Bevallom, elég szkeptikusan álltam a filmhez. Tudva, hogy a főszerepet Liam Neeson kapta, arra számítottam, hogy a tőle megszokott szerepekhez méltóan majd a Messiás szerepében tetszelegve szétrúgja mindenki hátsóját és szigorú tekintettel, egy pisztollyal a kezében olyan játszi könnyedséggel menti meg valaki életét vagy esetleg az egész világot, mintha egy normális ember esetében arról lenne szó, hogy beleharap egy almába. Gondoltam, nem lehet továbbragozni ezt a Neeson-témát. Aztán megnéztem a filmet és kellemeset csalódtam.
Ugyan a szerepfelosztással nem lőttem mellé – hiszen nyilvánvalóan Neeson homlokára kábé az Elrabolva óta rá van ragasztva a „rettenthetetlen és legyőzhetetlen akcióhős” cetli –, mégis teljesen élvezhetőnek, sőt, kifejezetten jónak találtam az alkotást. Megvolt a tipikus „jó zsaru-rossz zsaru” felállás, ám ezt a Becsületes tolvaj tudta még árnyalni is, hiszen nemcsak csupán jóról és rosszról beszélhetünk e film esetében, hanem mondjuk kifejezetten gonoszról, a jobb élet reményében a bűn felé hajló, morális fél-rosszról, az ex-rosszról, aki a szerelemért felhagyott a sötét ügyletekkel, illetve a pesszimista, cinikus jóról.
Manapság egy velejéig romlott, hatalomért és pénzért küzdő emberekkel teli akciófilmből sem hiányozhat a szerelmi szál, így sejthető volt, hogy itt is felbukkan a nő. Lottóznom kéne – gondoltam én, aztán a következő tippem az volt, hogy a főszereplő oldalán felbukkanó hölgyemény valószínűleg egy sekélyesen felépített karakter lesz, kettejük szerelme pedig meglehetősen klisés. Aztán hamarosan bebizonyosodott, hogy bár a nő Neesonhoz képest mellékszereplő volt, így nem kapott túlságosan nagy hangsúlyt, mégsem egy kétdimenziós hőst láthattunk, hanem egy egészen jól felépített, kicsit sem passzív karaktert. Az pedig részemről hatalmas pirospont volt, hogy nem akarták a cselekményt átbillenteni ásó-kapa-nagyharang, illetve boldogság-eljegyzés-lagzi-mindenkiboldog-happyend hangulatú, elcsépelt irányba, hanem a szerelmi szál igencsak diszkréten lett kezelve és nem vonta el teljes mértékben a figyelmet a lényegről.
A történetet tekintve is értek meglepetések, hiszen egy nagyon izgalmas cselekmény bontakozott ki, és bár a hollywoodi filmremekek esetében általában kiszámítható a végkifejlet, a Becsületes tolvajnak mégis sikerült kiváltania belőlem izgulást. Nyilván, egy akciófilmhez méltóan nem volt hiány autós üldözésből, lövöldözésből, menekülésből és ablakon kiugrásból sem, ám a film szolgált több komikus helyzettel is, amik bár oldották a feszült pillanatokat, mégsem rombolták le teljesen az atmoszférát.
Miután helyreállt a rend és mindenki megbűnhődött, a film még egy kis humort megengedett magának, amivel egy megnyugtatóan könnyed befejezést kaphattam, ezt pedig egy elégedett bólintás kíséretében meg is mosolyogtam – hiába kapott úgymond függővégű lezárást, mégis teljes egésznek éreztem az addig történtek függvényében.
