fbpx
8.6 C
Budapest
vasárnap, március 7, 2021

A sorozat, ami életet lehel az élőholtakba: Sweet Home 1. évad (Netflix – 2020) kritika

Mint mindig, most is önvallomással kezdeném a kritikát: nagyon utálom a sorozatokat. A tévé előfizetésemet egyéb okok miatt azért mondtam le, mert akárhova kattintottam, mindig, mindenhol valaminek a folytatása ment, és ha sikerült is megcsípni valaminek az elejét, 3-4 epizód után már a falat kapartam, hogy mi a fenének kell az adott történetet a végtelenbe és még azon is túl elhúzni, mikor egy harmincperces frappáns rövidfilmben az egészet össze lehetne foglalni. Elég lesz nekem a Netflix meg az HBO Go, gondoltam én magamban naivan. Ott annyi filmet nézhetek, amennyit akarok. Aha. Ja. No hagyjuk.



A Sweet Home című koreai Netflix-sorozatot teljesen véletlenül találtam: a lányom japánul tanul, én meg csak annyit láttam, hogy az ismertetőben ázsiai arcok vannak, gondoltam, rápillantok, hátha jó lesz a gyereknek nyelvgyakorlásnak. A gyerek pontosan az emberevő szörnyekkel együtt bukkant fel a nappaliban, majd a borzadványos iszonyatosságra ügyet se vetve röhögve közölte, hogy elég rasszista hozzáállást képviselek, ha azt gondolom, hogy mindenki, akinek ferde a szeme, ugyanazt a nyelvet beszéli. Addigra viszont a Sweet Home reménytelenül beszippantott, és mint utóbb kiderült, nem csak engem. Az USA-ban pl. az első olyan koreai Netflix-termék volt, ami a nézettségi versenyben nemcsak hogy az első tízbe jutott, hanem a harmadik helyet is megszerezte, az eredeti webes képregény pedig több mint egymilliárd megtekintést kapott.

Sweet Home
Sweet Home 1.évad: Park Kyu-young, mint Yoon Ji-Su/ Kép: Netflix

A sorozat alaphelyzete unalomig ismert: beüt az apokalipszis, az emberek egy része elkezdi megenni az emberek másik részét, és egy csapat közönséges állampolgárnak valahogy túl kellene élnie a nehéz időket. Ezt a szituációt az alkotók beszuszakolják egy ronda, lepukkadt társasházba, ami eleve biztosít egy bizonyos kellemetlen, klausztrofóbiás érzést az egészhez, aztán indulhat a móka.

Miért tud működni ez az alapvetően elcsépelt sztori, és mi a koreai megközelítés titka?

A koreai megközelítés leghatékonyabb csodafegyvere maga a koreai megközelítés. Aki hajlandó a tizenéves korosztállyal érdemben szóba állni anélkül, hogy valahol a második mondat táján elsütné, hogy „ezek a mai fiatalok…”, varázslatos szubkultúrák nyomaira bukkanhat, az egyik ilyen pediglen a Korea-fétisizmus. A lányaimnak vannak olyan ismerősei, akik órákig, kizökkenthetetlenül képesek monologizálni számomra totál ismeretlen K-pop énekesek fizikai attribútumairól. Divatba jött a koreai nyelv, a koreai filmek, a koreai minden. (Dél-Koreáról van szó egyébként, Észak-Korea-fanokkal eddig nem nagyon futottam össze…) Mint megtudhattam, a koreai férfiarc csodálatosan szabályos és finom vonású, a koreai férfibőr pedig varázslatosan sima (a kapcsolódó egyéb megszerzett információkat itt most inkább nem is részletezném…).

Sweet Home
Sweet Home/ Kép: Netflix

A sorozat azonban a megbűvölt nőstény tinik statisztikai szegmensén kívül is működik. Először is az egész környezet nagyon „hangulatos”, a szó rosszabbik/jobbik értelmében. Ha egy átlag koreai lakótelepi ház tényleg olyan, mint ahogy a film bemutatja, akkor a Távol-Keleten sokan pont ugyanolyan rosszul élnek, mint a nyugaton (jé, nahát, micsoda meglepetés…), és a sorozat akár szatirikusnak is tekinthető. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy az adott helyzetekre születő, genetikailag kódolt reakciókat (félelem, düh, öröm) hogyan formálja a számunkra ismeretlen kultúra időnként nehezen értelmezhető gesztusokká. Minden posztapokaliptikus sorozat kötelező kelléke a Kevésszavú Marcona, az Emós Tini, a Kommandóscsaj, a Lúzer Felnőtt, az Önfeláldozó Hős, az Intellektuális Civilizátor stb., de ezek egy szokványos amerikai filmben akkor is teljesen másképp fognak viselkedni, ha amúgy a meghozott döntéseik egyébként szükségszerűen sokszor ugyanazok.

