Amikor elsőre rápillantunk a Sarkvidék című mozi IMDb adatlapjára, három olyan dologgal is szembesülhetünk ami abszolút arra ösztönözhet minket, hogy ez a film igenis megér egy misét. Az első ilyen maga Mads Mikkelsen, aki megannyi olyan alkotásban szereplt már, melyben megnyerő személyiségével emelte az adott alkotás színvonalát. A dán színész 2004-ben az Arthur Királlyal robbant be a köztudatba, ott Tristan szerepében remekelt. Utána sorban kapta a jobbnál jobb karaktereket, de legtöbbször mégis egyfajta negatív személyt kellett megszemélyesítenie. Gondolok itt a CasinoRoyal főgenyájára, a siralmas Három Testőr Rochefort-jára, a három évadot megélő Hannibalra, vagy a Doctor Strange Kaecilius-ára. A Vadászatban például egy abszolút kétpólusú karaktert kapott, ezáltal pedig az egész filmet vígan cipelte a hátán. Tehát a pozitív karakterek sem jelentenek neki akadályt. Bárki bármit mondhat, Mads Mikkelsen korunk egyik kimagasló színésze.
A második pont nem más, mint a rendező. Joe Penna egy feltörekvő direktor, aki bár eddig nem kapott túl nagy szerepet a filmes szférában, rövidfilmjeivel mégis kiemelkedően teljesített. Bár régebben megpróbálkozott egy-két sorozattal, majd Avicii – You Make Me videoklipjét is megrendezte, igazán mégis a rövid, de annál tömörebb kisfilmjeivel vált híressé. Úgyhogy kifejezetten érdekes volt látni, hogy egy Youtube platform-ra gyártó művész miként szerepel a “nagyok” között.
A harmadik pont pedig maga a történet. Overgård már jó ideje tengeti napjait a sarkvidéken. Csakhogy, nem jókedvből teszi ezt, ugyanis – bár az előzményekről nem tudnk meg sokat – valószínűleg egy repülőgép szerencsétlenség áldozata lett. Napjait rutinosan beosztva, 3 főbb szálon mozog, SOS feliratot vés a hóba, megnézi akadt-e fenn valami a precízen beállított lékhorgász damilra, majd kézitárcsás adóvevőjével próbál jelet küldeni/keresni, hogy megmentsék. Mindezeket pedig minden egyes nap, szemrebbenések nélkül megteszi.
Azt gondolnánk, hogy ez így nem elég, ha a túlélést kell szemléltetni, de higgyétek el, nem kell több. Alapjáraton az első negyed órát ki is lehet pipálni, megismerjük főszereplőnket, bepillantást nyerünk túlélő praktikáiba és izgulhatunk, hogy mi is lesz a következő fordulat. Na, de 15 perc után jön is a felmentő sereg, azonban kínosan rossz pillanatban. Egy rémisztően nagy hóvihar kellős közepén érkezik a helikopter, ami azon nyomban le is zuhan. A pilóta szörnyet hal, a másik utast pedig hasi tájékon éri egy elég mély vágás. Itt el is érkeztünk a film második és egyben utolsó szereplőjéhez, a sérült családanyához, akinek az egész filmben csupán annyi szerepe van, hogy Overgård ide-oda vonszolja őt, a sarkkörök között. Ugyanis főhősünk egy jó 10 perc után nagy habozva úgy dönt, hogy megindul a jégmezőnek a sebesült hölgy kíséretében és felkutatja a bázist, aminek lelőhelyét a gépben elrejtett papiros indokolja. Megindul tehát a túlélés.
Magával a sztorival nem lenne baj, csak az a probléma, hogy teljes mértékig kiszámítható. Például adott egy jegesmedve, amit a történet első felében csak nyomokban láthatunk, mégis érezhető, hogy hamarosan találkozni fogunk vele közelebbről. Vannak pillanatok, amikor nem tudjuk pontosan eldönteni, hogy kinek a túléléséről is szól ez film, de ezt persze maga a főszereplő se tudja. Ez pedig eléggé gyengíti a film drámai részét. Az első etapban míg Overgård egyedül van, a feszültség szinte érezhető a levegőben és komoly pillantásokkal nyugtázzuk a film minden egyes momentumát. Erre rásegít a szereplő karórájának csipogása, ez jelzi ugyanis a napi pontok közötti váltást. Két személlyel viszont, már sajnos nem működik rendesen a cselekmény. Eleve érezni a büdzsé határait is. Mads Mikkelsen elnyerése se lehetett könnyű feladat, továbbá maga a történet is ingatag lábakon mozog. Ha Mikkelsen hiányozna ebből a filmből, akkor sajnos egy átlagon aluli túlélésről beszélnénk. Így Mikkelsennel viszont megüti az átlag feletti mércét.
Én speciel órákon át elnéztem volna kreatív ötleteit, akciózhatott volna a hóviharban, mászhatott volna hegyet, összezörrenhetett volna a jegesmedvével, mint Liam Neeson a farkasokkal, de sajnos ezek nem következtek be. Ami viszont kiemelkedően jól sikerült, az a fényképezés. Gyönyörű helyeken láthatjuk szenvedni hőseinket és bár olykor-olykor veszít az értékéből, mikor hóviharba keveredünk, vagy esteledik, mégis képesek vagyunk odafagyni a vászonra, hogy elvarázsoljon minket ez a mesés táj.
Látszik a filmen, hogy egy más platformon profi személy lépett idegen terepre és még nem teljesen találja a helyét. Penna megpróbálkozott azzal amit sokan már az elején elrontanak. Neki viszont sikerült egy olyan alkotást létrehozni, ami biztos falként állja meg a helyét és nem lehet csak úgy elfújni. Mégis hiányzik belőle az a mélyre ható drámai vonal, amit a Nolan szintű lezárás csak még életszerűtlenebbé tesz.
