Az X-Men franchise leggyengébb nyitányát szállíthatja a Sötét Főnix

A 2000-es évek elején hatalmas szerepe volt abban az első X-Men mozinak, hogy a szuperhős filmek ekkora sikernek örvendjenek, mint ma. Pedig kezdetben nem sokan hittek a mutánsok kalandjait bemutató alkotásban. Erre rácáfolva végül 54 milliós nyitány mellet, összesen 296 milliót fialt világszinten, ami ma már elhanyagolható összegnek tűnhet, de közel 20 évvel ezelőtt több, mint korrekt bevételnek számított. Természetesen ezt a Fox is így gondolta, ezért a Deadpool-t is beleszámítva további 10 felvonást élt meg a franchise, melyek egytől egyig sikernek lettek elkönyvelve.

A hamarosan bemutatásra kerülő, Sötét Főnix-nél azonban nagyon remeg a léc, miután elemzők a sorozat legalacsonyabb nyitányát jósolják neki. Számszerűsítve ez egész pontosan kereken 50 miliót jelentene az első három nap leforgása alatt, ami 3 millióval kevesebb, mint a franchise jelenlegi negatív rekorderének, a Farkas-nak a nyitó bevétele. A különbség csak az, hogy míg a második önálló Farkas mozi 120 millióból készült, addig a többszöri utóforgatásoknak köszönhetően a Sötét Főnix alaphangon is legalább a duplájából. Ha ezek az előzetes elemzések valóra válnak az egész biztosan azt jelenti majd, hogy hazájában nem tudja visszatermelni a gyártási költségeit, amire az X-Men sorozat történelmében még nem volt példa. Sőt, olyan sem fordult még elő, hogy ne az első helyen nyisson egy X-Men film, pedig most erre is minden esély megvan, ugyanis az ugyanazon a hétvégén debütáló, A kis kedvencek titkos élete folytatásának 65 millió dolláros nyitányt jósolnak a szakemberek.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...