A film képi megoldásai ugyanezeket a be nem avatottak számára nehezen megfogható, emiatt izgató kulturális különbségeket hordozzák. Láttam egyszer a Műcsarnokban egy tajvani kiállítást: több négyzetméteres, vallási szimbolikájúnak tűnő képeken Buddha-szerű emberi alakok mellett helyenként felbukkantak ilyenek, hogy Miki egér, Batman, elöltöltős mosógép. Magyarázatot, útmutatást a kiállítás nem adott. Szemmel látható volt egy egységes és nyilván fontos szerkesztési elv jelenléte, de itt véget is ért a tudomány. Soha nem fogom megtudni, miért akarta Buddha kimosni Batmant, hasonlóképp soha nem fogom megtudni, hogy a Sweet Home-ban mi mit szimbolizált pontosan. Biztos vagyok benne, hogy a sorozatnak minimum 60 százaléka úgy suhant el az agykérgem felett, hogy meg se érintette.

Sweet Home
Sweet Home 1. évad: Kim Nam-hee, mint Jung Jae-Heon/ Kép: Netflix

Ugyanakkor mint egzotikumra szomjúhozó átlagnéző, nagy örömömet leltem a fura, hagymázas szörnyekben. Hőseinknek ugyanis nem szimpla zombikkal kell megküzdeniük, és a helyzet sem arra a klisére épül, hogy akit egy szörny megharap, az automatikusan maga is az lesz. Szörny az lesz, akit felemészt a saját belső elégedetlensége. Nem olyan egyszerű a megoldás, hogy felhúzok egy falat és kecsesen beintek mögüle a zombihordának: bárki, bármikor szörnnyé válhat, azt viszont a lelki vívódás jellege határozza meg, hogy a szörny hogy néz ki (rengeteg fenotípust bemutatnak – helyenként nem épp a legszebb grafikai megoldásokkal, de akkor is), és a létrejövő szörny még csak nem is szükségszerűen agresszív. Sokrétű és nagyon izgalmas konfliktusokat hordoz, hogy érdemes-e szörnnyé válni (elvileg a szörnyek elpusztíthatatlanok), vagy inkább próbáljuk meg megőrizni az emberségünket, de az is, hogy emberként minden szörnyet ab ovo pofán lövünk, vagy az ártalmatlannak tűnőket békén hagyjuk – vagy esetleg kíméletlenül kihasználjuk. Nem magától értetődő, hogy a Jók azok, akik pszichológiai problémáikon erőt véve ellen tudnak állni az elszörnyesedés démonának, és messze nem igaz, hogy az Okosak és/vagy az Erősek jönnek ki győztesen a krízisekből – egy sokkal bosszantóbb, ámde realistább szcenáriót követve, aki túl sokszor keveredik bajba a Gyengék megmentése miatt, az előbb utóbb Tényleg bajba kerül.

Egy ilyen komplex történet elmondása nagy terhet ró a színészekre, akik teljesen hitelesen játsszák a szerepüket – akkor is, ha helyenként, főleg a kevesebbet szereplő mellékkarakterek esetében a képregény fíling azért nagyon erős. A főszereplő, Song Kang, aki az öngyilkos hajlamokkal küzdő főiskolást („Emós Tini”) személyesíti meg, tényleg az a bizonyos zabálni valóan sima és szabályos arcú koreai tiniideál, akikről a bevezetőben értekeztem, ehhez képest viszont meglepően jó az alakítása. Őt ellenpontozza a markáns, borostás Lee Jin-wook („Kevésszavú Marcona”), mi más lehetett volna a szentem korábban, mint fotómodell és koreai romantikus filmek Humphrey Bogart-jellegű sztárja, de a szerepre megint csak telitalálat. Lee Si-youngnál kigyúrtabb nőt rég láttam, Kommandóscsaj-figurája abszolúte hihető (egy tűzoltónőt alakít, aki megpróbálja kinyomozni, mitől omlott össze az ismert világ). Az Intellektuális Civilizátort Lee Do-hyun játssza, ő az életrajza szerint az eddigiekben minden filmjében a főhős legjobb barátja volt, valószínűleg ideje volt a váltásnak.

