„Többet nem hányok macskát!”: A cseresznye vadiúj íze (Brand New Cherry Flavor, 2021 – Netflix) sorozatkritika

Élettel/halállal teli, szürreális, elszállt bosszútörténet

A Hannibal sorozat társproducere, Nick Antosca és a Milliárdok nyomában társ-producere, Lenore Zion úgy döntött, hogy Todd Grimson történetéből elkészít egy sorozatot. Igazuk volt: a végeredmény magáért beszél.

Los Angelesben járunk, a filmesek Mekkájában, ahol minden pincérnő sztár akar lenni, ahol úgy rajzanak a befutni vágyakozó ifjú tehetségek, mint darazsak a rántott hús fölött. A 90’-es évek neonreklámos, B horrorfilmes közegében nagy volt a tülekedés. A női rendezőket semmibe vették, Lynch éppen szárnyait bontogatja. Nem csoda, hogy ha felbukkan egy tehetség – pláne, ha az egy naiv, fiatal lány Brazíliából –, akkor ott van mit keresnie az öreg, minden hájjal megkent cápáknak.

Brand New Cherry Flavor
Brand New Cherry Flavor: Eric Lange, mint Lou Burke. Kredit: MERIE WEISMILLER WALLACE/NETFLIX © 2021

A fiatal diplomafilmes Lisa Nova (Rosa Salazar – Alita: A harc angyala) is szerencsét próbálni jön a nagyvárosba, és ahogy Piroskára is ráakad a farkas, úgy őt is behálózza egy producer/rendező, Lou Burke (Eric Lange – Narcos). És Piroska története továbbra is párhuzamban van ezzel a storyval, mert ahogy a farkas bekebelezi a Nagymamát, úgy semmizi ki saját filmjéből Lisát Lou.

A sorozat tulajdonképpen itt kezdődik, mert Lisa bosszút forral, és szerződést köt egy boszorkánnyal, Boroval (Catherine Keener – Tűnj el!). A szerződés egyszerű: Lou szenvedni fog, Lisa pedig ezt-azt ad majd Boronak. Hogy mi ez az „ez az”? Hát, az később kerül tisztázásra.

Brand New Cherry Flavor
Brand New Cherry Flavor: Jeff Ward, mint Roy Hardaway. Kredit: MERIE WEISMILLER WALLACE/NETFLIX © 2021

Ettől a ponttól kezdve szabadul el a történet, és vesz egy olyan irányt, melyben mintha összekeveredne a „Rémségek kicsiny boltja”-nak és a „Los Angeles-i rémtörténetek: Angyalok városa”-nak hangulata. De a hangulat még nem elég a sikerhez, azonban a karakterek és a közöttük lepergő párbeszédek lassan kiemelik az átlagból az alkotást. A mellékszereplők érdekes, bár egyszerű karakterek, viszont remekbeszabottan festik meg a sorozat atmoszféráját, mely humorral, abszurditással ugyan, de egyre mélyebbre hatol a pokol bugyrai felé.

A képek sötétebbé válnak, a történések egyre keményebbek. Szürreálisan burjánzó növények, semmiből megjelenő ajtók mögött lakó, régmúltból előmerészkedő szörnyek egyre inkább egy elszállt utazás képeit idézik. Azonban mégsem futunk a Lynch féle „na, ezt már tényleg nem értem” állapotba. A történet nem esik szét, csak pszichedelikus lesz a javából. Boro egyre inkább rá akarja tenni a kezét (karmait?) Lizára, a bosszú-projekt ezerrel pörög és felbukkan valamiféle ellenbosszú is.

Brand New Cherry Flavor
Brand New Cherry Flavor: Rosa Salazar, mint Lisa Nova és Catherine Keener, mint Boro. Kredit: MERIE WEISMILLER WALLACE/NETFLIX © 2021

Ezen a ponton kell kiemelni a sorozat abszolút főszereplőjét a Lizát alakító Rosa Salazart, aki az elszállt események közben sem veszít üdítő flegmaságából, köszönhetően annak, hogy a rendezés végig fenntart valamiféle különös, távolságtartó, humorral fűszerezett nézőpontot.

A sorozat felétől, mintha valóban átlépnénk egy láthatatlan vonalat, szinten minden egydimenzióssá válik. Boro gonosz, Lisa szeretője szinte hülye, és maga Lisa is majdnem annyira kegyetlen, mint a boszorkány, aki macskákat hánytat vele. Azonban mindez nem válik zavaróvá, mert a körülöttük lévő világ is szürreálissá, rajzolttá válik. Talán pont ezek egyvelege teszi élvezhetővé, sőt szerethetővé ezt a sorozatot, – bár lehet, hogy a „szerethető” éppoly szürreális kifejezés ezzel az alkotással kapcsolatban, mint egy kanapé alakú fehér jaguár. Aki ezt nem érti, annak ott a sorozat, nézze meg. Megéri.

Friss

Szabó János emlék fragmentumai

Szabó János 1967-ben fejezte be tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Barcsay Jenőtől, Konecsni Györgytől,...

Mindenki odavan a Top Gun: Maverickért

A cannes-i fesztiválon ötperces álló ovációval ünnepelték Tom Cruise új szuperprodukcióját, a Top Gun: Mavericket, a sztár pedig...

Viking dráma a javából: Az Északi kritika (The Northman – 2022)

Robert Eggers már első mozijával feltette magát a filmezés térképére. A 2015-ös A Boszorkány...

Az utolsó Halloween-filmen, lehet, csodálkozni fognak a rajongók

Lehet, hogy Stephen King is bele fog kavarni az utolsó Halloween-filmbe, ezzel még kegyetlenebb véget...
Varga Lóránt
Varga Lóránthttp://www.vargalorant.hu
A nevem Varga Lóránt és író vagyok. Nyomtatásban megjelent műveim mellett két éve "közösségi íróként" tevékenykedem, ami nyomon kísérhető honlapomon és Facebook oldalamon is. Kis gyerekkorom óta nézek filmeket. Ennek megfelelően mindig is közelemben maradt ez a művészeti ág. Egyetemi éveim alatt számtalan filmesztétika kurzus hallgatója voltam. Ha akarjuk, ha nem a XX. század második felétől a vizuális kutúra átvette a vezető szerepet. A tény fölött egyetlen író sem hunyhat szemet. Ennek szellemében egy általam vezetett, immár 10 éves Olvasókör is rendszeresen tárgyal filmalkotásokat. Olvasni jó. És jó filmet nézni is jó. Ez van!

Hasonlóak

Repülj vissza az ókori Rómába – Thermae Romae Novae 1. évad kritika (2022 – Netflix)

A Netflix manapság elég híres arról, hogy szinte ontja magából az animéket, a lehető...

A vízi hobbit kalandjai a legmelegebb égövön: A zászlónk halált jelent 1. évad (Our Flag Means Death, 2022 – HBO Max) kritika

Sok érdekes foglalkozás akad ezen a világon, vannak pl. teherautó-sofőrök, meg HR-esek, meg eladók...

„Do ya really wanna, do ya really wanna taste it?”: Peacemaker – Békeharcos 1. évad (Peacemaker, 2022 – HBO Max) kritika

Peacemaker karaktere a tavalyi James Gunn által vezényelt, a The Suicide Squad - Az...