szombat, április 20, 2024

Trending

Hasonlóak

10 érdekesség a 10 éves Ananász expressz című filmről

Kereken 10 éve, 2008, augusztus 06-án mutatták be a füves vígjátékok koronázatlan királyának számító Ananász expressz című filmet. Ennek apropóján pedig összeszedtünk róla 10 (+1) olyan érdekességet, amit talán még nem tudtatok róla.

1. Seth Rogen, Saul Silver karakterét eredetileg magára írta, de aztán rájött, hogy James Franco-nak jobban állna ez a szerep.

2. A film legvégén látható jelenet, ahol a három főszereplő (Seth Rogen, James Franco, Danny McBride) egy étteremben ülnek, eredetileg nem is szerepelt a forgatókönyvben, a színészek az egészet improvizálták.

3. A filmben szereplő összes joint-ot maga Seth Rogen sodorta… még a kereszt joint-ot is.

4. Seth Rogen, egy a Rolling Stone Magazinnak adott interjújában elárulta, hogy eredetileg 50 millió dollárból készült volna az alkotás, de a stúdió később meggondolta magát, mert nem hitték, hogy egy ennyire a füvezést a középpontba állító vígjáték sikeres lehet. Ezért végül 27 millióra módosították a büdzsét, ami összességében jó döntésnek bizony olt, annak ellenére is, hogy a film világszinten 100 millió felett teljesített.

5. Angie Anderson szerepére először Olivia Thirlby szerződtették, de néhány próbafelvétel után végül lecserélték Amber Heard-re.

6. James Franco ennek a filmnek köszönheti első, mozifilmben nyújtott alakításáért járó Golden Globe jelölését. 2001-ben ugyan már sikerült nyernie egy díjat, de azt egy TV filmért (James Dean) kapta. Ezután egyébként 2011-ben és 2018-ban a 127 óra és a Katasztrófaművész című filmért is jelölték, utóbbiért pedig meg is kapta az elismerést.

7. Ez volt a legelső “füves vígjáték”, aminek sikerült átlépnie a 100 millió dolláros bevételt.




8. Seth Rogen még 2001-ben írta meg a film forgatókönyvét, de mivel akkoriban még relatíve ismeretlennek számított egyik stúdió sem akart abból filmet készíteni. Végül akkor kapott zöld utat az alkotás, amikor Rogen a 40 éves szűz és a Felkoppintva című alkotásokkal befutott Hollywoodban.

9. Saul nagymamája eredetileg nem szerepelt a forgatókönyvben, az ötlettel a karaktert alakító James Franco állt elő, mert viccesnek gondolta bemutatni azt, hogy egy ilyen lezüllött, füves alaknak ilyen szerető nagyszülője van.

10. Az eredeti változatban, a “fuck” szitokszó és annak különböző változata 180-szor hangzik el a 111 perces játékidő alatt. Ez átlag 1,6 “fuck”-ot jelent percenként.

+1. Idehaza jókora csúszással, csak október 23-án került bemutatásra az InterCom forgalmazásában.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/