Bosszúállók. Multiverzumok. Marvel. Quantumtér. Scott Lang és családja. Érdekes egy univerzum ez a képregényes világ és azok filmre vitelei. Megosztó mint a Halálos iramban saga vagy a Vámpírnaplók. Van aki szereti, van aki gyűlöli, de semmiképp sem közömbös senkinek. Hangyával először 2015-ben találkozhattunk saját önálló filmjében. Paul Rudd, mint Scott Lang kiváló választás volt erre a szerepre a humora, és lazasága miatt. Arról nem is beszélve, hogy drámai alkotásokban is tudja brillíroztatni tudását.
Az igazság az, hogy én ettől a karaktertől sosem voltam elájulva. Egyszerűen mindig eltörpült nálam a többi Bosszúállóhoz képest minden téren és sose tudtam kiemeltként kezelni, hanem mindig mellékszereplőként tekintettem rá. Mégis itt van, immár a harmadik Hangya filmmel.
A sztoriról röviden annyit, hogy a kvantumvilágban játszódik, ahol Janet harminc évet töltött, és most újra szembe kell nézzen a múlt árnyaival és ki kell javítsa a hibákat és a kárt amit okozott ebben az univerzumban. Ebbe a különleges birodaloba magával rántja egész családját is (Scottot, Hanket, Cassy-t, és a lányát, Hope-ot) önhibáján kívül.
Látványban az alkotás pazar volt, mint az eddigi összes Marvel mozi. Csak úgy tátottam a számat némely jelenet és képsor láttán. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy az eddigi mellékkaraktereket, mint Scott lányát, vagy Janetet kicsit feljebb emelték, és megosztott játékidőt kaptak szinte a főszereplőkkel. Kang, a hódító méltó utódja lett és lesz Thanosnak, ahogy Jonathan Majors is, mint a legyőzhetetlen multiverzum utazó gonosz.
A történetben kellően vegyültek a drámai és humoros elemek, sok (néhol már bántó kameramozgásokkal) akcióval fűszerezve. Az első húsz perc nekem az olyan nagy klasszikusok képsorait és karaktereit idézte, mint a Star Wars, vagy az Űrgolyhók és ezt nem jó értelemben írom.
Kicsit kipukkadt lufinak éreztem ezt a filmet, és sokkal, de sokkal jobban felvezethették volna a Marvel Univerzum következő fázisát. Meglátjuk a folytatást.
