ha szereted Whannell munkásságát és a horrorfilmeket, akkor jó szívvel ajánlom a Horror-Filmek.hu-t.

Boldog születésnapot, Leigh Whannell!


Szeri Csaba
Szeri Csaba
Sziasztok! Szeri Csaba vagyok. Rádiós műsorvezetőként dolgozom, de szeretek írni és imádom a filmeket. Többnyire műfajtól függetlenül, de valamiért a horror és thriller áll a legközelebb a szívemhez. Akár újdonságok, akár a '70-es és '80-as évek nagyágyúi vagy legyenek régi, klasszikus rémfilmek. Mindet ide! Ha pedig nem film, akkor könyvek, elsősorban Stephen King történeteit szeretem.