A két pápa (The Two Popes – 2019) [Kritika]

Létezik változás kompromisszum nélkül?  A változás vajon egyenlő a kompromisszummal, vagy ezek a fogalmak függetlenek egymástól? Erre a kérdésre keresi a választ Fernando Meirelles A két pápa című filmje, a konzervatív XVI. Benedek (Anthony Hopkins) és egyházi mértékkel liberális Bergoglio, későbbi I. Ferenc (Jonathan Pryce) beszélgetésein keresztül. A filmben megjelenő állítólagos dialógusra 2012-ben került sor, amikor az Egyházat folyamatos botrányok érik: pedofil papok, magas rangú vatikáni tisztviselők pénzmosási ügyletei és a többi. Bergoglio nehezményezi a Szentszék látszólagos tétlenségét és bezárkózását, amivel, úgy érzi, az egyházi vezetés csak tovább mélyíti a válságot.  Rómába utazik tehát, hogy bíborosi címéről való lemondását a pápa jóváhagyja. A két, egymástól szélsőségesen eltérő habitusú férfi kezdetben szinte ellenségként tekint egymásra, a hívek szolgálatán túl semmiben sem értenek egyet, mégis megpróbálják a másik nézőpontját megérteni. Ez az egymásra figyelés fontos üzenettel bír egy olyan – ideológiailag megosztott – világban, ahol az ellentétes politikai oldalon álló felek képtelenek a kommunikációra.


A dialógusok, a karakterábrázolások rendkívül hitelesnek és emberinek tűnnek. Nem tudhatjuk, pontosan mi zajlott le ezen a beszélgetésen (ha egyáltalán valaha is sor került rá), de kiindulva mindabból, amit ezekről az emberekről tudunk, nagyon is lehetségesnek tűnik egy hasonló eszmecsere. Ugyanakkor Anthony McCarten jól megírt forgatókönyve önmagában nem elég a sikerhez, a filmet a remek színészi játék teszi igazán kiemelkedővé. Hopkins pályafutását ismerve ez a fajta megkeseredett törékenység elsőre karakteridegennek tűnhet Hannibal Lechter megformálójától, ugyanakkor a legapróbb részletekre is odafigyelve „elképesztő” érzékletességgel képes visszaadni a megfáradt világvezetőt. Pryce emberközeli, spiritualitástól, és az ezzel járó kötelességtudattól átszellemült karaktere tökéletes ellenpólust képez, a filmet már önmagában a színészek miatt is érdemes megnézni. A beszélgetések egyhangúságát a Bergoglio életének korábbi szakaszait felelevenítő flashback-ek törik meg, amik sokkal emberibbé teszik, egyúttal motivációira is rávilágítanak.  A főszereplők életbeli másaikhoz való hasonlóságának, a vágás és kamerakezelés tökéletességének köszönhetően sokszor az az érzésünk támad, hogy egy dokumentumfilmet nézünk.

A témaválasztás elsőre ijesztőnek tűnhet, a vallási tematikájú filmek ugyanis hajlamosak a túlzásokra, kenetteljességük és manírosságuk legtöbbször a filmélmény rovására megy. Meirelles azonban tökéletes arányérzékről tesz tanúságot, az emberi vonatkozásokra koncentrál, és a furcsa páros az egyébként rendkívül nehéz témát könnyed hangulatúvá varázsolja; az egymástól szélsőségesen különböző férfiak példáján keresztül a rendező pedig megértésre és elfogadásra tanít.

A két pápa
Összességében
A két pápa  című alkotás XVI. Benedek és a későbbi Ferenc pápa 2012-es találkozójának emberközpontú kamaradrámája, amit a főszereplők lehengerlő alakításai és a jól megírt forgatókönyv az év egyik meglepetés filmjévé teszi.
Pozitívumok
Lenyűgöző színészi alakítások 
Fantasztikus forgatókönyv és dokumentumfilmszerű felépítés
Negatívumok
Témája miatt csak egy szűk közönséghez szól
80
Értékelés

Friss

Alice Határországban kritika (Alice in Borderland 2022, Netflix) – Meglehet-e menekülni a haláltól?

Életre halálra szóló játékok. Logika, kitartás, csapatmunka és erő. Ezek kellenek ahhoz, hogy valaki...

A titokzatos nő kritika (Decision to Leave/Heojil kyolshim, 2022) – A bűn, és a szerelem összefonódása

Ez az alkotás, annak a Park Chan-wooknak a legújabb műve, akinek az életművében már...

Babylon kritika (Babylon, 2022) – Betekintés Hollywood legmélyebb bugyraiba

Damien Chazelle korunk egyik legnagyobb tehetsége. Még csak 37 éves, de már olyan nagyszabású...

Az ember, akit Ottónak hívnak kritika (A Man Called Otto, 2022) – Egy svéd film nem „svédelt” változata

Ha valaki olvasta Fredrik Backman „Az ember, akit Ovenak hívnak” cím könyvét, az valószínűleg...
Tóth Ábris
Tóth Ábris
Sziasztok, Ábris vagyok! A film gyerekkorom óta szerves része az életemnek. (Varda-t idézve : “Cinema is my home. I think I’ve always lived in it”) Számomra a mozgókép a csúcs,ami képes magába foglalni a többi művészeti ágat és önmagában is rendkívül sokszínű megjelenési formával bír. Alapvetően szerzői filmeket nézek ugyanakkor rajongok a klasszikus amerika filmekért kezdve a pre code korszaktól.

Hasonlóak

A titokzatos nő kritika (Decision to Leave/Heojil kyolshim, 2022) – A bűn, és a szerelem összefonódása

Ez az alkotás, annak a Park Chan-wooknak a legújabb műve, akinek az életművében már...

Babylon kritika (Babylon, 2022) – Betekintés Hollywood legmélyebb bugyraiba

Damien Chazelle korunk egyik legnagyobb tehetsége. Még csak 37 éves, de már olyan nagyszabású...

Az ember, akit Ottónak hívnak kritika (A Man Called Otto, 2022) – Egy svéd film nem „svédelt” változata

Ha valaki olvasta Fredrik Backman „Az ember, akit Ovenak hívnak” cím könyvét, az valószínűleg...