A vízi hobbit kalandjai a legmelegebb égövön: A zászlónk halált jelent 1. évad (Our Flag Means Death, 2022 – HBO Max) kritika

Sok érdekes foglalkozás akad ezen a világon, vannak pl. teherautó-sofőrök, meg HR-esek, meg eladók az italdiszkontban (csak így a teljesség igénye nélkül). Közös jellemzőjük, hogy ahol többen dolgoznak együtt, egy idő után olyanok lesznek, mint egy nagy család, tele szeretettel, gyűlölettel, épülő és bomló kapcsolatokkal, konfliktusokkal. Ezeknek a fura családoknak a története mindig is népszerű tévés téma volt – hiszen a nézők igen nagy része maga is „családtag” valahol – olyan tuti receptekkel, mint a kórházsorozatok vagy az irodai sorozatok. A viszonylag kevésbé gyakran feldolgozott szakmák egyike a kalózkodás, legismertebb kapcsolódó modern sorozat pedig a Fekete vitorlák, ami nálunk is egész szép karriert futott be.

Mármost, aki imádta a Fekete vitorlák cselszövéses, kardozós-dugós, látványos világát, annak eszébe ne jusson megpróbálkozni ezzel sorozattal, mert még a végén irreverzibilis károk keletkeznek a háztartás tartós fogyasztási cikkeiben. Aki ismeri, szereti és mindenekelőtt érti a Jojo nyuszi című filmet, az szorozza meg a hitleres extravaganza atmoszféráját mondjuk öttel, aki értékelte a Thor: Ragnarök elvetemült poénjait, az szorozza fel ezeket mondjuk tízzel, és máris megkapja Taika Waititi legújabb agymenését. Vigyázat! Ez a zászló helyenként agyhalált jelent, messze nem való mindenkinek, de egy próbát a nyitottabb gondolkodásúaknak mindenképp megér!

A zászlónk halált jelent 1. évad kritika
A zászlónk halált jelent: Taika Waititi, mint Edward Teach/Feketeszakáll. Kredit: © Aaron Epstein. All rights reserved/ HBO Max

A sztori (bármennyire is meglepő) valós történeten épül: élt egyszer egy nemes úr Barbadoson, aki megunta a házasságát, meg úgy általában az egész trágyás-retkes mezőgazdasági középmenedzseri létet, vett magának egy hajót meg egy legénységet, és nekivágott a tengernek, hogy hölgyeim és uraim, mostantól kalóz vagyok. A kezdeti nehézségek után (tengeri és harci tapasztalatok negatívba hajló mértékű hiánya) annyira bejött neki a dolog, hogy egy ideig együtt hajózott a kor legrettegettebb kalózával, Edward Teach-csel, akit a művelt közönség ezernyi könyvből és filmből Feketeszakáll néven ismerhet. A sorozatbéli Stede Bonnet (Rhys Darby) szedett-vedett legénysége élén (pl. Kristian Nairn alias Hodor, Joel Fry, szintén a Trónok harcából, Ewen Bremner a Transpottingból és még sokan mások) ugyancsak nekivág a tengernek, és menetrend szerint találkozik is Feketeszakállal (Taika Waititi) és annak balabbik jobbkezével, Izzy Hands-zel (Con O’Neill, a HBO-s Csernobilból). Ennyit a dolog többé-kevésbé vállalható részéről.

A Zászlónk stb. stb. ugyanis NEM kosztümös film, NEM kalandfilm és NEM úgy romantikus, ahogy azt az ember első nekifutásból elképzeli. A tenger, a hajók, a kincs (ami egyébként nincs), a fegyverek a sorozatban nem másodlagos, hanem huszadlagos fontosságú dolgok, puszta háttérként szolgálnak olyan jellegű, nagyon huszonegyedik századi kérdésekhez, hogy működik-e az emberbarát vezetés egy alapvetően máshoz szokott kollektívában, hogyan működik a szerelem ellentétes és azonos nemű felek közt, és egyáltalán, hogyan működik az embercsoportok dinamikája.

Nagyon komoly kérdéseknek tűnnek? Azok is, de az író, a mindössze második munkáját jegyző David Jenkins és az ezüsthátú veterán rendező-producer-főszereplő Taika Waititi ezeket szerencsére helyenként gogoli, helyenként kafkai, helyenként montypythonos, helyenként elviselhetetlenül idétlen abszurd humorral tálalja. Nincs olyan irodalmi, filmes, sőt, közösségi médiás (csapatépítős-párkapcsolati terápiás-életbölcsességes) műfaj és klisé, amit a Zászlónk… nem rág pépesre és nem köp az arcunkba vigyorogva, a legviccesebb jelenetek forrása pedig épp az, ahogy a modern elvek a fegyvercsörtető-macsó közegben megjelennek, és önmaguk ellen fordulnak.

A zászlónk halált jelent 1. évad kritika
A zászlónk halált jelent (B-J): Ewen Bremner, mint Buttons; Matthew Maher, mint Fekete Pete; Kristian Nairn, mint Wee John Feeney és Nat Faxon as Svéd. Kredit: Jake Giles Netter/HBO Max

Fura, de adott életfelfogású nézők számára rettentően szerethető egyveleget kapunk. A sorozat legnagyobb negatívuma a hullámzó színvonal és feszültség. Az első évad 10 részéből legalább kettőt-hármat nyugodtan ki lehetett volna hagyni, nyilván ezek is aranyosak, de se a fősodorhoz, se a karakterek történetéhez nem sokat adnak hozzá. A Traumatikus Múlt megidézését szolgáló flashback képsoroknál a harminckettedik ismétlés akkor is sok, ha nyilvánvaló a parodisztikus szándék. A poénok egy része még alkohol befolyásoltság alatt is zsibbasztó (bár a Hétköznapi vámpírok rajongói tuti megtalálják a számításukat).

