Mi lett volna ha? Tesszük fel a kérdést életünk során többször. Lehetnek apró dolgok, vagy komolyabb döntések, de sokszor megkérdőjelezzük, hogy vajon jó irányba mentünk-e. Vagy éppen mi lett volna, ha minden másképp alakul. Jobb lenne? Vagy sokkal rosszabb? Nos ezt az eldönthetetlen kérdést próbálja kivesézni a Netflix egyik legújabb filmje, a Nézz mindkét irányba! Egész nagy sikerrel.
Figyelemzavaros generáció
Nem szeretem az általánosítást, de sajnos muszáj belátnom, hogy néha nem alaptalanok. Ilyen például az, hogy akarva-akaratlan telefonozok a legtöbb film és sorozat alatt. Nevezhetjük ezt figyelemzavarnak, multi-taskingnak vagy akár annak, hogy manapság túl egyszerűek a történetek cselekményei. Mindenesetre a lényeg a lényeg: nem igazán tudom csak a tévé képernyőt bámulni másfél-két órán keresztül.
Kivéve most.
A Look Both Ways, mintha a legfiatalabb generációnak született volna, hiszen hűen a címéhez, mindkét irányt megmutatja, amerre főszereplőnk, Natalie (Lili Reinhart – Riverdale, Charlie angyalai) élete haladhatott volna. Ezt pedig párhuzamosan teszi. Egyik pillanatban még egy kisbabával a karján, a másikban egy fiatal jóképű pasival az oldalán láthatjuk. Először hirtelen zavaros és furcsa, de ha az ember figyel és követi az eseményeket teljesen érthető és letisztultan dolgoztak ezzel a technikával az alkotók.
A telefonomat azonban nem igazán volt időm nyomkodni a film alatt. És őszintén mondom, üdítő érzés volt. Teljesen kikapcsoltam, csak a filmre koncentráltam. Szerintem nem mondok hülyeséget, ha azt mondom utoljára talán a Viharszigetnél koncentráltam végig a történetet.
Jobbra vagy balra?
A történet két irányba megy el és az elején még elég bizonytalan, hogy vajon mi is fog ebből pontosan kisülni. Natalie és legjobb barátja, Gabe (Danny Ramirez – Top Gun: Maverick, A sólyom és a tél katonája) egyetlen egy közös éjszaka után közös babájukat várják. Vagy mégsem? Ezt a szálat viszik tovább az alkotók és egy fiatal lány első néhány felnőtt éveit mutatja be. Mi lett volna, ha tényleg terhes? Hogyan alakul az élete? Mi lett volna, ha elutazik álmai városába és megpróbálja beteljesíteni az álmait? Melyik esetben talál rá a szerelem, a siker, a boldogság? Meg lehet-e egyáltalán ezt előre mondani?
Így leírva igencsak klisésen hangzik, de igen. Ha bízunk magunkba, ha teszünk érte, ha nem adjuk fel, akkor igenis lehetünk boldogok. És ezt a film gyönyörű módon bemutatja. Nem feltétlenül az határozza meg az életünket, hogy milyen döntéseket hoztunk vagy éppen, hogy alakult a sorsunk. Inkább az, hogy mi hogyan állunk hozzá a kialakult helyzethez. Ne feledjük, hogy Natalie öt éves terve különféleképp, de mindkét esetben teljesült. Elérte az álmát, amihez más-más tapasztalatokkal jutott el, mindkét esetben más emberként.
Klisé vagy sokatmondó?
A történet nem tűnhet nagy eresztésnek, pedig nem rossz ötlet én nem sok filmet ismerek, ami az anyasággal és a karrierrel is foglalkozik. A lezárás sem hangzik akkora nagy dobásnak. Így felmerül a kérdés: most akkor mitől olyan jó ez a film? Vagy jó egyáltalán?
Igen.
Az a helyzet, hogy a film nagyvonalakban követi a megszokott történetvezetést. Munkahely, helyes pasi, összejönnek, szétmennek, siker és megnyugvás, újra összejönnek és boldogság. A másik szálon se veled se nélküled, féltékenység, vita, ráébredés, hogy szeretjük a másikat. Semmi szokatlan. Azonban ezek csak a fő szálak. A lényeg ezek között helyezkedik el. Például, amikor Natalie és anyukája, Tina (Andrea Savage – Az alelnök, Tesó-tusa) megbeszélik, hogy milyen a terhesség. Milyen érzés az, hogy boldog vagy, de valahol gyászolod saját magad. Azt, aki te voltál, aki te lehettél volna, mert anyukává válsz és soha többé nem lehetsz nem anyuka. És lehet ez az érzés sokakra nem vagy nem lesz jellemző, de egy olyan szemszöget hallhatunk, amivel sokan tudnak azonosulni és a képernyőn, sőt a való életben is tabunak számít. És akkor nem is beszéltünk még a tipikus esetről, amikor krízis hajvágással próbálják a nők megoldani a problémáikat. Vagy a szülők őszinte reakciójáról, a passzív pasikról. Vagy a szívmelengető nehéz időkről, amikor a két szülő éjszaka kínlódik a síró babával.
Kancsal szemmel
Mind a képi és hangi világ tökéletes. Szerintem nagyon jól megoldották azt, hogy egyszerre két szálon fusson a történet. Nem volt döcögős, érthetetlen. Más volt a képi világ, meg lehetett különböztetni, hogy épp melyik történetben járunk. És gyönyörű keretes megoldással koronázták meg az egész történetet, illetve egy lezáratlan szállal, hiszen nem tudjuk végül melyik utat járja végig Natalie.
És egy pillanatra muszáj említést tennem arról, hogy milyen jó színészgárdát állítottak össze. Szinte mindenki hibátlanul hozta saját szerepét, Lili Reinhart pedig egyszerűen tündökölt mindkét szerepében. Anyaként és fiatal pályakezdőként is csodálatosan hozott minden pillanatot, mozdulatot, gesztust.