Sweet Home
Sweet Home 1. évad/ Kép: Netflix

A sorozat „horror” címszó alatt fut, de nekem valahogy nem tűnt se túl véresnek, se túl ijesztőnek. (A legtöbb vérkép azzal kapcsolatos, mikor az embereknek a szörnnyé alakulás kapcsán elered az orra vére.) A látványvilág inkább meseszerű és szimbolikus, az anime-kedvelők például semmilyen brutálisan szörnyűt nem fognak benne találni. (Legfeljebb a kalapáccsal szétvert fejű embert. Az mondjuk tényleg kicsit erős, de ha leátlagoljuk 10 részre, akkor elmegy.) Ja, és IMÁDTAM az intro-rajzfilmet. Ezek a kis animációk a kellően bombasztikus zenével minden ilyen sorozatban a gyengéim.

Sweet Home
Sweet Home 1. évad: Sang-ho Kim, mint Han Du-Sik/ Kép: Netflix

Ne higgyük, hogy a Sweet Home tökéletes, mert nem az. A sztoriban vannak bizonyos vérlázító logikátlanságok, ezek közül a legtöbb azzal függ össze, hogy képtelenek belőni, pontosan mikortól és mennyire elpusztíthatatlanok a szörnyek, de az is rejtély, hogy az emeleten tartózkodó szörnyek (nagyon kevés kivétellel) miért nem jönnek le, illetve a kint tobzódó szörnyek miért nem jönnek be. Egyes szereplők (főleg az Intellektuális Civilizátor) esetében sokszor rejtély, hogy az addigiakkal homlokegyenest ellenkező jellegű döntéseik mögött a forgatókönyvírók lustasága, valamilyen kötelező koreai népmesei elem vagy egyéb azonosíthatatlan tényező áll. Az első évad 10 epizódból áll, és kb. a hatodik körül veszíti el a lendületét, itt valószínűleg pontosan ebből az okból jön egy szerintem teljesen szükségtelen fordulat, ami felpörgeti az eseményeket és kiirtja a karakterek legnagyobb részét, majd az utolsó két epizód ismét többé-kevésbé működőképes, és a végén csak sikerül felkelteni a várakozást az egyelőre még nagyon bizonytalan második évad iránt. (A Netflix még nem kötött rá szerződést az alkotókkal).

Én személy szerint nagyon sajnálnám, ha a történet a felénél-harmadánál abbamaradna. Pedig, mint említettem, amúgy nagyon utálom a sorozatokat.


Kovácsné
Kovácsnéhttp://kovacsne.blog.hu
Gyerekként szerény 19 alkalommal láttam a moziban a Piedone Egyiptomban című kultikus műremeket (többnyire jegy nélkül, de ez most nem tartozik ide). Azóta is próbálok rájönni, hogy bizonyos filmek bizonyos embereket miért fognak meg, miközben mások ugyanazt az alkotást nézhetetlen undormánynak tartják. Filmet elemezni matematikai módszerekkel nem tudok, vonatkozó szakképesítésem nincs. Írásaim ennek megfelelően egy szakfordító agrármérnök bevallottan szubjektív merengései egy-egy mozis élmény kapcsán (gyerekfilmek esetén a saját ivadékaim és szellemi holdudvaruk vonatkozó merengéseit is kötelességtudóan csatolom).

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Hírdetés

LEGFRISSEBB

Megnyílt a Bethlen Téri Színház pályázata újcirkuszi és online előadások létrehozására

A Bethlen Téri Színház ismét meghirdeti a Találkozások tehetségprogram színházi alkotói pályázatát. Idén, alkalmazkodva a jelenlegi körülményekhez, ONLINE színházi vagy összművészeti produkciók létrehozására adhatják...

Megérkezett a Lupin 2. évadának első előzetese

A héten tették közzé a Netflixen a Lupin sorozat második évadjának teaserét. Az első évad szerethető tolvaj igazságosztója sokunk szívébe belopta magát, és egy...

Szuperhős történetbe burkolt terápia: WandaVízió minisorozat (WandaVision – Disney+, 2021) kritika

Minden hibája ellenére az MCU legnagyobb erőssége, hogy képes tanulni a hibáiból és több-kevesebb sikerrel meg is próbál javítani azokon. Ezáltal már többször mondtam...