szombat, április 20, 2024

Trending

Hasonlóak

5 európai karácsonyi horrormozi

Elég szörnyűséges időket élünk. De vagyunk úgy, hogy kutyaharapást szőrivel, nézzünk meg valamit, ami még annál is rémisztőbb, mint amit az ember a hírekben lát, sőt, még annál is, mint amit a szomszédnéni mesél a lépcsőházban.



Ha ez a gondolat megfordult már bennük, akkor kell a horrorhoz nyúlni. A következő ötös lista európai alkotásokra korlátozódik. Miért? Mert részrehajló vagyok és európai, és mert a tengerentúli alkotásokból Dunát lehet rekeszteni, pláne úgy, hogy ezek döntő többsége rendkívül gyenge minőségű darab – persze a nagyágyúk is többnyire ott láttak napvilágot, szóval egy-egy. Akkor lássuk, horrorföldén hogy ünneplik a karácsonyt Európában.

5. Pokoljárás (Calvaire – 2004)

Horror
Kép: Bloody Disgusting

A belga horror (már ezért is érdemes szemrevételezni) karácsony idején játszódik. Marc Stevens utazóművész (amolyan showman), aki karácsony előtt pár nappal egy távoli, mocsarakkal körbevett erdő közepén álló település közelében robban le autójával. Éjszakára megszáll egy kihalt fogadóban, majd másnap ígéretet kap arra, hogy megjavítják a kocsit, feltéve, hogy nem sétál be a közelik faluba. A nap eltelik. A jótevő, aki szállást adott Marc-nak és a kocsival is törődött, keserűen meséli el, hogy a felesége elhagyta, és másnap reggel megkezdődik a rémálom… A ködös, feszültséggel teli, pszichológiai-horrorhoz illő remek atmoszférájú filmben nincs túl sok erőszak, de egy jól megrendezett történetben ez egyáltalán nem is szükséges elem.

4. Películas para no dormir: Cuento de navidad/X-Mas Tale (2005)

Horror
Kép: Mubi

Spanyol horror. A spanyolokat eleve nem kell félteni, ha félelmetes filmekről van szó. Ez egy igencsak jól sikerült darabja a karácsonyi rémtörténeteknek.

1985-ben egy tengerparti városkában pár fiatal az erdő közepén rátalál egy gödör alján csapdába esett, Télapóruhába öltözött nőre, akiről kiderül, hogy körözik, mert sok pénzt emelt el egy bankból. Míg néhányan a rendőrség felé veszik az irányt, addig páran poénból vuduszertartást végeznek, hátha a csapdába esett nő zombivá változik. A többit meg érdemes megnézni.

3. Zsákutca (Dead End – 2003)

horror
Kép: Smoking Barrels

A franciák sem szűkölködnek jó filmekben. Sőt, Európa és az Újvilág között ők és az angolok tarták fent a filmes kapcsolatot (ők a francia kapcsolat). Ennek fényében gond nélkül össze lehetne állítani egy csak francia filmeket tartalmazó listát. Azonban most csak egy darabot mutatunk be a kínálatból.

A Zsákutca története Szenteste játszódik. Frank Harrington úton családjával a rokonokhoz úgy dönt, hogy 20 év óta először lerövidíti az utat. Rosszul teszi. Egy fehér ruhába öltözött nő kószál az erdőben, egy fekete autó áldozatnak szánt embereket szállít az éjszakában. A túlélők pedig reszketnek és a legrosszabb titkaikat fedik fel egymás előtt. Igazi karácsonyi csoda… mármint ha valaki túléli.

2. Anna és az apokalipszis (Anna and the Apocalypse – 2017)

horror
Kép: New York Times

A britek igazán kitettek magukért ebben a vicces karácsonyi horror-musicalben. Amikor Little Heaven (kis mennyország) kisvárosában éppen karácsonykor kitör a zombi-apokalipszis, Anna és gimis barátai nyilván áttáncolják és éneklik magukat a borzalmakon, ahol a megzombult hóemberek, Télapók, manók komoly veszélyt jelentenek az élők számára. Akinek tetszett a Haláli hullák hajnala Simon Peggel, annak ez sem fog csalódást okozni.

1. Rare exports (2010)

Horror
Kép: Roger Ebert

Remek horror-vígjáték-kalandmozi a Télapó hazájából, Finnországból. Egy ország sem csinálhat autentikusabb horrormozit a Télapóról, mint a finnek. Meg is csinálták és jól is sikerült.

Egy régészeti ásatás során kiássák az eredeti Mikulást, aki korántsem kedves lény. A felfedezés után sorra tűnnek el a környékről a gyerekek. Pietari, bár még kisfiú, apukájával és néhány helyi vadásszal elkapja az elszabadult rémet, akit terveik szerint vissza akarnak adni annak a cégnek, aki az ásatásokat szponzorálta. Azonban Télapó manói meglehetősen elszántak abban, hogy kiszabadítsák főnöküket. A film pörgős, izgalmas és komolyan leleplezi Télapó igazi arcát. Ez a kis európai mozi sok lista élére felkerült már. Ezért jutott el a mi listánk tetejére is.


Varga Lóránt
Varga Lóránthttp://www.vargalorant.hu
A nevem Varga Lóránt és író vagyok. Nyomtatásban megjelent műveim mellett két éve "közösségi íróként" tevékenykedem, ami nyomon kísérhető honlapomon és Facebook oldalamon is. Kis gyerekkorom óta nézek filmeket. Ennek megfelelően mindig is közelemben maradt ez a művészeti ág. Egyetemi éveim alatt számtalan filmesztétika kurzus hallgatója voltam. Ha akarjuk, ha nem a XX. század második felétől a vizuális kutúra átvette a vezető szerepet. A tény fölött egyetlen író sem hunyhat szemet. Ennek szellemében egy általam vezetett, immár 10 éves Olvasókör is rendszeresen tárgyal filmalkotásokat. Olvasni jó. És jó filmet nézni is jó. Ez van!