csütörtök, március 28, 2024

Trending

Hasonlóak

15 érdekesség a 30 éves Kedvencek temetője című filmről

1. Zelda (Rachel nővére) karakterét valójában egy férfi alakította, mert nem találtak elég sovány nőt a szerephez.

2. Stephen King is felbukkan a filmben egy rövid cameó erejéig. Ő a pap Missy temetésén.

3. Ez volt az első olyan Stephen King adaptáció, amihez maga King írta a forgatókönyvet. 

4. Stephen King kikötötte, hogy a filmet Maine-ben kell leforgassák, és az általa írt forgatókönyvhöz szigorúan hűnek kell maradniuk a készítőknek.

5. Mary Lambert, a rendező azt mondta, hogy Fred Gwynne volt az első és egyetlen kiszemelt Judd Crandall szerepére.

6. Tom Savini is esélyes volt a film rendezői székére, de végül lemondott róla.

7. Stephen King egyszer azt mondta, hogy az egyetlen könyve, ami őt is megrémisztette a Kedvencek temetője.

8. Church-öt, a macskát hét különböző állat játszotta el, mert mindegyik más-más trükköt tudott. Emellett pedig bábokat is használtak egyes jelenetekben.

9. Bruce Campbell (Gonosz halott) volt az első kiszemelt Louis Creed szerepére, de a színész nem vállalta a szerepet.

10. Stephen King nagy rajongója a Ramones zenekarnak, miután a tagok tudomást szereztek erről és arról, hogy film készül a Kedvencek temetőjéből írtak egy dalt azonos címmel, ami végül a mozi betétdala is lett egyben.

11. A film eredeti befejezése sokkal szomorúbb és érzelmekkel telibb lett volna, de a tesztközönség egy sokkal ütősebb véget szeretett volna, ezért megváltoztatták azt.

12. A könyv változatban említésre kerül egy környék beli veszett kutya is, ami egyértelmű utalás Stephen King egy másik alkotására, a Cujo-ra.

13. Ellie Creed karakterét valójában egy ikerpár alakította.

14. A történet azután fogalmazódott meg King-ben, amikor lánya macskáját, Smuckey-t holtan találták egy közeli autópályán.

15. George A. Romero-t, megannyi horror klasszikus rendezőjét leszerződtették a film élére, de amikor az előkészületek elhúzódtak otthagyta a filmet és a helyére érkezett Mary Lambert.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/