vasárnap, február 25, 2024

Egy film szakértőknek: Oppenheimer (2023) kritika

Előzetesen érdemes megjegyezni, hogy a film jó. Sőt, kiváló. De nem mindegy, hogy ki ül be rá, mert akár csalódást is okozhat. Méghozzá atomi csalódást. 

A Nolan által írt és rendezett film alapjaként a 2005-ben megjelent Kai Bird és Martin J. Sherwin által fémjelzett “Amerikai Prométeusz” című életrajzi könyv szolgált. Nolan alkotói szabadságát kihasználva vett ki részeket a műből és egészítette ki azt saját kutatásaival, hogy a Manhattan Terv vezetőjének olyan élénk és sokrétű portréját vihesse vászonra, mely emlékezetes és méltó tisztelgés a XX. század egyik legmeghatározóbb embere előtt. 

A film pedig maradéktalanul teljesíti ezeket az elvárásokat. Részletes és élénk képet fest Oppenheimer korai karrierjéről, politikai nézeteiről, szerelmeiről, és viszonylag gyorsan juttatja el a nézőt addig a pontig, amikor megbízzák a Los Alamosban létrehozott projekt vezetésével. Innentől meglehetős pontossággal kísérhetjük figyelemmel a tudósok versenyfutását az idővel, a világháború és a politika által rájuk kényszerített nyomást, melynek árnyékában egyre keményebben dolgoztak azért, hogy létrehozzák az emberiség egyik lenagyobb és egyben legszörnyűbb tudományos eredményét. 

Oppenheimer kritika
(B-J): Florence Pugh, mint Jean Tatlock és Cillian Murphy, mint J. Robert Oppenheimer az Oppenheimer című filmben. Kredit: © Universal Pictures.

Találkozhatunk Szilárd Leóval, Teller Edével, Heisenberggel, Einsteinnel, Bohr-al és sok más Nobel díjassal. Felvonul előttünk a tudományos világ színe-java. És ezzel párhuzamosan találkozhatunk a kort meghatározó politikai áramlatokkal és légkörrel is. Ennek apropója, hogy a világ egyik leghíresebb emberét – mint annyi sok tudóst és művészt – sarokba szorította, meghurcolta és megalázta a 40-es és 50-es évek antikommunista hisztériája és tudományos féltékenysége. 

Oppenheimer kritika
Robert Downey Jr., mint Lewis Strauss az Oppenheimer című filmben. Kredit: © Universal Pictures.

Nem árulunk zsákbamacskát, ha egy egyszerű megállapítással foglaljuk össze a film két fő motívumát: Oppenheimer és az atombomba. Oppenheimer és a vizsgálóbizottság előtti meghallgatás. A két sík képileg is elhatárolódik egymástól. Amikor a meghallgatást és politikai boszorkányüldözést látjuk, akkor a kép fekete-fehérre vált. Amikor Oppenheimer életéről van szó, akkor jelennek meg a színek. De az összefüggések itt nem állnak meg. Villanásszerűen látunk képeket Oppenheimer belső világából, tudatának mélyebb rétegeiből, sőt, néha más szereplők képzeletének „kameraállásából” is megszemlélhetjük a világot. Ezek a kis torzulások váratlanul jelennek meg, és kissé áthangolják, személyessé teszik a történéseket. De mindez csak epizódszerű, és mintha találomra lenne meghatározva, hogy kit részesít előnyben a rendező további belső színek kidolgozásával. „Epizódszerű”, juthat eszünkbe a kifejezés, ahogy ugyanez a szó jelenik meg akkor is, amikor a műfajtól (hiszen ez mégis csak egy életrajzi film) egészen szokatlan váratlansággal jelennek meg addig nem feltételezett meztelenkedések. Nem mintha nem lenne helyük a történetben, csak furcsa módon bukkannak fel. Azonban mindezt be lehet tudni Nolan mindig is jelenlévő titkos utalásainak, rejtett üzeneteinek. Hagyjuk is ott őket. Ettől nem lesz rossz egy film. Ahogy a színészi játék is magas színvonalat produkál. Cillian Murphy Oppenheimerebb, mint maga Oppenhiemer, Robert Downey Jr. iszonyatosan gonosz, Matt Damon pedig jól játssza immár nem először a katonát. Mindenki remekül teljesít. 

Ahogy a képi világra sem lehet panasz. Remek színek, csodás operatőri munka. Azonban a sok felsőfok között meg kell jegyezni, hogy mindez nem igazán teszi naggyá a filmet. Akárhogy is csűri csavarja Nolan, ez egy „sima” életrajzi film marad, még akkor is, ha a téma – elpusztíthatjuk a világot a tudásunkkal – hatalmas. Akkor is, ha szurkolunk Oppenheimerért a meghurcoltatását tárgyaló jelenetek alatt (minden bírósági filmen szurkolunk, semmi újdonság). Nem lép ki a jóból és nem indul el a felejthetetlen felé. 

Oppenheimer kritika
Cillian Murphy, mint J. Robert Oppenheimer az Oppenheimer című filmben. Kredit: © Universal Pictures.

Hogy miért?

Mert ez a film részben az amerikai politikáról szól. Aki nem mélyedt el benne, annak semmit sem mond az AEC (Atomic Energy Committee) vagy a Mccarthyzmus. Ahogy részben az atomfizikáról is szól. Mi a különbség a fúzió és a hasadás között, és mi köze van ezeknek az atombombához? 

