2019-ben nyílt meg a budapesti Dohány utcában a Metal Art Gallery elnevezésű bemutatóterem.
Ezen a különleges kiállításon fém hulladékokból, főként autó alkatrészekből készített alkotások várják látogatóikat. A külföldről érkezett művek valószínűleg nagyon inspirálják a magyarországi trash art (hulladék művészet), vagy upcycling (kreatív újrafelhasználás) elnevezésű törekvést is.
Sok más kezdeményezés van már hazánkban, mely a felgyülemlett és feleslegesnek ítélt tárgyak ilyen módon történő felhasználását célozza meg, és ez a művészetekre is kiterjed. Egyre többen gondolnak arra, hogy a kidobandó, selejtesnek ítélt dolgokból művészi kreációkat hozzanak létre.
Most, amikor a 4. ipari forradalmat éljük (sokak szerint az ötödiket), a hulladék fogalma új értelmet nyer. Az okos otthonok eszközei, a telefonok, és televízió készülékek rengetege kerül a szeméttelepekre. Sok esetben a kidobott tárgyakat nyersanyaggá alakítják át, de néha másodlagosan használják fel őket. Ez az úgynevezett „recycling”, mely lehet értéknövelő, vagy értékcsökkentő folyamat. Olykor-olykor pedig születik olyan megoldás is, mely a művészetben teljesedik ki. Ilyenkor a sok szemét más kontextusban érvényesül, és ebben az esetben nyilvánvalóan értéknövelő felhasználásról beszélhetünk.
A Metal Art Galleryben olyan szobrokat mutatnak be, melyeknek nagysága több esetben nagyobb két méternél. A műalkotásokat Thaiföldön állítják össze. Létezik ott egy hatalmas múzeum, a Ban Hun Lek, (Transformers), ahol egy Pairote Thanomwong nevű művész már 2001 óta készíti sajátos fémszobrait. Ezek még monumentálisabbak mint a szóban forgó műalkotások. Ő kisebb méretben is forraszt és szerel különféle produktumokat, kifejezetten külföldre szánva azokat.
Aki szereti a horror, a sci-fi, na meg a fantasy műfaját, élvezni fogja ezt a budapesti bemutatót. A teljesebb élményhez hozzájárulnak azok a filmzenék, melyek a háttérben szólnak. Még izgalmasabb lesz a hatás az egyedi falfestések miatt. A színes fények pedig kihangsúlyozzák a művek egyediségét, és jellemzőit, például Alien hatalmas figurája vörös fénnyel megvilágítva igen rémisztő lehet.
De azoknak is tetszeni fog a tárlat, akik szeretik az állatokat, és a meséket. Egy hatalmas tigrisfej száján át kell ugyanis belépnünk az első terembe. Ő az Aladdin című rajzfilmből ismert Tigrisisten, aki a kincses barlangot őrzi.
A másik sarokban Megatron áll, az autobot, hátán egy fegyverrel, mely levehető, és kipróbálható. Űdongó egy hintát tart a kezében, amelyre rá lehet ülni. Akinek pedig kedve van, lovagolhat az Orrszarvún, de ugyanezt megteheti Kéken is, a Jurassic Worldből ismert velociraptoron.
A Félember egy Marseilles-i minta alapján készült. Bruno Catalano munkája ez, és több hasonló műalkotása van az utcákon, melyek azt jelképezik, hogy az élet nem mentes hiba és kár nélkül; továbbá ha elutazunk valahová, ott hagyunk egy darabot magunkból. Legalábbis az információs táblán ez olvasható, és eredeti alkotója szerint is így van.
Alien, aki xenomorf lény a sci–fi horror filmekben, több példányban is szerepel, például egy dohányzóasztal lábaként is funkcionál. A fantasy filmek Sárkánya (Trónok harca, Sárkányok háza) – ha nem is okád tüzet – nagyon élethű, de ezt mindegyik „filmszereplőről” el lehet mondani. Az ugyanezen sorozatokból ismert vastrónba bele lehet ülni, akárcsak a Skorpió trónba. Ha pedig fényképezkedni akarunk, az sem tilos, sőt, kifejezetten ajánlott.
Természetesen több állatfigura és fémszörny van, amelyről nem írtam, de legyen ez meglepetés azoknak, akik el szeretnének látogatni ide. Az itt bemutatott kisebb és nagyobb figurák meg is vásárolhatók, de ki is lehet őket bérelni. Azt hiszem, mindenkinek lehet legalább egy kedvence, amiért érdemes lehet ide ellátogatni.