A Dash és Lily című romantikus komédia nyolc, majdnem 30 perces résszel várja a nézőit. A premier november 10-én volt a Netflixen. A történet David Levithan (Boy meets boy, The Lover’s Dictionary) és Rachel Cohn (Pop Princess, You know where to find me) Dash & Lily’s Book of Dares című könyvén alapszik.
Különös randevú
A sztori igen egyszerű. Adott két teljesen más, de „furcsa” tinédzser. A furcsa jelenség pedig a szokásos jellemzőkben jelentkezik: szeretnek olvasni, szeretik a művészeteket és kicsit introvertáltak. Tehát a klasszikus eset.
Lily (Midori Francis – Ocean’s 8) nem igazán barátkozik saját korosztályával, így igen magányos, amit az, hogy az egész családja elutazik kedvenc ünnepén, nem könnyít meg. Nagyszülei és szülei is karácsonykor ismerték meg egymást, így testvére segítségével megpróbálnak találni valakit neki. Egy piros noteszt rejtenek el New York egyik leghíresebb könyvesboltjában, benne egy kis játékkal.
Dash (Austin Ambras – Papírvárosok) egy szövetkabátos, szenvedőarcú tinifiú, aki érdekes keveréke Freddie Highmore-nak és Dylan Spouse-nak. Amióta szülei elváltak, utálja a karácsonyt, csak egymagában szeretne lenni, amióta szerelmével tavaly szakítottak. Magányos farkas főhősünk pedig betérve a fentebb említett könyvesboltba véletlenül megtalálja az említett piros noteszt. A kíváncsisága nagyobb annál, minthogy visszarakja a polcra, és ezzel megkezdődik a játék.
Követhetjük, ahogy a két fiatal üzenetekkel és apró kihívásokkal szélesítik ki egymás látókörét. Lily megtapasztalja, milyen lehet az élete, ha elfogadja magát úgy, ahogy van és nem törődik másokkal, azt, hogy milyen Dash cipőjében járni, mert néha jobb nem elnyomni az érzéseket és mosolyt erőltetni. A fiatal fiú pedig rácsodálkozik a világ szépségeire, amit Lily szemein keresztül lát meg újra annyi év után. Ráébred, hogy mennyivel egyszerűbb az élet, ha a saját sérelmeit háttérbe tudja néha szorítani annak érdekében, hogy békét teremtsen.
A szépsége az egésznek, hogy mindketten megváltoznak, szebbnek látják a világot, úgy, hogy valójában nem is ismerik egymást. Legalábbis fizikailag. Nem számít, hogy néz ki a másik, csak az, hogy milyen ember, és manapság ez igencsak ritka a Tinder-tenger világában. Szinte üdítő, hogy papíron, tollal kommunikálnak. Míg rövid részeket megtudhatunk mindkét fiatal életéből, a lényeg az, hogy tud két ember megváltozni és kiteljesedni a másik miatt.
Egy igazi habos-babos romantikus történet
Jó sok giccses és kínos, eltúlzott jelenettel. Mégis, valahogy összeáll az egész. Nem kell túl sokat várni tőle, mert csak egy tini-romantikus minisorozat, mégis sokat ad, ha eltekintünk a kissé bohókás, de szinte tökéletes szereplőktől, akik pont azt csinálják néha, amit kell.
Néhány egyszerű szóval, egy kis figyelemmel megérthetjük a másikat.
De valójában ezt a szakaszt mindig a legegyszerűbb feldolgozni egy romantikus alkotásban, mivel mindig ez a legizgalmasabb időszak egy pár életében. Akár 7 vagy 37 év múlva is örömmel emlegetik a párok az első udvarlást, az ismerkedést. Ezért is vannak sokkal nagyobb hatással az emberre azok a filmek, amikben a párok már régen túl vannak a rózsaszín ködön és már nem igazán az új, vagy az izgalmas köti össze őket, hanem a szeretet. Mégis ez az újfajta megközelítés a mai felgyorsult világban, hogy tényleges és értékes időt szánnak „egymásra”, az ismerkedésre, visszamutat azokra a nem is olyan régi időkre, amikor az udvarlás még különleges volt.
A legérdekesebb talán, hogy nincs igazi konfliktus. Mikor Lily részegen elcsattintja első csókját, egyszerűen romba dől minden. Ez az abszurd probléma pedig talán a világ legromantikusabb és legreálisabb módján oldódik meg. Egyszerűen hiányoznak egymásnak.
Azt azonban, hogy Dash és legjobb barátja miért és min vesznek össze olyan szörnyen, igazából nem tudjuk meg, és a film nem is törődik vele, hogy a tudtunkra hozza. Bár valójában jó néhány ilyen apró hiba rejlik a történetben, így egy idő után az ember nem is igazán figyel oda.
Nick Jonas mint mecénás
Valójában amint a film elkezdődött és megláttam Nick Jonas nevét mint producer, elbizonytalanodtam. Mindig kis félelemmel tölt el, ha az énekesek valamilyen úton-módon szeretnének a film világába bekukkantani. Nem is véletlenül. Ebben az esetben azonban – egy kifejezetten kényelmetlen koncertet leszámítva – kicsit fiatalkorom árnyékos időszakát, a Camp Rock-filmeket juttatta eszembe. Az egy Jonas-cameo az öltözőjében pedig igazából az volt, amire számítani lehetett tőle. Egy elég kínosan kivitelezett „bölcsesség”. Ennyi.
Ettől függetlenül minden rész egy áldás. A részek 30 percesek, de annyira lekötik az embert, hogy szinte a duplájának tűnik az idő.
A színészek fiatalok, üdék és kiválóak voltak, és ezt az idősebb szereplőkre is értem. Igen, Mrs. Basil E. nagynénire (Jodi Long – Tökös csaj) és Arthur papára (James Saito – Mindig csak talán) gondolok. Nagyon izgalmas a modern és a klasszikus találkozása a szereplőkön keresztül. A sorozatban láthatjuk, hogy a nagynéni a bölcsesség és a lázadás egyben, a nagypapa, aki pedig a tradíció és szigor, a család összetartója. Mégis megértő és egyre nyíltabb, ahogy haladunk előre. Ilyesmit láthatunk Lily és testvére, Langston (Troy Iwata – Temetetlen múlt) esetében. Erre pedig sok minden rá is játszik: a cím, a Hanukkah koncert stb.
A zenei aláfestésről pedig muszáj legalább egy mondatot szólni, mivel nemcsak bővült a karácsonyi lejátszási listám, de annyira megnyugtató és hangulatos zenei válogatásról van szó az összes rész alatt, hogy szerintem kevés olyan néző lesz, aki ne esne rögtön szerelembe, legalább a zenéket hallva.
Miért jó a chick-flick?
Sokszor azok, akik a komoly és elgondolkodtató filmeket és sorozatokat szeretik (ne értsen félre senki, én is imádom őket) kinevetnek azért, mert imádom a bugyuta chick-flick filmeket. Ám hiába nevetnek ki, néhány „csajos” film több tanulsággal jár, mint egy-két agyzsibbasztó művészeti alkotás.
Néhány klisés de elgondolkodtató tanulság a mindennapokra a Dash és Lily sorozatból:
- Néha érdemesebb az apró pillanatokra jobban figyelni,
- Néha érdemesebb az élet szebb oldalát nézni,
- Néha érdemesebb kiadni magunkból a negatív érzéseket,
- Néha fel kell adnunk a büszkeségünket a másikért,
- Néha nem baj, ha segítséget kérünk, és
- Néha nem baj, ha hiányzik az, akit szeretünk.