Oppenheimer kritika
(B-J): Tom Conti, mint Albert Einstein és Cillian Murphy is J. Robert Oppenheimer az Oppenheimer című filmben. Kredit: Melinda Sue Gordon/ © Universal Pictures.

De ami a legfontosabb: nagyon-nagyon kell szeretnünk az életrajzi filmeket és különös érdeklődést kell mutatnunk Oppenheimer életével kapcsolatban. Ha ezek nincsenek meg és véletlenül túl későn, vagy egy komolyabb ebéd után ülünk be a 180 perces filmre, akkor komoly kockázata van annak, hogy egy kis szundikálással kimarad néhány jelenet. És ezt nem fogja megzavarni a látvány, mert a jelenetek döntő hányada szobákban zajlik beszélgetéssel, tudósokkal, vagy minimális szexel. Van ugyan néhány látványos új-mexikói préri, de ennyi, slussz és passz. Nincs túl sok atombombarobbanás. Spoiler: egyetlen egy van, az sem tart sokáig. Nagy a hang és persze borzongató a látvány, de legyünk őszinték: semmi különös. Aki IMAX-ra ül be, annak tényleg nagyon kell szeretnie Nolant, hogy ne érezze kirabolva magát, mert a film (a kísérleti robbantást leszámítva) egyetlen egy jelente sem kíván meg akkora vásznat. Az IMAX-ra forgatás minden egyes másodperce kidobott pénz volt és értelmetlen nagyzási hóbort. Az Oppenheimer nem kalandfilm. Egy korrekt életrajzi alkotás sok-sok szűk szobákban lezajlott beszélgetéssel. Ha kimaradt volna az egyetlen bumm, akkor akár egy nagyobbacska televízión is hasonló élményt nyújtott volna. De persze nem rossz élményt, sőt, maradandót, ha valaki szereti az életrajzi filmeket, és a bírósági (jellegű) történeteket. 

Oppenheimer kritika pontozó thumbnail
Oppenheimer (2023)
Összességében
A film jó. De nem az, aminek hirdetik. Háttértudást és odaadást feltételező nagynak látszó kamaradarab. De mégis megéri megnézni, mert a történelem egyik nagy tudósának életéről szól. Ennyit megér. De ha nem akar valaki IMAX-pénzt kifizetni érte, akkor ne tegye. Semmit sem veszít vele. Persze, ha elég lelkes, azért a nagy vászonnak mindig van vonzása. Ilyen ez az élet: ellentmondásos, ahogy Oppenhiemer is az volt: egy kommunista érzelmű nem kommunista, egy Hirosimát lebombázó pacifista, egy nőcsábász hűséges… és így tovább 3 órán át.
Rendezés
7
Színészi alakítás
8
Forgatókönyv
6
Fényképezés
7
Filmzene/Hang/Effektek
7
7

Friss

A felszín alatt (Under the Skin – 2013) kritika

Jonathan Glazer videóklip- és filmrendező legújabb műve, az Érdekvédelmi terület 5 Oscar-jelölést kapott, így...

Megjelent Jurisits Tamás első lemeze a Connect The Dots

Elérhető és meghallgatható Jurisits Tamás Group: Connect The Dots című világszínvonalú fusion lemeze, mely...

Bejelentették a Sand Land animét

Az egész világon híres Dragon Ball alkotójának Akira Toriyama-nak egy kevésbé ismert története a...

27. filmjét kapja meg a Meitantei Conan franchise

A Meitantei Conan, vagyis a baromi régóta futó Conan, a detektív folytatódik, hiszen jön...
Varga Lóránt
Varga Lóránthttp://www.vargalorant.hu
A nevem Varga Lóránt és író vagyok. Nyomtatásban megjelent műveim mellett két éve "közösségi íróként" tevékenykedem, ami nyomon kísérhető honlapomon és Facebook oldalamon is. Kis gyerekkorom óta nézek filmeket. Ennek megfelelően mindig is közelemben maradt ez a művészeti ág. Egyetemi éveim alatt számtalan filmesztétika kurzus hallgatója voltam. Ha akarjuk, ha nem a XX. század második felétől a vizuális kutúra átvette a vezető szerepet. A tény fölött egyetlen író sem hunyhat szemet. Ennek szellemében egy általam vezetett, immár 10 éves Olvasókör is rendszeresen tárgyal filmalkotásokat. Olvasni jó. És jó filmet nézni is jó. Ez van!

Hasonlóak

A felszín alatt (Under the Skin – 2013) kritika

Jonathan Glazer videóklip- és filmrendező legújabb műve, az Érdekvédelmi terület 5 Oscar-jelölést kapott, így...

Abszurd felnövéstörténet: Szegény Párák (Poor Things – 2023) kritika

Yorgos Lanthimos filmjei általában nem túl széles közönségnek szólnak. Művei nagy részben művészfilmek, vagy...

Zack Snyder karácsonyi ajándéka, avagy egy katasztrófális ponyva sci-fi: Rebel Moon – 1. rész: A tűz gyermeke (Rebel Moon – Part One: A Child...

Az ünnepi időszakra megérkezett a Netflixre a rajongói által látnokiknak tartott Zack Snyder ősrégi...