fbpx
22.8 C
Budapest
csütörtök, június 17, 2021

Terminátor: Sötét végzet (Terminator: Dark Fate – 2019) [Kritika]

Az idei ősz visszahozza a mozikba a ’80-as és ’90-es évek ikonikus karaktereinek két legnagyobb legendáját. Nagy várakozás előzte meg szeptemberben, hogy Sylvester Stallone milyen lesz ismét Ramboként és Arnold Schwarzenegger hogyan kelti életre, élete legnagyobb szerepét, a Terminátort. Nos, az első kérdésre már választ kaptunk, és mind a kritikusok, mind pedig a rajongók csalódottságuknak adtak hangot Sly, veterán hősét látva, így már csak Arnoldban bízhattak, mit tartogat a legújabb filmjében. Anno a Terminátor 2: Az ítélet napja című mozi igazi filmtörténeti alkotásnak számított, hiszen James Cameron klasszikusának költségvetése meghaladta a 100 millió dollárt és olyan vizuális trükköket tartalmazott, amik egyértelműen korszakalkotóak voltak. A 28 éve bemutatott mesterművet azóta három folytatás követte, de igazából egyik sem tekinthető az Ítélet napja méltó utódjának. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Sötét végzet elkészítése során ezeket a filmeket nem vették alapul. Így ez a rész történetileg inkább tekinthető egyenesági folytatásnak, mint a korábbiak. Külön érdekessége a filmnek az is, hogy ez az első olyan Terminátor mozi a második rész óta, melyben ismét részt vett James Cameron, bár most nem író-rendezőként, hanem producerként. Továbbá szerepet kapott Schwarzeneggeren kívül, az igazi Sarah Connor, Linda Hamilton (Dante Pokla, Terminátor 1-2.), valamint újra feltűnik John Connorként, Edward Furlong (Kedvencek temetője 2., Amerikai história X, Terminátor 2.) is.

Manapság divatos trend, hogy ha egy nagysikerű filmnek nem tudnak igazán ütős folytatást kitalálni, akkor nem előre, hanem visszafelé mennek az időben és előzményfilmeket készítenek folytatás helyett. Ezért egyre ritkább az, amikor egy klasszikust tényleg ott folytatnak, ahol anno abbahagyták. Ilyen volt például tavaly a Halloween, amely az 1978-as film egyenesági folytatása volt. Most pedig ilyen a Terminátor: Sötét végzet is, ami a második rész közvetlen folytatása. Az 1991 és 2019 között mozikba kerülő Terminátor filmek nem csak a rajongók véleménye szerint voltak baklövések, de a mostani rész készítői is úgy tekintenek azokra, mint félresiklott próbálkozásokra. Ezért Tim Miller (Deadpool) rendező is úgy volt vele, hogy méltó folytatást kell készítenie. Érdekesség, hogy a film munkacíme Phoenix volt, ami utalás a poraiból feltámadó Főnix madárra, aki újjászületik a sok, gyenge folytatás után, hogy ismét oda helyezze a Terminátor franchise-t, ahova való, vagyis a klasszikusok közé.


Schwarzi Terminátora mellett Sarah Connor a széria másik nagy kulcsfigurája, akit Linda Hamiltonnál hitelesebben senki sem tudott volna megformálni, ezért aztán mindig is ezzel a szerepével azonosították a színésznőt. Egy színész karrierjében pedig a legrosszabb dolog, ami történhet, ha beskatulyázzák egy szerepbe. Erről megannyi színész tudna mesélni, de csak keveseknek sikerült az abból való kitörés. Hamilton is félt ettől az általánosítástól, ezért sokáig elutasította Connor újbóli eljátszását, sőt egykori férje, James Cameron hívásait sem vette fel, még 20 évvel válásuk után sem – bár ez személyes, megromlott kapcsolatuknak is betudható volt. Hamilton miután mégis rábólintott a szerepre, és kőkemény, egyéves felkészülésben vett részt, hogy immáron 63 évesen hozza a harcias amazon szerepét.

Természetesen minden Terminátor moziba kell egy főgonosz is, ezt most Gabriel Luna testesíti meg, mint a Rev-9 nevű android bérgyilkos. A S.H.I.E.L.D. ügynökei sorozatból megismert színész is komoly felkészüléssel vágott neki a forgatásoknak. Elmondása szerint komoly életmódváltással és kemény edzésprogrammal turbózta fel magát a negatív szerepre. Ezen kívül mentálisan is próbált ráhangolódni a karakterre, melyhez Richard Ramirez-t és Ted Bundy-t hozta fel példának. A 128 perces alkotást közel 160-200 millió dollárból készítették és külön megemlítendő, hogy részben Magyarországon vették fel. A film végén lévő stáblista ezért bővelkedik a magyar nevekben, ami külön büszkeséggel töltheti el a hazai filmgyártást és a nézőket is. Bár a Terminátor: Sötét végzet egy látványos, pörgős akciófilm, mégis a műfajhoz képest több ponton erős érzelmi ráhatással bír a nézőre. Már az történet elején sokkolja a moziba látogatókat egyes jeleneteivel, de a végére is tartogat majd olyan momentumokat, melyek hatására előkerülhet a papír zsebkendő.

