Paolo Genovese (Teljesen idegenek, A hely) egy időtől szabdalt romantikus párkapcsolati filmmel jelentkezik a hazai mozikban március végén. A Szuperhősök-ben nincs misztika, nincs egyetlen szuperképesség, sőt, semmi olyasmi, amitől az átlagos néző vérnyomása megemelkedne. Mégis érdekes, és akik szeretik a romantikus, drámai elemeket is felvonultató filmeket, azok számára akár maradandó élményül is szolgálhat.
A film egy emberpár távolságokkal, szakításokkal, újra összeborulásokkal teli párkapcsolatát követi végig. Marco egyetemi fizikatanár, racionális, két lábbal a földön áll. És mivel a végletek talán tényleg vonzzák egymást, megismerkedik egy ízig-vérig művészi életet élő, utcai rajzolással foglalkozó nővel, Annával. Az ismertségből kapcsolat lesz, a kapcsolatból pedig buktatókkal teli hosszú együttélés.
A történetet tulajdonképpen ennyiben össze is lehet foglalni, ha nem akarunk elárulni belőle lényeges részeket. A film mintegy 100 perce azonban ennél sokkal hosszabbnak tűnik, és ennek oka a tálalásban keresendő.
Marco és Anna kapcsolatának epizódjait Genovese időszeletekben nyújtja felénk. Az egyik jelenetben a kapcsolat elején járunk, majd a végére ugrunk, hogy aztán egy másik szakaszban találjuk magunkat. Az időt frizurák, szakállak, ruhák jelezik, és ez egyáltalán nem válik bántóvá, vagy zavaróvá a történet alatt. A néző fejében szépen lassan áll össze a kép, egyes epizódokra csak utalás történik, mely eseményt csak jóval később pillanthatjuk meg a vásznon. Hogy mi ennek a szaggatott, szétszabdalt, epizodikus szerkesztésnek az oka, azt maga a sajtóvetítésen jelen lévő rendező mondta el a feltett kérdések során: „Az időt akartuk ábrázolni, annak rövid, megismételhetetlen jellegét, azt, hogy gyorsan telik, és ha nem ragadjuk meg a pillanatot, akkor úgy múlik el, hogy akár soha többé nem jön vissza.”
A film Szuperhősök címmel kerül vetítésre, mely egyszerre két jelentést is hordoz magában. Az egyik közvetlenül a történetre utal. Anna, akinek végül képregény-rajzolóként sikerül elhelyezkednie egy kiadónál, folytatásos történetbe kezd, melynek címe Szuperhősök. Egy olyan (valóban szuperhős) emberpárt rajzol meg hétről-hétre, akik párkapcsolatban élnek. A képeken természetesen Anna és Marco saját kapcsolatának napos és (főként) árnyas oldalai elevenednek meg. Éppen ezért a cím magára Annára és Marcora is vonatkozik, akik bár nem tudnak repülni, vagy falakat áttörni, és a szó semmilyen értelmében nem szuperhősök, mégis szerelmükkel, démonaikkal, kétségeikkel, érzelmeikkel éppúgy megküzdenek, mint ahogy Batman küzd meg Jokerrel.
A film romantikus dráma besorolást kapott és ez jó jellemzője annak, amit a néző átél a mintegy 100 perc alatt. A megfelelő átéléssel játszó színészeknek (Jasmine Trinca, Alessandro Borghi), az érdekes történetvezetésnek köszönhetően számtalan romantikus jelenettel gazdagodhatunk, miközben nem egy olyan drámai elemmel is szembesülhetünk, melyek egy romantikára nem annyira fogékony néző számára már a klisé és a „jaj, ne már!” kategóriát ütik meg. Ezért a film tényleg azoknak javasolt, akiket nem rettent el, sőt vonz, a romantika és a kiszámítható (szappanoperákat idéző) drámai elemeket felsoroltató film. Számukra ez az alkotás igazi csemege lesz, mint ahogy azok számára is kellemes emlék marad, akik képesek eléggé beleélni magukat egy történetbe ahhoz, hogy ne zavarják őket a nyíltan, sőt, tudatosan hatáskereső jelenetek, melyeknek kifejezett célja az volt az alkotók számra, hogy kimondjuk magunknak: kevés az időnk, használjuk ki azt, szeressük egymást, mert ami elmúlt, az már nem jön vissza.
