Box office: A Legendás állatok folytatása gyengébben nyitott, mint az első rész

A héten került bemutatásra a Harry Potter, vagyis jobban mondva a Wizarding World névre keresztelt univerzum legújabb felvonása, a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei című film képében. Két évvel ezelőtt talán a stúdió sem gondolta volna, hogy a Harry Potter sorozat bevételéhez hasonló sikereket ér majd el, annak előzménye/spinoff-ja, a Legendás állatok és megfigyelésük. Az Eddie Redmayne által alakított Göthe Salmander karakterére koncentráló mozi, azonban 150 milliós költségvetés mellett, közel 900 millió dollárt termelt világszinten. Ennek megfelelően a Warner, a Grindelwald bűntettei című folytatásban sokkal jobban bízott, amire már 200 milliót áldoztak. Az első hétvégi bevétel, emiatt most azonban kissé csalódást keltő lehet számukra.

A Grindelwald bűntettei, ugyanis nem csak, hogy közel 15 millióval kevesebb összeggel nyitott, mint az első epizód – ezzel elnyerve a legkisebb nyitó hétvégével rendelkező Harry Potter mozi díját -, de 62 milliós hétvégi bevételével, még a legkevésbé optimista, 65 milliós előrejelzéseknél is gyengébben teljesített. Természetesen, mint a legtöbb Harry Potter film, a Legendás állatok folytatása is jobban teljesített Amerikán kívült. A világ többi részéről, így további 191 millió folyt be, amivel összetettben már 253 millió dollárnál jár a Grindelwald bűntettei. Mivel a kritikák java része nem vélekedik túl fényesen a filmről, ezért az összbevétel valahol 600 és 700 millió dollár közé lesz várható.

38.2 millió dollárral a második helyre csúszitt vissza az Illumination legújabb filmje, a Grincs, míg a dobogó legalsó fokára a Bohém rapszódia állhatott fel, 15.7 millióval. Az előbb említett két alkotás amúgy fej-fej mellett áll a tengerentúli bevételek tekintetében. Előbbi 126, míg utóbbi 127 millió dollárt zsebelt eddig be. A Mark Wahlberggel az élen készült Instant család újoncként csak a negyedik helyen nyitott, 14.7 millió dollárral, ami egy 48 milliós vígjátéktól nem a legfényesebb teljesítmény, de nem is egetrengetően rossz.

Friss

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...