Hogy miként válik egy ünnepelt horrorfilm rendezőből minden idők egyik legnagyobb gagyi gyárosa? A képlet rendkívül egyszerű: Az első és legfontosabb, hogy rendezz egy kultikus művet, ami meghozza a sikert (Fűrész), aztán engedd el a projektet, de a további folytatások mögé állj be, mint producer, utána kezdj el kiépíteni egy univerzumot (Démonok között 1-2), majd azt is hagyd ott és a további fejezeteknél már csak, mint producer jegyeztesd magad. James Wan is ezt a receptet követi, mert így, ha bukik egy film neki nem kell akkora felelősséget vállalnia, mint mondjuk egy rendezőnek vagy egy színésznek, hiszen a producer olyan szinten háttérben van, hogy fel sem merül, hogy ő hibázott. Viszont nem ártana, ha végre kibújna a kis barlangjából és végre felvállalná ennek a filmnek bukását, mert az újonnan megjelent Annabelle 3 ismételten borzalmasra sikerült.
A Warren házaspárnak, vagyis Ed-nek (Patrick Wilson) és Lorraine-nek (Vera Farmiga) nagy küzdelmek árán sikerül elzárniuk Annabelle-t. A történet ezután egy évvel veszi kezdetét, amikor Warren-ék elutaznak egy napra, kislányukat Judy-t (Mckenna Grace) pedig otthon hagyják bébiszitterével, Mary Ellennel (Madison Iseman). A gondok akkor kezdődnek, amikor váratlanul beállít a dadus barátnője, Daniela Rios (Katie Sarif) és belopózik a házaspár démoni raktárába, ahol tudatlanságában elszabadítja a poklot.
Tulajdonképpen magával az alapötlettel nincs is semmi probléma, hiszen a Warren házban démoni fenyegetettségből nincs hiány, a klausztrofób környezet pedig csak hab a tortán. De sajnos Gary Dauberman (Az, Annabelle 1-2) író és rendező nem tudott mit kezdeni az alapszituációval. Rajta is, mint Jeff Buhler-en érződik, hogy ha erős az alapanyag, akkor nincsen gond, de ha már saját kútfőből kell merítenie, abban az esetben felsejlenek alapvető problémák. A sztori rendkívül sablonos, egyszerű és semmi meglepetést nem tartogat, de cserébe legalább olyan szinten vontatott és logikátlan, hogy azt egyenesen fájdalmas nézni. Ez Dauberman első rendezése és látszik rajta, hogy valószínűleg kényszerből került a direktori székbe. Egyszerűen olyan ötlettelenek, kiszámíthatóak és rosszul időzítettek a jumpscarek, hogy egyáltalán nem ijesztő az alkotás. Annyi pozitívum azért van, hogy az újonnan behozott démoni karakterek között van egy-kettő, ami érdekes és nem kizárt, hogy a jövőben készülni fog róluk egy spin-off.
A helyzet az, hogy az összes előzetes Patrick Wilson-ra és Vera Farmiga-ra épített, de az egész filmben jó, ha tíz-tizenöt percet vannak jelen. A fókusz inkább Mckenna Grace-en van, aki a Netflix, The Haunting on Hill House című sorozatában már bizonyított. Itt viszont főszerepet osztottak rá, ami aggodalomra adott okot, de szerencsére megállta a helyét, és a többi szereplő is abszolút korrektül teljesít. Legalábbis próbálták kihozni a maximumot szerepükből.
Amikor egy horrorfilm húsz százalékban ijesztő, harminc százalékban vicces és ötven százalékban vontatottan arról filozofál, hogy vajon a szellemek között van-e jó is, vagy mind rossz, valamint a központi kérdés az, hogy vajon a kis Judy szülinapján ott lesz-e mindenki, akit meghívott vagy sem, akkor az már régen rossz. Ahogy az is, hogy egy Annabelle filmben a központi szereplőt alig láthatjuk és a legszórakoztatóbb eleme a romantikus tinivígjáték faktor, meg a drogos pizzafutár jelenléte.
