Ez a film különös, mert a túlpartról nézi a mi partunkat. Ezért aztán azonnal komoly problémát okozhat a nézőben, ha túl harcosan áll az egyik, illetve a másik „oldal” mellé. Szerintem ez a film éppen ezért különleges, hiszen relatívvá teszi a történelmet. Ami nekünk rossz volt, az másnak jó, ami számunkra fájdalom, az másnak öröm.
1919, Trianon. Folyik az egyezkedés, a határvonalak húzogatása. Persze a győztes nagyhatalmak húzogatják a vonalakat, a vesztesek és a kis országok pedig tiltakoznak, sírnak, követelnek. Románia a Nagy Háborúban az antant oldalán áll csatába. Azonban a háború mente során (Breszt-litovszki béke) nehéz helyzetben találja magát a keleti fronton, így a háború utolsó pillanataiban békét kér a központi hatalmaktól (bukaresti béke), és ezt meg is kapja. A békét azonban a román király, I. Ferdinánd nem írja alá, így félig legitim, félig nem. Ennek a kitérőnek köszönheti Románia, hogy a trianoni tárgyalások folyamán a nagyok nem akarják teljesíteni területi követeléseiket, mellyel megalakulhatna a Nagy Románia.
A film itt kezdődik. Maria (a brit I. Alfréd és az orosz Marija Alekszandrovna nagyhercegnő lánya) a király és politikusai jóváhagyásával Párizsba utazik, hogy tegyen valamit, ha már a tárgyalásokon szónokoló román miniszterelnök, Ion Bratianu képtelen bármit is elérni. Maria kezében nyugszik tehát az ország sorsa. Elutazik és lobbizni kezd. Brit származását, erőteljes kiállását, bátorságát kihasználva bejut a nagyhatalmakhoz és sorra tárgyal az angol miniszterelnökkel (David Lloyd George), az amerikai miniszterelnökkel (Woodrow Wilson) és persze a franciákkal (George Clemenceau), mindezt úgy, hogy hivatalosan nem politizálhat és nem gyakorolhat nyomást a döntésekre. Azonban gyakorol. Nem is keveset. És a néző pedig izgul. De legalábbis szimpatizál a nővel, aki azért küzd, hogy országa megkapja azt, ami neki jár. Eközben halljuk, hogy miként sanyargatja hazáját a magyar Kun Béla és hogy miként halnak sorra katonái a magyar fronton (1919-ben zajlik a magyar–román háború, melynek végeredménye az volt, hogy a román hadsereg augusztustól pár hónapig megszállva tartja Budapestet).
Ez a film tehát kettős. Megmutatja a történelem egyik igencsak mozgalmas időszakát és megmutatja azt, hogy nem csak egy ország élt akkor, hanem minden egyes népnek voltak hősei, áldozatai, és mindenki más kárára lett hős és más győzelmére lett áldozat. Maga a film nem ugrik ki a történelmi alkotások átlagából. Képi és dramaturgiai vonalon tisztességes. A színészi játék jó, a történelemértelmezése pedig pártos, de hát mindig mindenkinek haza húz a szíve.
Ha valaki elég bátor, hogy megnézze a „másik oldalról” Trianont, annak ez egy jó lehetőség. Úgy sincs túl sok olyan alkotás a világban, melyben a másik partról nézhetnénk a mi történelmünket.
