Galambok: van, aki szereti őket, és van aki nem. Az öreg nénik imádják etetni ezeket a kis állatokat a nagyvárosok terein, utcácskáin. A cicákon és az énekesmadarakon kívül a galambok is hozzátartoznak a nagyvárosokról kialakult képhez, és együtt él velük az ember.
Sok esetben jelképként szolgálnak. Így például a fehér galamb a katolikus vallásban a Szentléleké. Picasso pár vonallal ábrázolta, és mint a béke szimbólumát örökítette meg. Ám legrégebben az Ószövetségben bukkan fel, mikor Noé az özönvíz bárkáján utazott, és hogy lássa van-e már szárazföld, eleresztett egy galambot. Az visszatért, mégpedig egy olajággal, és innen tudta Noé, hogy van már hol kikötniük. A kiállítás ismertetőjében viszont a boldogság kék madaráról beszélnek.
Szabó Ágnes festőművész nem a közkedvelt fehér galambot, hanem a kékeszöld postagalambot állítja középpontba. A postagalamb mindenhonnan hazatalál, és talán ezt az üzenetet is közvetíti ez a tárlat. A kék színek nyugalmat közvetítenek, a zöld pedig a természet leggyakrabban előforduló színe.
Gyönyörű, részletes és hibátlan geometriájú szárny ábrázolásokat láthatunk a vásznakon. Fennkölt és transzcendentális aurájuk van, és az angyalok jutottak eszembe ezekről. De a szabadságot is jelképezhetik.
Sajnos azonban a kiállítás egy része csalódást okoz. Néhány rongyos, önmagában a levegőben lógó vászon slendrián benyomást kelt, és nem azt közvetíti, amit a festő akart. Jópofának is tűnhet ez a fajta kiállítási mód, de nekem nem jött át, a festményeket ugyanis nem látni rendesen. Úgy hiszem, hogy sokkal jobban meg lehetett volna rendezni ezt a tárlatot, mely keretein belül művészetpedagógiai foglalkozást is tartanak.
A bemutató január 31-ig tart.
