15 érdekesség a 15 éves Fűrész című filmről

1. A filmet mindössze 18 nap alatt forgatták le, és a színészeknek nem volt idejük próbajátékra, egyből élesben kellett eljátszaniuk a jeleneteket.

2. A 18 napból pedig Danny Glover és Shawnee Smith csak egyetlen napig voltak jelen a forgatáson.

3. A filmben látható belek, belső szervek és vér azért olyan élethűek, mert a forgatás során sertésbelsőségeket használtak a készítők.

4. Fűrész eredetileg egy 10 perces rövidfilm volr, de akkora rajongótábora lett a projectnek, hogy játékfilmet készített belőle a Lionsgate stúdió.

5. A költségvetés meglepően alacsony, egész pontosan 700.000 dollár volt. A bevétel ezzel szemben több, mint 100 millió(!) dollár.

6. A rendező James Wan saját kezével készítette el az ikonikus Jigsaw babát.

7. Az első vágás NC-17-es (vagyis a lehető legmagasabb) korhatár besorolást kapott, ezért több jelenetet ki kellett vágni, hogy végül kedvezőbb R besorolást kaphasson.

8. James Wan azt akarta, hogy a kamera mozgása a két fő karakter érzelmi megnyilvánulásait tükrözze. Ennek megfelelően más-más technikákat alkalmaztak.

9. Hogy időt spóroljanak, a forgatással egy időben zajlott le a vágás is.

10. Már a bemutatót követő héten bejelentették, hogy készül a folytatás.

11. A forgatási helyszín egy átalakított raktár volt.

12. Shawnee Smith első körben visszamondta Amanda szerepét. Mikor második alkalommal is felajánlották neki a karaktert, akkor megnézte Leigh Whannell és James Wan rövidfilmjét. És annyira megtetszett neki, hogy igent mondott.

13. Leigh Whannell saját vízalatti kaszkadőrjét alakítja, mikor a fürdőszobai nyitójelenetben felébred a fürdőkádban a víz alatt. A jelenetet úgy vették fel, hogy az egyik stábtag a mellkasán állt, hogy a víz alatt tartsa.

14. Leigh Whannell és James Wan egy interjúban elárulták, hogy mikor Adam  Zepp-et ütelegeli a WC ülőkével, akkor Leigh Whannell a valóságban egy művérrel teli szemetes zsákot püfölt.

15. A filmben csak férfi karakterek vesztik életüket.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Jurassic Park/World maratont tartanál? – Íme, hogy mennyi időt venne igénybe!

Hosszú várakozás finisébe értünk, hiszen négy év után végre megérkezik a Jurassic World trilógia...

50 éves A keresztapa! Öt kulisszatitok a legendás moziról

Ötven éve hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola alkotás, amely...