A Dark Horse Comics név nem biztos, hogy mindenki számára ismerősen cseng, hiszen a Marvel és DC mellett nem tudott annyira sikeressé válni, mivel inkább az elvontabb, brutálisabb hangvételű szériáknak adott otthont mindig is. Ennek ellenére, azért vannak populárisabb címeik is, mint például az Umbrella Academy, a Sin City, a 300, vagy épp a Hellboy. Ezek közül is a legismertebb és legtöbbet adaptált művük az utóbbi, aminek a mostani film már a harmadik feldolgozása.
Hellboy (David Harbour) éppen Mexikóban vakációzik, amikor apja, Broom professzor (Ian McShane) haza hívatja mondván közeleg az apokalipszis. A megbízás pedig igencsak egyszerű: meg kell találnia és le kell győznie Nimuét (Milla Jovovich), aki el akarja pusztítani az emberiséget. Ezért Hellboy kénytelen Angliába utazni, ahol két segítőt is kap maga mellé Alice Monaghan (Sasha Lane) és Ben Daimio (Daniel Dae Kim) személyében, így ők hárman lesznek azok, akik próbálják minden erejükkel megállítani a közelgő világvégét.
Ebben az alaptörténetben minden meg van, ami egy sikeres fantasy/horror képregény adaptációhoz kellhet: boszorkányok, varázslók, óriások, mitológiai lények (Baba Yaga, Gruagach), pokolbéli lények, brutalitás és monumentális harcok. De, valahogy a Hellboy mégis csak mellé ment. Ugyanis Andrew Cosby forgatókönyvírónak sajnos nem sikerült ezt az egész koncepciót egy koherens egésszé varázsolni. Ezért a teljes film olyan, mintha random ötletek tárháza lenne, mondván dobáljunk bele mindent a képregényekből, amit tudunk, csakhogy autentikus feldolgozás legyen. A történetet is, amikor már lassan unalomba fulladna egy megalapozatlan, mondvacsinált húzással lendítik tovább, amit a későbbiekben sem magyaráznak meg, vagy, ha mégis, akkor azt úgy teszik, hogy a néző próbálja szégyenérzetében elásni magát. A poénok többsége szintén erőltetett és, ami ülne az is inkább csak jópofa és megmosolyogtatja az embert nem pedig megnevetteti.
Nem véletlenül lett az alkotás 18-as besorolású, hiszen töméntelen mennyiségű brutalitást ígértek a készítők és ezt meg is kapjuk, de sajnos ezzel is átesnek a ló túl oldalára. Olyan szinten brutális és groteszk minden egyes jelenet, hogy attól egy idő után már öncélúvá válik az egész film. Indokolatlanul mutogatják, ahogy emberek szakadnak szét, roppannak össze úgy, hogy ez a történetet egyáltalán nem szolgálja, hiszen ilyenkor nem is halad előre a sztori csak a gore montázsok peregnek egymás után. Ez pedig meglepő módon, annak a Neil Marshallnak köszönhető, aki, azért elég jól koreografált és ötletes öldökléseket, valamint csatajeleneteket tud rendezni, ahogy arról tanúbizonyságot is tett a Trónok harca egyes epizódjai során. Sajnos itt harcból alig kapunk valamennyit, de azok legalább valamilyen szinten jól vannak megcsinálva. Az alkotás legnagyobb meglepetése azonban az, hogy David Harbour mennyire jól működik, mint Hellboy. Laza, erős és olykor vannak vicces megmozdulásai is. Látszik, hogy lubickol a szerepben és sikerült magáévá tennie ezt a karaktert.
Hiába az eltelt idő, sajnos ez a Hellboy nem az az adaptáció, amire tizenegy éve tűkön ülve vártunk. Nem sikerült megütnie a Guillermo del Toro által készített, 2004-es első és 2008-as második rész szintjét sem, sőt még jócskán alul is múlta azokat, viszont David Harbour méltó utódja Ron Pearlmannek. A film végén van két stáblista utáni jelenet is, ami azt bizonyítja, hogy nagyon magabiztosak és ambiciózusok voltak a készítők a film sikerét illetően. Bár a végeredményt látva nem feltétlenül lesz ezeknek funkciójuk a jövőre nézve…