A film, a mostanában előszeretettel hangsúlyozott egyenlőség érzetét kelti azáltal, hogy tulajdonképpen megcsinálták a Terminátor 2 női főszereplős újragondolását. És ha már amerikai mozi, akkor egy kis aktuálpolitika sem maradhatott ki, így érintőlegesen helyet kapott az Egyesült Államok és Mexikó között húzódó határ és annak működése az illegális határátlépőkkel szemben. A Sötét végzet története és felépítése annak ellenére, hogy folytatás, mégis néha reboot érzetét keltheti a nézőkben. Sokszor olyan, mintha az 1991-es film jeleneteit látnánk a mostani technikai fejlődésnek köszönhetően újraforgatva. Ha a szereplőket nézzük, kissé “girlpower”-esre sikeredett az alkotás némi mexikói salsával fűszerezve. Az eddigi férfi John Connor helyett, most egy női megfelelője küzd a végzet beteljesedése ellen. Miközben egy jövőből visszaküldött női robot próbálja megvédeni egy szuper cyborgtól.

A főszereplő Dani (Natalia Reyes – Az átkelés madarai) apjával és öccsével éli a mexikói dolgos polgárok mindennapi életét, amikor életükre tör egy mindenre elszánt REV-9 típusú terminátor (Gabriel Luna). Szerencsére a jövőből mindig gondolnak az emberekre, így főhősnőnknek sem kell egyedül megharcolnia a szuper-bádogemberrel. Segítségére siet Grace (Mackenzie Davis – Mentőexpedíció, Szárnyas fejvadász 2049), a félig ember, félig robot védelmező. De hamar rá kell jönniük, hogy ketten nem sokra mennek a T-1000-hez képest igencsak továbbfejlesztett cyber-bérgyilkos ellen, így jön segítő-anyu, Sarah Connor. Majd hárman összefogva próbálnak megoldást találni Dani megmentésére. A legnagyobb hangsúlyt tehát a nők kapták ebben a filmben, Schwarzenegger pedig csak amolyan kihagyhatatlan húzónévnek tekinthető az alkotásban. De így is egy elég jó mozit és hű folytatást tudtak összehozni a film készítői. Továbbá méltó lezárásának tekinthetjük ezt a fejezetet a Terminátor franchise-nak, ami után nem érzi azt az ember, hogy kellene még egy következő rész. Amit elvárunk egy ilyen filmtől, a pörgős akciójelenetek, némi fanyar humor megspékelve egy kis érzelmi ráhatással, az mind megvan. Persze találunk benne kissé túltolt, szürreális részeket, de sci-fi révén ezeket betudhatjuk a műfaj sajátosságának.

Dörgő Dániel
A filmek, a mozik mindig is kiemelt részét képezték életemnek. Lassan huszadik éve lesz, hogy belekerültem a filmkészítés világába. Megannyi élmény ért ezalatt a két évtized alatt, sok produkcióban részt vehettem, világsztárokkal forgathattam. Majd jött egy lehetőség, hogy írhatnék kritikákat is. Számomra fontos szempont, - hogy sokakkal ellentétben- én nem akarom megmondani a nézőnek, hogy egy film jó-e vagy sem, kell-e szeretni vagy sem. Hanem, minél objektívebb alapon bemutatni egy alkotást, hogy az olvasó maga döntse el, az adott mozi számára mit nyújthat. Persze a kritikaírás tartogat magában szubjektivitást is, de minden embernek mások az igényei, így inkább az adott film érdekességeire, valamint az azzal kapcsolatos, fontosabb információkra helyezem a hangsúlyt. Hisz mindenki el tudja maga dönteni, hogy az neki tetszett-e vagy sem. Műfajban vannak prioritást élvező filmek számomra is, de szívesen megtekintek olyan alkotásokat is, melyeket alapból lehet nem néznék meg. Volt erre is példa már és rájöttem, minden filmből lehet tanulni, minden műfajra nyitottnak kell lenni. Így fejleszthetjük ismereteinket és önmagunkat is. Örömmel tölt el, hogy egy olyan nagyszerű csapat tagjaként, mint az Artsomnia, oszthatom meg filmes véleményem a közönséggel.
Hírdetés

LEGFRISSEBB