Remek felütéssel kezd Bergendy Péter horrorja. Tomás (Klem Viktor – A Viszkis) az első világháború utolsó zajlásában majdnem életét veszti. Egy fiatal lány szólongatja, miközben mozdulatlan teste felett még javában folynak a harcok, haláltusája csendes. Belső vívódását a ketté osztott színvilág hívatott érzékeltetni. Menjen és hagyja maga mögött e rideg világot, vagy maradjon a túlvilági szépségű kislány unszolására.
Hogy végső soron ő dönt-e saját sorsáról, azt nekünk kell eldöntenünk, de filmünk főhőse hirtelen újra fellélegzik és segítséggel ugyan, de kikerül a gödörből. Úgy értem a gödörből, amibe addig a holtakat gyűjtötték.
Az első világháború sok emberéletet követelt, de fellélegezni sem volt idő, már tizedelte a lakosságot a spanyolnátha is, szóval nem is tűnt rossz megélhetésnek post mortem fotósnak lenni, azokban a vészterhes időkben. A halál torkából visszatért és addig is a pusztulással kvaterkázó Tomás-nak meg sem kottyan az elhunytak sminkelése, hullamerevségüket hétköznapi pózba rendezése, majd egy utolsó fotó készítése az itt maradt rokonoknak.
Végül Anna töri meg Tomás közönnyel átitattot, monoton hétköznapjait, mikor a vásárban – ahol ő épp képet készít egy spanyolnáthában elhunyt kislányról, családi körben – feltűnik és elhívja őt a szülőfalujába, ahol ugyancsak sokan vesztek oda a járvány következtében. De mivel fagyott még a föld, így temetni nem tudják őket. Kiváló ötletnek tűnik a szolgáltatása, hogy a családtagok egy utolsó, az élet illúziójával teli képet kaphassanak elhunyt hozzátartozóikról.
Tomás elvállalja a munkát, mert Anna pontosan úgy néz ki, mint a lány a halálközeli látomásában. Remélhetne egy nagyobb bevételt is ettől a kitérőtől (amúgy a vásárral haladna tovább), de őt a kezdetektől az a furcsa, Annához fűződő kötelék érdekli, ami végső soron itt marasztalta őt.
A faluba érkezve, rögtön baljós dolgok történnek és már az első este gyanús hangok ébresztik Tomást, amit meglehetősen félelmetes és megmagyarázhatatlan jelenségek követnek.
Erről próbál másnap némi információt szerezni, de az itteniek már-már blazírt nyugalommal tűrik a paranormális eseményeket.
Mondjuk nem mindenki. A rendre felbukkanó, vászonzsákot fejükön hordó emberek kissé ijesztőek és a védekezési mechanizmust nem is fejti ki senki, de betudtam egy már általam nem ismert népi hiedelemnek.
Megkezdődnek a fotózások, sűrűsödnek a túlvilági események, míg Tomás ki nem deríti, hogy mit is keres ő tulajdonképpen ott. A faluban és úgy egyáltalán az élők között.
Bergendy filmje igenis jó alapokra építkezett. Ez a dermesztő mese mindaddig hihető és izgalmas, míg építi saját világát. Felállítja önnön szabályrendszerét, de sajnos már a film egyharmadánál voltak bosszantó reakciói az embereknek.
Anna egyszerre felnőtt és gyerek. A halál arcába kacag, de teljesen gyerekesen reagál Tomás egyes tetteire. A falubeliek félnek, de mégsem. Helyzettől függ. Tomás éjszaka hangok után kutat egy idegen házban és szépen becsukja maga mögött az ajtót! Az ajtót, amin esetleg majd menekülhet, ha a zaj forrása arra készteti.
Főszereplőink építkeznének, karakterfejlődnének, de a rejtély kibogozásán kívül semmilyen feladatot nem kapnak, így sajnos csak kicsit lesz több a jellemük és kapcsolatuk két dimenziósnál.
Bár az utolsó percekben felvonultatott megannyi installáció, igencsak megkapó volt számomra.
Kár, hogy annak is csak a szépség maradt minden funkciója.
Számomra kicsit túl nagy falattá vált a film mondanivalója, saját maga számára.
Éreztem a főszereplők éteri kapcsolatának fontosságát. Ahogy azt is, hogy Bergendy végső purgatóriumában mennyi szépség, mennyi báj van. Az odáig vezető út kicsit rögös, kicsit túl kanyargós és talán nem is tudunk meg mindent, amit szeretnénk, de az első magyar horror mindenképp megérdemli a nagyvásznat.
