Az új, Magyar filmek a Netflixen rovatunk első darabjaként az Antal Nimród által rendezett, igaz történeten alapuló A Viszkis című film kerül bemutatásra, amely 2017-ben debütált a mozikban. A főszereplője az akkor még Színház- és Filmművészeti Egyetemen színművészetet hallgató Szalay Bence, aki csak a film bemutatását követő második évben diplomázott le a Zsótér Sándor és Börcsök Enikő által vezetett osztályban.
A film nagy visszhangot vert Magyarországon kívül is: készült hozzá német és francia szinkron, valamint több országban (többek között az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Olaszországban) az eredeti, magyar hangsávhoz készült az adott ország anyanyelve szerint feliratos változat. A magyar vélemények viszont megoszlóak; a többség szerint kiváló alkotás, ám akadnak olyanok is, akik felháborodtak a tényen, miszerint egyáltalán nem látják értelmét annak, hogy egy bűnözőről filmet forgassanak.
Ám én azok mellett állnék ki, akik szerint remek darab A Viszkis, hiszen a film közelről sem élteti a főszereplőt, az ő gaztetteit pedig semmikép sem. Sőt, Ambrus Attila szemszögén kívül betekintést nyerhetünk az őt vallató nyomozó nézőpontjába is, aki kicsit sem kímélve a rablót, káromkodva ordítja a szemébe az őt méltató és hőssé avató médiával szöges ellentétben álló véleményét.
A film jelenének nagyrésze a Gyorskocsi utcában lévő börtönben játszódik, ahol a rablót az előbb említett nyomozó, Bartos László (Schneider Zoltán, X – A rendszerből törölve) vallatja. A dohos, fénytelen, cigarettafüstben úszó irodában a főszereplőt és a nyomozót az íróasztalon kívül a kettejük közt kialakult, tapintható feszültség választja el. Bartos László haragjától és Ambrus Attila daccal teli, önelégült mosolyától, valamint össze-összevillanó tekintetüktől csak úgy lüktet a helyiség. Sértések, fenyegetések, haragos szavak és pökhendi válaszok kereszttüzében láthatjuk a két karakter arckifejezését, amik a legminimálisabb teatralitást is mellőzve, szimplán természetes és meggyőző mivoltukkal többet mondanak a kimondott szavaknál is. A megkeseredett nyomozó ügyet sem vet Ambrus történeteire – amivel a nézőt visszarepíti a múltba, ezzel magyarázva el kisgyerekkora traumáinak felnőttkora kilengéseibe torkolló életútját –, hiszen az ő célja mindössze annyi, hogy mindent, amit csak lehet, rákenjen a rablóra (még ha azok a vádak koholtak is) és élete végéig börtönbe csukassa.
Ambrus Attila múltjába belecsöppenve végigkövethetjük egy, az életet megsínylő, ám a jobb élet reményében az etikusságot megtagadó férfi sorsát, aki találékonyságával és belevalóságával a romániai árvából nagystílű fenegyerekké válik. Bolhapiacról beszerzett parókával, műbajusszal és (eleinte) játékpisztollyal járja Budapest utcáit, hogy aztán postákba, takarékszövetkezetekbe és bankokba berontva pénzzel teli sporttáskával távozzon, amit a jégkorongedző által ideiglenesen kölcsönadott lakásának sütőjébe pakolhasson és azt mind egy szálig elköltse. Utazásokra, autóra, finom ételekre, szerencsejátékra és szíve hölgyének elkápráztatása érdekében szervezett randevúkra.
A sokáig felfedetlenül maradó személyazonossága körüli hírnév hamar a fejébe száll, egyre több és nagyobb volumenű rablást hajt végre. Ugyanis az első sikeres műveletét követően az elrabolt pénz hamar köddé válik, s nem hajlandó lemondani a számára szokatlanul pompás életszínvonalról. Ám kis idő elteltével nagyobb bankok kifosztását tervezi, ehhez viszont szüksége van egy tettestársra is; ekkor jön a képbe a jégkorongedző fia, Bota Géza (Klem Viktor – Mindenből egy van). De hamarosan kiderül számára, hogy az eggyel több fő csak több lebukási lehetőséggel jár.
A nyomozó és a rabló arcán lejátszódó lelki drámákon kívül helyet kapnak látványosabb folyamatok is: a film bővelkedik menekülésben, szökésben, autós üldözésben, valamint mozgalmas és izgalmas akciójelenetekben. A rendőröket ügyesen kicselező, ravasz Ambrus Attila híre hamar bejárta Magyarországot, s ennek remek reprezentációi az alkotásban a tőle kissé rettegő, ügyetlen rendőrök műveletei. A film pikantériája pedig az, hogy a Viszkis és társa az egyik rablás helyszínéről menekülve egy taxiba ülnek, melynek sofőrjét az igazi Viszkis alakítja, akinek bár csak néhány szónyi dialógust írtak, mégis elképesztően ironikus és humoros a tény, miszerint maga Ambrus Attila is szerepet kapott az alkotásban.
S hallhatjuk Szalay Bence szájából, hogy a különböző nemzetek másfajta kifejezéseket használnak a vagyonszerzésre: az amerikaiak csinálják, a franciák nyerik, a magyarok pedig keresik a pénzt – eközben a budapesti ételes bódé melletti szemetesben egy hajléktalan keres élelmet –, mire későbbi társának, Bota Gézának azt mondja, hogy ő inkább elvenné másoktól a keresés helyett. Hiába járt harminc alkalommal sikerrel és hiába volt jó abban, amit csinált – ezt a nyomozó orra alá is dörgöli –, mint minden gazfickónak, neki is bűnhődnie kell. S bár először sikerül megszöknie az előzetes letartóztatásból, végül mégis elkapják és kénytelen letölteni büntetését. Ám jó magaviselet miatt öt évvel hamarabb kiengedik, és a börtönben kitanult kerámiamesterséggel áll utána munkába, amit a mai napig űz.
A film zárásaként pedig a fegyházból szabadult Viszkis látható, aki fáklyák és busójelmezbe öltözött alakok között egy kirakodóvásárban ül kerámiái mögött, a háttérben pedig sejtelmesen felvillan egy bank világító logója. Ambrus pedig mosolyog. De hogy nosztalgiaképp vagy azért, mert újabb tervet eszelt ki, az nem derül ki…
