Négy évad, huszonnégy rész, nyolc-tíz állandó karakter és egy nagyon hosszú és furcsa történet. Mit lehetne mondani a sorozatról négy év után, amikor véglegesen lezárult? Méltó módon fejezte be pályafutását a nagy dolgokat ígérő sorozat, vagy csúnyán bebukta a befejezésével a sok éves munkáját?
A Szexoktatás című sorozat óriási ígéretnek indult anno 2019-ben. Humoros, sokat mondó, nyílt, őszinte és még sok hasonló szóval illettük anno a műsort. Azóta persze már volt három másik évad és teljesen más irányba mentek el a készítők, mint azt az elején gondoltuk volna. Talán azokhoz a könyvekhez tudnám hasonlítani a sorozatot, amik az összes fő és mellékkarakter történetét egy kis önálló egységként kezelik, mindegyiket kellő gondolkodással írják és le is zárják. Itt mindenki kapott egy önálló szálat, amik helyenként keresztezhették egymást, elszakadhattak, összeköthették őket újra vagy csak egymás mellett futottak. Ennek hála pedig igazából mindenki megtalálhatta a számára megfelelő történetet.
Szexguruk
A történet egyik kulcs motívuma mindvégig Otis (Asa Butterfield) volt, hiszen ő volt a szex tanácsadó. Illetve Otis családja, ahonnan mindez eredeztethető. Ebben az évadban még jobban bele leshetünk a szexguruk életébe. Nem csak Otis vagy újonnan kismama anyukájának (Gillian Anderson) az életébe. Belép a képbe egy új karakter is, aki ezzel foglalkozik. Nyilván ez egy konfliktusforrás mind a nyolc részen keresztül, de ami miatt lényeges az ő életébe is belelátnunk, hogy megértsük, amit már három évada az arcunkba tolnak. Bármennyire is tűnik valaki magabiztosnak, szakértőnek, ő is pont ugyan olyan ember, mint mindenki más. Nem különböznek a mi kínos szexuális történeteink az övékétől, sőt néha meglepődhetünk, hogy nekik mennyivel több rossz élményük van, mint nekünk. És az is érdekes, hogy nekik néha mennyivel nehezebb azokat feldolgozni, kezelni, mint nekünk, akik megértő fülekre találunk a személyükben.
Életguruk
A történet másik oldalát azok a karakterek képezik, akik mi is vagyunk. A molesztált tinédzser, a szexuálisan zavarodott, a helyét kereső, a gyászoló vagy bármilyen más nehézséggel éppen küzdő ember. Szinte minden létező érzést felsorolnak egy évadon belül. Történik halál, betegség, házasságtörés, hátrányos helyzet, de amúgy tényleg minden. Szerintem olyan töményen az arcunkba lett tolva a világon lévő összes probléma, hogy fel sem tudja a néző azt dolgozni. Nyilván mindez könnyedebb hangvételben, annyira elkeverve a történetben, hogy amikor nézzük, annyira nem is tud hatni ránk. Persze vannak pillanatok, amikor egy-egy könnycseppet eleresztünk az éppen nehézségeken átmenőkért, de úgy igazán nem akadunk meg egy problémánál sem.
Összedobott befejezések
Ha csak azt a példát nézzük, hogy Otis anyját és nagynénjét a mostohaapjuk molesztálta fiatal korukban, egyértelművé válik, hogy a komolyabb problémák egy részén csak úgy átsuhannak a készítők. Ezt az említett esetet szinte fel sem dolgozzák. Az egyik rész elején van egy enyhe utalás a semmiből, majd egy vita közben két mondat elhangzik az abúzusról, aztán a végén Joanna (Lisa McGrillis) a semmiből belátja, hogy valóban segítségre van szüksége. Mi vitte erre rá? Miért döntött így sok évnyi tagadás után? Nem tudjuk.
És sajnos nem ez az egy ilyen eset van. Kicsit sokat próbáltak markolni a készítők, ám egyesével nem tudták feldolgozni mindegyik problémát. Ami viszton sikerült, azok kifejezetten jók lettek. Beszélhetünk akár Adam (Connor Swindells) és az apja (Alistair Petrie) karakterfejlődéséről, ahogy nem csak egymást de saját magukat is megtanulják elfogadni, sőt szeretni. Ezzel pedig az ő kötelékük is szorosabbá válik. Vagy Aimee (Aimee Lou Wood) kissé elhúzott drámája, amiben végre megtalálja a feloldozást a jóóóó pár résszel ezelőtti buszos szexuális molesztálására. Az önkifejezésen, művészeten keresztül nem csak megszabadult attól a bizonyos farmertől, amiben az eset történt, de sokkal erősebb is lett.
És talán ők viszik el a pálmát. Még Eric (Ncuti Gatwa) története is ér egy misét, mert jó lett, de se Maeve (Emma Mackey), se Otis, Jackson (Kedar Williams-Stirling) vagy éppen Ruby (Mimi Keene) nem kapott kifejezett lezárást. Nem mintha az elvarratlan szálakkal probléma lenne. Az újabb vagy rizikósabb karakterek pedig minél semlegesebben lettek lezárva ezzel elkerülve bármilyen vita helyzetet.
Sikeres vagy elcseszett a lezárás?
Ez a nagy kérdés a sorozattal kapcsolatban. Ha objektíven figyelünk, akkor lényegében kijelenthető, hogy elcseszett. Olyan, mint egy már tucatszor megfoltozott ruha, ami még mindig lyukas. Ha szubjektíven nézzük, akkor jó, mert mindenki megtalálhatja benne a maga kedvencét. Na meg persze ha nem figyelünk annyira, akkor lényegében sokszor kereknek érezhetjük a lezárást. Szerintem úgy kell tekintetnünk erre a négy évadra, hogy egy kis időre belátást engedtek nekünk az életükbe a szereplők. Egy kicsit megismerhettük őket és a problémáikat. Most pedig ismét legördül a függöny, ők élik tovább az életüket, amibe mi már nem fogunk többet belelátni. Legfeljebb sejthetjük hogy folytatódnak a dolgok számukra.
