Mackenzie Davis elmesélte, hogy visszatért volna Grace-ként a Terminátor következő felvonásában

A hír nyomokban spoilert tartalmaz!

A terminátor-franchise már megélt hideget-meleget az elmúlt két évtizedben. A két klasszikus után három folytatást is kapott a széria, ám a Genisys bukása után belátták az alkotók, hogy bizony gödörbe kerültek, és sokan már temették a terminátorokat. 2019-ben azonban rebootot kapott a sorozat, ugyanis a Sötét Végzettel törölték az összes folytatást, ami az Ítélet napja után látott napvilágot, ezzel speciel újraélesztve az univerzumot. Nyílt titok, hogy ezzel egy új trilógiát szerettek volna indítani, ám az új rész fogadtatása minden szempontból alulteljesített a mozipénztáraknál: a megközelítőleg 200 milliós büdzséből készült rész mindössze 261 milliót hozott a konyhára, ezzel pedig egy határozott lendülettel ütöttek a rajongók egy hatalmas szeget a franchise koporsójába.



Az egyik főszereplő, Mackenzie Davis egy mostanában adott interjújában elmesélte, hogy annak ellenére, hogy SPOILER a Sötét Végzet végén karaktere meghal, lettek volna opciók arra, hogy az újonnan készülő filmben is nagy szerepe legyen.

Elmondása szerint az új részben egy alternatív idősíkból utazhatott volna vissza a múltba, így csatlakozva Danihoz és Sarah Connorhoz. Azonban nyilatkozatában kitért arra is, hogy bár élete egyik legjobb lehetőségének tartotta Grace szerepét, reálisan nézve nincs sok esély arra, hogy belátható időn belül új rész készülhessen, ugyanis szerinte erre jelenleg egyáltalán nincs igény.


Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Nagy Norbert
Nagy Norbert
Hello, Norbi vagyok! Kiskorom óta rajongok a filmekért, sorozatokért. Műfajtól függetlenül, bármit megnézek, és szeretem utána kifejteni a véleményem róluk. Kritikáim írásban és videó formájában is megjelennek általában.

Hasonlóak

Barbie, a diadalmas

Vajon ki 2023 legnagyobb, legerősebb, legvonzóbb mozilénye? Hát egy tágra nyílt szemű, vékony, szőke...

Ott ér véget, ahol elkezdődött – Insidious – A vörös ajtó holnaptól a mozikban!

Az immár legendás Insidious horrorfranchise záródarabjában a teljes eredeti stáb visszatér, hogy újabb hátborzongató, álomszerű vízióval...

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a...