A kérdések és a válaszok viszont a zsánerhez képest nagyon bölcsek, és áthatja őket a Waititire annyira jellemző mély, már-már optimista emberszeretet, amit nem rendíthet meg se bőrszín, se modor, se öltözködési stílus, se nemi orientáció, viszont határozottan és elvágólag nem terjed ki azokra, akik a gyengébbet szórakozásból vagy számításból megalázzák. Ahogy a Jojo nyuszi minden véres-patetikus köldöknéző drámánál jobban rávilágított arra, hogyan épül fel és miért megvetendő a fasizmus (illetve bármelyik –izmus, ha már itt tartunk), a Zászlónk halált jelent helyenként fingós poénokkal tarkítva, helyenként viszont a Hochliteratur legfényesebb csúcsainak magasságában repkedve elmélkedik az emberek közti vonzalom komplex szabályairól. Ezen belül az utóbbi mondjuk 10 év nagyon kevés olyan szórakoztató célzattal készült filmjének egyike, ahol a homoszexualitás ábrázolását nem érzem erőltetett, ráadásul borzasztóan rosszul és károsan megfogott divat-klisének.

A zászlónk halált jelent 1. évad kritika
A zászlónk halált jelent (B-J): Taika Waititi, mint Edward Teach/Feketeszakáll és Rhys Darby, mint Stede Bonnet. Kredit: Aaron Epstein/HBO Max

A színészeket még az elnagyoltabb karakterek esetében is tökéletesen választották ki, és egytől egyig zseniálisak. Rhys Darby nem csak hasonlít Martin Freeman-re, a hobbitra, hanem még a manírjait is hozza, és senkiben nem ég annyi sötét tűz, mint Taika Waititiben – ketten együtt valami frenetikusak. Mindeközben pedig a legmenőbb pop, rock és blues számok szólnak, szakmányban.

Nem tudom, hogy Magyarországon a jelenlegi, a legfinomabban szólva is érdekesen tematizált légkörben hogyan fogja a sorozat megtalálni a közönségét (pl. az utolsó három részre változik-e majd az eredeti 16-os korbesorolás mondjuk 99-re), ölre mennek-e majd miatta a családok fiatalabb és idősebb tagjai. Ha igen, az mondjuk baj, de ha csak beszélgetést provokál a dolog, akkor az alkotók máris elérték a szándékukat.

A zászlónk halált jelent 1. évad kritika pontozó thumbnail
A zászlónk halált jelent 1. évad (Our Flag Means Death, 2022 - HBO Max)
Összességében
Én személy szerint szívből ajánlom A zászlónk halált jelent-et, csak mondjuk messze nem mindenkinek.
Rendezés
8
Színészi alakítás
10
Forgatókönyv
9
Fényképezés
9
Filmzene/Hang/Effektek
10
Taika Waititi bőrnadrágban
10
9

Friss

Bosszúra készen kritika (Do Revenge, 2022 – Netflix): Van füle, meg farka, csak a törzse hiányzik

Nagyon sok jó vígjáték létezik, amit kár lenne kihagyni, de manapság már egyre kevesebb...

Ellenbacher Ibolya és Juhász Éva: Közel vagy című kiállításán jártunk a XV. Kerületi Kulturális Örökség Háza és Helytörténeti Gyűjteményben

A XV. Kerületi Kulturális Örökség Háza és Helytörténeti Gyűjtemény rendszerint időszaki kiállításokat is szokott...

Nincs baj, drágám kritika (Don’t Worry Darling, 2022) – Nem minden az, aminek látszik

A „Nincs baj, drágám!” című filmről, valószínűleg azok is hallottak, akiket annyira nem izgat...

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...
Kovácsné
Kovácsnéhttp://kovacsne.blog.hu
Gyerekként szerény 19 alkalommal láttam a moziban a Piedone Egyiptomban című kultikus műremeket (többnyire jegy nélkül, de ez most nem tartozik ide). Azóta is próbálok rájönni, hogy bizonyos filmek bizonyos embereket miért fognak meg, miközben mások ugyanazt az alkotást nézhetetlen undormánynak tartják. Filmet elemezni matematikai módszerekkel nem tudok, vonatkozó szakképesítésem nincs. Írásaim ennek megfelelően egy szakfordító agrármérnök bevallottan szubjektív merengései egy-egy mozis élmény kapcsán (gyerekfilmek esetén a saját ivadékaim és szellemi holdudvaruk vonatkozó merengéseit is kötelességtudóan csatolom).

Hasonlóak

Sárkányok háza 1. rész kritika (House of the Dragon, 2022 – HBO Max)

A Trónok harca előzménysorozata, a Sárkányok háza augusztus 22-től lesz látható a magyar HBO...

Sandman – Az álmok fejedelme 1. évad kritika (The Sandman, 2022 – Netflix)

Olyankor szoktam magamat fiatalosnak gondolni, mikor a gyerek rákérdez, hogy mit nézek, aztán a)...

Összezárva a szörnyeteggel: Fekete madár évadkritika (Black Bird, 2022 – Apple TV+)

Augusztus ötödike óta már megtekinthető az Apple TV+-on az év egyik, hanem a legmegrázóbb...